iPon Hírek

Heti játékmegjelenések - 47. hét

Dátum | 2015. 11. 16.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Vitán felül áll, hogy a Star Wars korunk egyik, ha nem egyenesen a legsikeresebb franchise-a. A decemberben mozikba kerülő új filmre akkora volt az érdeklődés, hogy számos filmszínház weboldala nem bírta az előrendelők rohamát és összeomlott. A Star Wars: Battlefront esetében is beszédes adat, hogy a publikus béta négy napja alatt kilenc és fél millióan vetették bele magukat a lázadók és a birodalmiak közötti gyilkos háborúba, ami rendkívül magas szám. Az azonban, hogy az EA DICE-szal volt-e az erő, csakis a végleges verzió megjelenése után jelenthetjük majd ki teljes bizonyossággal. A kampányt nem tartalmazó, tizenkét pályával érkező, akár negyven fős meccseket is támogató Battlefrontban nem csak egyszerű ágyútöltelékeket, hanem az alapjául szolgáló filmekben szereplő hősöket is irányíthatjuk majd. Ezen kívül kooperatív küldetések során is próbára fogjuk tudni tenni benne a célzótudományunkat.
Ha viszont inkább egy, kizárólag egyjátékos módot tartalmazó címmel ütnénk el az időnket, akkor keresve sem találhatunk jobb szórakozást a ROOT-nál. Az egyedi látványvilágú FPS-ben egy hackert irányítva kell majd túlélnünk egy virtuális világ valamennyi veszélyét. Csakis rajtunk áll majd, hogy lopakodva, illetve végszükség esetén az ellenfeleket a forgalomból csak ideglenesen kivonó, de hangtalan ólmosbotot használva fogjuk-e teljesíteni az egyes pályákat, vagy épp ellenkezőleg, az óvatosságra fittyet hányva lesznek legyűrve az ellenségeink. Fontos, hogy egy a régi idők nagyjai előtt tisztelgő retro-címről van szó, így akciózás közben nem árt majd észben tartanunk, hogy a manapság divatos trendekkel ellentétben az életerőnk nem fog magától visszatöltődni, és a pályák alatt sem lesz lehetőségünk arra, hogy mentsünk.
A szerepjátékok a westernek szerelmesei is egy igen különleges alkotással lesznek gazdagabbak a hétvégén. A valósághű küzdelmeket ígérő, negyven korhű fegyvert felvonultató, körökre osztott harcrendszerű Hard West készítői ugyanis soha egyetlen pillanatig sem tagadták, hogy míg a játékmenet tekintetében az XCOM volt a fő ihletforrás, a hangulat és a sztori terén a Deadlands címre keresztelt, Magyarországon nem nagyon ismert asztali horror-szerepjáték inspirálta őket. Márpedig Shane Lacey Hensley művében a Vadnyugaton nem csak banditák, hanem élőholtak és egyéb, még a kegyetlen haramiáknál is veszélyesebb kreatúrák leselkednek a gyanútlan utazókra és őrült tudósok mesterkednek azon, hogy megnyissák a pokol kapuit. Íg, a CreativeForge Games játékában gyorsan előkapható revolverek és feszült hangulatú tűzpárbajok mellett a démonok, sátáni kultuszok és ördögi mágikus rituáléék is szerves részét fogják képezni a cselekménynek.
Amennyiben a hagyományosabb témák jobban lázba hoznak minket és a valóságtól teljesen elszakadt programoknál jobb szeretjük az olyanokat, amiknek a tető alá hozása közben deklarált cél volt, hogy a végeredménynek minél realistábbnak kell lennie, akkor a Life is Feudal: Your Own kifejezetten nekünk készült. A hatvanhárom másik felhasználóval is együtt játszható, készítői által kategóriája legvalósághűbb tagjának nevezett MMORPG-ben a harccal egyenértékű szerepet kap a nyersanyagok begyűjtése, vagy az, hogy mindig gondoskodjunk istállóink tisztán tartásáról és a mezők megtrágyázásáról. Persze, nem csupán efféle feladatokat végezhetünk el az Early Accesst elhagyó játékban, hanem például életszerű sebzési rendszerű véres viadalokban is diadalt diadalra halmozhatunk benne.
Ha nem kenyerünk az erőszak, de ettől függetlenül szeretjük érezni, ahogy az adrenalin lüktet a testünkben, akkor mindenképpen érdemes lesz egy pillantást vetnünk a The Crew DLC-jére, a Wild Runra. A letölthető tartalom feltelepítését követően új járművekkel, jelesül motorokkal, dragsterekkel, drift-kocsikkal és óriáskerekűekkel is hasíthatunk majd a pályákon.
Bár a gyalázatosan sikerült Raven's Cry-t alighanem a többség szíve szerint örökre elfelejtené, a Reality Pump Studios munkatársai belátták, hogy egy akkora fiaskó fűződik a nevükhöz, ami abszolút hiteltelenné teszi őket, és ezért a balsikerű megjelenés óta minden idejüket annak szentelték, hogy kijavítsák a programban lévő számtalan hibát és egy valóban élvezetes játékot hozzanak össze. A Vendetta: Curse of Raven's Cry tehát nem más, mint balsikerű produktumuk legújabb változata. Lényeges, hogy mindazok, akik megvették a nem túl erős eredetit, kompenzációképpen ingyen tölthetik majd le a remake-et.
Felsorolásunkat a Mayan Death Robots zárja. A Sileni Studios a népszerű Worms-széria részeire hajazó alkotásában egy idegen robot bőrébe bújva kell majd elpusztítanunk a többi, az űrből érkezett gépszörnyet, az őket követő és bálványozó törzseket, illetve a felbukkanásunk és a hitbeli viszonyok erőteljes átrendeződése miatt rendkívül dühös maja isteneket. Érdekesség, hogy az efféle játékoknál megszokott formulával ellentétben a programban a játékosoknak nem lesz saját körük, hanem egyszerre fognak tudni cselekedni a fegyvereik kiválasztását követően.
A héten megjelenő fontosabb vagy érdekesebb játékok listája az alábbi November 16. Fuego! (PC) Root (PC) Cinderella Escape (PC) Conquest of Elysium 4 (PC) November 17. Game of Thrones: A Telltale Game Episode Six - The Ice Dragon (PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One) Borderlands Triple Pack (PS3, Xbox 360) The Elder Scrolls Online: Orsinium (Xbox One) (DLC) Neverwinter: Underdark (PC) The Crew: Wild Run (PC, PS4, Xbox One) (kiegészítő) Life is Feudal: Your Own (PC) November 18. Hard West (PC) Tennis in the Face (PC) The Elder Scrolls Online: Orsinium (PS4) (DLC) November 19. Highschool Romance (PC) GOCCO OF WAR (PC) Assassin's Creed Syndicate (PC) Scourge of War: Waterloo (PC) Star Wars Battlefront (PC, PS4, Xbox One) November 20. Nusakana (PC) Mayan Death Robots (PC) Switch Galaxy Ultra (PC) Deadpool (PS4, Xbox One) Vendetta: Curse of Raven's Cry (PC) Signal to Noise (PC)
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Meteoreso
2015.11.16. 16:46
Van ki nem a falout 4 el játszik ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.11.16. 17:29
Én.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. i2k010 Meteo...
2015.11.16. 17:33
És én sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!