iPon Hírek

Heti játékmegjelenések - 2016. 47. hét

Dátum | 2016. 11. 21.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Bár a hét sajnos nem bővelkedik AAA-kategóriás megjelenésekben, most sem fogunk unatkozni. Lássuk hát, mi is vár ránk az elkövetkezendő napok során! A 2010-ben debütált Darksiders, amiben az apokalipszis egyik lovasának, Warnak a bőrébe bújva vehettük fel a harcot az angyalok seregei és a démonok hordái ellen, az év egyik meglepetésjátékaként számtalan kellemes órát szerzett a hack and slash műfaj rajongóinak és nem csak a játékosok, hanem a sajtó képviselőinek tetszését is elnyerte. Mindezek tükrében nem különösebben meglepő, hogy a franchise jogait birtokló Nordic Gamesnél úgy határoztak, hogy kiadják a program a játékmenet terén semmiféle újdonságot nem hozó, ám grafikailag jócskán feljavított változatát. Így, immár a PS4-en és az Xbox One-on játszók is kedvükre kaszabolhatják a menny és a pokol seregeinek katonáit.
A borzongani vágyóknak mindenképpen érdemes lesz egy pillantást vetniük a MAD Virtual Reality Studio debütáló alkotására, az Araya-ra. Az egy thai kórházban játszódó horrorjátékban három főhőst irányítva kell majd kiderítenünk, hogy ki és miért is gyilkolta meg a címszereplő Araya-t. A virtuális valóság-szemüvegek tulajdonosai számára jó hír, hogy a játék támogatni fogja az Oculus Riftet, 2017 elején pedig a HTC Vive mellett voksolók is kedvükre retteghetnek majd, miközben bejárják a titokzatos és elhagyatott épületet. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy nekünk való-e a program, akkor annak ingyenesen letölthető demóját kockázat nélkül kipróbálhatjuk.
Ha szeretjük a horrort, de maradnánk a már bizonyított klasszikusoknál, akkor a PS4-re megjelenő Amnesia Collection lesz a nekünk való csemege. A The Dark Descentet, az A Machine for Pigs-t, valamint a Báthory Erzsébet körüli legendák és a Fűrész filmek ihlette Justine-t tartalmazó pakk ideális választás lehet mind a nosztalgiázni vágyók, mind pedig azok számára, akiknek eddig nem volt szerencséjük a sorozathoz és be szeretnék pótolni mindazt, amit eddig kihagytak. A Frictional Games által jegyzett első részről írt kritikánk itt, a The Chinese Room munkatársai által tető alá hozott folytatásról szóló cikkünk pedig itt olvasható.
A Telltale-nek köszönhetően az interaktív filmek kedvelői sem maradnak szórakozás nélkül. A Guardian of Gotham alcímet viselő felvonásban Bruce Wayne minden korábbinál komolyabb slamasztikában találja majd magát. A fejlesztők ígérete szerint harmadik részben hozott döntéseink alaposan kihatnak majd arra, hogy milyen környezetben is fogjuk magunkat találni, így többször is érdemes lesz nekifutnunk a kalandnak.
Felsorolásunkat a Super Red-Hot Hero zárja. A Super Mario Bros, a Super Meat Boy és a Megaman-játékok sajátos mixtúrája leginkább a gyorsan pergő akció szerelmeseinek tetszését nyerheti majd el. A feladatunk ugyanis az lesz, hogy a lehető legsebesebben teljesítsük az egyes szakaszokat. Hiszen ha túlságosan sokat fogunk pepecselni, akkor hőenergia hajtotta hősünk lemerül majd mi pedig kénytelenek leszünk előröl kezdeni az adott pályát.
A héten megjelenő fontosabb, vagy érdekesebb játékok listája az alábbi: November 21 BuildMoreCubes (PC) Germ Wars (PC) The Lion's Song: Episode 2 – Anthology (PC) (DLC) HSR Magi Trials – Dakimakuras (PC) Disastr_Blastr (PC) November 22. Disoriented (PC) Mosaic: Game of Gods (PC) (Demó, a játékhoz elérhető egy annak zenéit tartalmazó digitális album is.) Hello Charlotte (PC) (A játékhoz elérhető egy ingyenesen kipróbálható demó is.) Kokurase Episode 2 (PC) (DLC) Madness (PC) Beat Boxer (PC) Hot Squat (PC) Assetto Corsa Porsche Pack II (PC) (DLC) Amnesia Collection (PS4) Darksiders Warmastered Edition (PS4, Xbox One) HoloBall (PS4, PSVR) Knobswitch (PS Vita) We Sing (PS4, Xbox One) Batman: The Telltale Series Episode 4 – Guardian of Gotham (PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One) Shadow Heroes: Vengeance in Flames (PC) November 23. A Magical High School Girl (PC) Love, Guitars, and the Nashville Skyline (PC) Zone4 (PC) (Ingyenesen játszható.) Japanese School Life (PC) Positron (PC) Crate Punks (PC) Space Trucker (PC) Araya (PC) (A játékhoz november 17-én jelent meg egy ingyenesen kipróbálható demó.) Galaxy Reavers:Flames-Type Titan (PC) (DLC) BASMENT DWELLERS (PC) Zenza (PC) (A játékhoz elérhető egy annak zenéit tartalmazó digitális album is) Manor of the Damned! (PC) November 24. Pixel Puzzles Ultimate - Puzzle Pack: Beach Volleyball (PC) Peak Angle: Drift Online (PC) Chilie (PC) Super Red-Hot Hero (PC) November 25. The Seven Years War (1756-1763) – Pomeranian War (PC) (DLC) Marvel Pinball Epic Collection: Volume 1 (PS4, Xbox One) Steins;Gate 0 (PS4, PS Vita) The Voice (PS4) Ninja Smasher! (PC) Reptilians Must Die! (PC) November 26. Zula – Europe (PC) After Life - Story of a Father (PC) Fatal Gem VR (PC)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!