iPon Hírek

Heti játékmegjelenések - 2017. 26. hét

Dátum | 2017. 06. 26.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Annak ellenére, hogy a Diablo 3 rajongói már a hack and slash megjelenése óta kérlelték a Blizzardot, hogy ültessék át a második rész egyik legnépszerűbb kasztját az új epizódba, a ráérős tempójú cégnél szokás szerint nem kapkodták el a dolgot. Így, csak valamivel több, mint öt évvel a start után jelenik majd meg a Rise of the Necromancer címet viselő DLC, aminek a feltelepítését követően végre a hullamágussal is bele fogjuk tudni vetni magunkat a sötétség seregei ellen vívott csatákba.
Manapság mind gyakoribb és gyakoribb, hogy egy klasszikus a modern elvárásoknak megfelelő külcsínt kapó, felújított változattal próbál visszatérni a köztudatba. Ezúttal a platformerek PS4-et preferáló szerelmesei örülhetnek, hiszen a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy megvásárlását követően újra átélhetik majd az ugrabugra wombat első három, annak idején még PS1-re megjelent kalandját.
A Sony konzolja mellett döntők egy másik régi-új kedvencet is ki fognak tudni próbálni a héten, hiszen június 27-én érkezik majd a Call of Duty: Modern Warfare Remastered külön megvásárolható változata. Lényeges, hogy a teljes áron, az amerikai piacon elkért összegből kiindulva esélyesen negyven euróért kínált alkotásban nem lesz benne a Variety Map Pack tartalma, hanem azt külön meg kell, majd vennie azoknak, akik szeretnének játszani vele.
A komolyabb témák iránt érdeklődők sem fognak unatkozni, hiszen a H. P. Lovecraft és Stephen King munkáiból ihletet merítő, Secret World Legends néven megújuló The Secret World kifejezetten nekik szól majd. A F2P modellre váltó, alkotói által „megosztott világú akció-RPG-ként” jellemzett, tehát mind egyedül, mind pedig csapatban játszható online szerepjátékban természetfeletti erőkkel fogjuk felvenni a harcot. Lényeges, hogy a fejlesztők az elmondásuk alapján komoly hangsúlyt fektettek a történetre, így azoknak is érdemes lesz kipróbálniuk, akik jellemzően nem nagyon érdeklődnek a kategória darabjai iránt.
Felsorolásunkat a The Elder Scrolls: Legends legújabb, Heroes of Skyrim címre keresztelt kiegészítője zárja. A bővítménynek hála, az amúgy is érdekes és izgalmas játék további hasznos lapokkal, például sárkányokkal, illetve a 2011-ben megjelent CRPG-ből jól ismert üvöltésekkel fog bővülni. Utóbbiak érdekessége, hogy minél gyakrabban játszunk majd ki egy adott kártyát, az annál erősebb lesz.
A héten megjelenő, fontosabb, vagy érdekesebb játékok listája az alábbi: Június 26. Triple X Tycoon (PC) Keep It Safe 2 (PC) Planetbound (PC) Shattered God - Quest for the Divine Relic (PC) Secret World Legends (PC) Június 27. Race for the Galaxy (PC) Race for the Galaxy: Gathering Storm (PC) (DLC) Race for the Galaxy: Rebel vs Imperium (PC) (DLC) Dreamblaster (PC) The Golf Club 2 (PC) Ancient Amuletor (PS4, PSVR) Arizona Sunshine (PS4, PSVR) Dark Arcana: The Carnival (PS4) Diablo III: Eternal Collection (PS4, Xbox One) Elite Dangerous (PS4) Elite Dangerous: Horizons (PS4) (DLC) Final Fantasy XV Episode Prompto (PS4, Xbox One) (DLC) Steep Extreme Pack (PS4 (DLC) Danganronpa Another Episode: Ultra Despair Girls (PC) Cryptark (PS4) Cavernous Wastes (PS4, PSVR) Equivoque (PC) Diablo III - Rise of the Necromancer (PC, PS4, Xbox One) Call of Duty: Modern Warfare Remastered (PS4) Június 28. Flagsplosion (PC) Gunball (PC) No70: Eye of Basir (PC) Június 29. Ticket to Earth (PC) Lost Cities (PC) Persian Nights: Sands of Wonders (PC) The Elder Scrolls: Legends - Heroes of Skyrim (PC) Június 30. Micro Machines World Series (PC, PS4, Xbox One) Space Odyssey (PC) Wizards:Home (PC) 5 Star Rio Resort (PC) Zombie Solitaire 2 Chapter 1 (PC) The Golf Club 2 (PS4, Xbox One) Panzer Killer (PC) AereA (PC, PS4, Xbox One) Spider-Man: Homecoming VR (PS4, PSVR Touhou Kobuto V: Burst Battle (PS4) Valkyria Revolution (PS4, PS Vita, Xbox One) Crash Bandicoot N. Sane Trilogy (PS4) Zombie Hobby VR (PC) ( A játék HTC Vive, vagy Oculus Rift VR-eszközt igényel.) Goliath (Xbox One) Syndrome (PS4, Xbox One) Július 1. UNINVITED (PC) Dal Segno (PC) Beans: The Coffee Shop Simulator (PC) (A játékhoz elérhető egy annak zenéit tartalmazó, digitális album is.)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!