iPon Hírek

Hipoallergén tehéntej

Dátum | 2012. 10. 04.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A legtöbb tudományos kutatás esetében a szakértők legalábbis gyanakodva fogadják az olyan eredményeket, amelyek úgymond n = 1-es esetszámon alapulnak. Egyetlen esetből nagyon nehéz megállapítani, hogy az eredmény szignifikánsnak tekinthető-e vagy a véletlen műve. A PNAS oldalain hétfőn azonban megjelent egy tanulmány, amelyben az a bizonyos n egy olyan tehenet takar, amely módosított genetikai állományának köszönhetően olyan tejet ad, amelyből hiányzik a legtöbbekben allergiát kiváltó összetevők legfontosabbika.

A béta-laktoglobulin gén kódolja azt a fehérjét, amely a tehéntejben megtalálható, az emberi anyatejnek viszont nem természetes összetevője. (Ha túl sok tehéntejet fogyaszt az anya, akkor előfordul, hogy saját tejében is jelentős mennyiségű BLG bukkan fel, jelentős problémákat okozva az erre érzékeny csecsemőknek.) Ez a tény állhat annak hátterében, hogy ez a fehérje az egyik leggyakoribb okozója a tejallergiának. A csecsemők 2‒3 százaléka szenved valamiféle tehéntej-allergiában, a BLG kifejeződésének megakadályozása révén viszont nagy részük nyugodtan fogyaszthatná a génmódosított tehenek tejét.

Egy gén elcsendesítése azonban nem egyszerű feladat. Míg az egerekben már szinte rutinszerűen megy a kifejeződés megakadályozása, a tehenekkel kapcsolatos hasonló kísérletek sokkal kezdetlegesebb fázisban vannak. Az új-zélandi szakértők így inkább az RNS-interferencia módszerére támaszkodtak. Ilyenkor egy speciális RNS-szakaszt juttatnak a sejtbe, amelynek bázissorrendje pontosan a tükörképe a gátolni kívánt mRNS egy szakaszának. Ez megtalálja a hozzá illő mRNS-t, összekapcsolódik vele, így az adott hírvivőről már nem tud működőképes fehérje átíródni.


A kutatók 10 különböző RNS-szakaszt hoztak létre, amelyek mindegyike komplementer volt a BLG génjéről átírt mRNS egy-egy részletével, majd sejtkultúrákon kísérletezve párosával vizsgálták, hogy ezek közül melyik kombináció gátolja leginkább a béta-laktoglobulin keletkezését. Rövidesen rá is találtak arra a verzióra, amely 10 százalékra csökkentette az eredetileg termelődő protein mennyiségét.

Pár laborban kitenyésztett sejt azonban nem ad tejet, így a szakértők a hasonló kísérletek legnépszerűbb alanyaihoz, az egerekhez fordultak segítségül. Sajnálatos módon azonban az emberhez hasonlóan az egér sem képes magától béta-laktoglobulint termelni, így első körben genetikai módosítások révén erre alkalmas egyedeket kellett létrehozni. Ezt követően pedig beadagolták azokat az interferáló RNS-szakaszokat, amelyek megakadályozták az újonnan kialakított képesség kifejeződését. Közben persze arról is gondoskodni kellett, hogy az egerek vemhesek legyenek, végül pedig begyűjteni tőlük a tejmintákat.

És úgy tűnik, hogy működőképes a dolog: az interferáló RNS-ből kimaradó egerek teje sok BLG-t tartalmazott, a második genetikai módosításon is áteső példányok viszont alig termeltek az allergén fehérjéből. Ezt követően vágtak bele a kutatók a kísérlet következő fázisába, amelynek célja már az antiallergén tejet adó tehén létrehozása volt. Ehhez bejuttatták egy sejtkultúra tagjaiba azt a DNS-t, amely az interferáló RNS-t kódolja, majd a génmódosított sejtmagokat átültették egy-egy petesejtbe.


Ez a klónozási módszer általában nagyon kis sikerszázalékkal működik a legtöbb emlős esetében, és gyakran defektív embriókat eredményez. Jelen esetben mindössze ötször volt sikeres a megtermékenyítés az 57 próbálkozásból, és ezek közül is csak egy borjú született meg élve. A projekt ezen egyetlen végeredménye sem lett tökéletes, mivel a kutatók meglepetésére farok nélkül jött világra. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez egy klónozás során fellépő hiba, a génmódosítás vagy egyszerűen a véletlen eredménye, de a további kísérletek remélhetőleg fényt derítenek a rejtélyre.

Az egyébként teljesen egészséges borjú szerencsére nőnemű lett, és némi hormonkezeléssel rövid időn belül tejet is adott. A tej ‒ a kutatók nagy megnyugvására ‒ egyáltalán nem tartalmazott béta-laktoglobulint, fehérjetartalma viszont megegyezett a hagyományos tehéntejével, mivel a többi protein mennyiségileg kompenzálta az allergén hiányát. Az antiallergén tejet adó csordák persze még odébb vannak, de nagyon fontos lépés történt ezek megvalósulása felé.
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

24. Riddick77
2012.10.04. 11:57
A jövőben nagyon sok farok nélküli tehén fog rohangálni,viszont "allergia mentes "tej lesz mindenhol.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. GerykO
2012.10.04. 12:24
Azaz, ez majd mutációt okoz a fogyasztói között, és fej nélküli emberek születnek majd. Ez siralmasabb, mint amikor a SouthPark-ban, az UFÓk kifordították a teheneket. Kérdés a kutatók kapnak-e anális beültetést?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. benczeb90
2012.10.04. 12:35
not sure if haha or gtfo
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. I.Jozsef83
2012.10.04. 12:44
Mostmár csak a lila tehén (milkaka) és a kakaót adó tehenet kell kitenyészteni / kifejleszteni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Narval
2012.10.04. 13:49
GerykO Jó nagy sületlenséget írtál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. hanzidrown
2012.10.04. 14:02
GerykO csináld inkább a házifeladatod

Speciel nem értem minek ez a trollkodás ide, ez egy olyan felfedezés, kreáció ami megkönnyíti sok emberertársunk életét.És a jövőben még gazdaságosabb lesz teheneket (ilyen teheneket) tartani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. mzso
2012.10.04. 14:13
Nem kell inni tehéntejet. Nem emberi fogyastásra lett "kitalálva".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. ChoSimba
2012.10.04. 15:55
"Nem kell inni tehéntejet. Nem emberi fogyastásra lett 'kitalálva'"
A pálinkát sem bírja mindenki, mégsem mondod hogy ne igyak pálinkát.
Az ne igyon aki nem bírja. Méghogy nem emberi fogyasztásra lett kitalálva...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. asdsa
2012.10.04. 16:34
FELHÁBORÍTÓ EZEK MEG AKARNAK MÉRGEZNI ÉS LEBUTÍTANI MINKWET!!444!négy
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. GerykO hanzi...
2012.10.04. 19:19
Hát vedd bátran trollkodásnak, valószínű azért tiltották ki az EU-ból a génkezelt, hybrid vetőmagokat (pioneer...), mert hosszú távon marha egészséges.
De, hogy folytassam, a tehéntej NEM egészséges az embernek, sőt a bocinak sem bizonyos kor után. Az embernek is nagyjából 6-8 hónapig jó az anyatej (emberi!), mert ugye addig az anya immunrendszere védi a gyereket, utána kialakul a sajátja. A tej nagy részét nem tudja az ember megemészteni, ezért fosik minden csecsemő, és a szilárd széklet csak akkor alakul ki, ha szilárd táplálás is elkezdődik.
BTW, egy kis irónia sosem árt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.10.04. 19:36
Inkább marha nagy butaság. Valószínűleg az nagyokos ökobuzik/vallásos idióták miatt tiltották ki.

ChoSimba
"A pálinkát sem bírja mindenki, mégsem mondod hogy ne igyak pálinkát.
Az ne igyon aki nem bírja. Méghogy nem emberi fogyasztásra lett kitalálva..."
Te biztos az anyádból is tehéntejet szívtál ki... (Vagy egy szarvasmarha vagy. De akkor hogy tudsz gépelni a patákkal?) Amúgy meg ne igyál pálinkát. És sokan szokták mondani...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. ChoSimba
2012.10.04. 20:43
Hát ha anyámból nem is, de gyerekkoromtól fogva napi szinten döntöm magamba. Én spec szeretem
És hogy nem lehet megemészteni ? Mert a cellulózt meg lehet ? Akkor zöldségeket se egyek ???
A tej egy összetett anyag. Sok minden van benne ami hasznos és igen, van benne néhány dolog, amit nem mindenkinek vesz be a gyomra. Ettől még emberi fogyasztásra alkalmas.
Vagy tiltsuk be a bigmeket is, mert azt meg az én gyomrom nem veszi be
Meg a pacalt, attól is kihányja a belét sok ember DD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. ChoSimba
2012.10.04. 20:59
A csecsemő pedig akkor is fosik, ha tápszeren él. Nálunk legalábbis

Arról pedig hogy " A tej nagy részét nem tudja az ember megemészteni," csak annyit, hogy amit nem tudsz megemészteni az kb. a tej 4-5%-a, a laktóz. Már ha laktózérzékeny vagy. Ha nem, akkor azt is meg tudod emészteni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.10.05. 14:06
Nem azt mondtam, hogy nem alkalmas emberi fogyasztásra, hanem azt hogy nem jó/ideális.

A pacallal semmi baj sincs.

Bigmeket nyugodtan be lehetne tiltani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ChoSimba
2012.10.05. 15:14
És mégis mi/mennyi jó/ideális emberi fogyasztásra ?
Bármit eszel, abban van valami ami hosszútávon biztosan egészségtelen.
Ha nem eszel semmit, akkor az igen rövid távon egészségtelen.
Az ember mindenevő, elvan zöldségen, elvan húson, egyesek fénnyel is kibírják
A tej hírét rontani badarság, "100x" egészségesebb, mint a ma kapható élelmiszerek nagyrésze. Legalább nincs benne E betű...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. asdsa
2012.10.05. 19:40
Van benne egy tucat hasznos tápanyag, attól még hogy külső eredetű, még lehet egészséges...
Hogy a génkezelt búzát/kukoricát kitiltották, annak csak örülni kéne itt Európában.
Nincs igazán kitapasztalva a hosszútávú hatása és az egészségemet sem bíznám néhány mitugrász agrármérnökre, akik talán azt sem tudják mit csinálnak.

Pl egyszer írt valaki talán [o]-ra egy amerikában élő magyar, hogy a családjával együtt kisebb-nagyobb betegségekre panaszkodott (talán ízületi fájdalmak, fejfájás, emésztés, hasonlók), ezért inkább a bio címkés cuccokat veszik és azóta nem gyötörik őket ezek a panaszok.Sőt, állítása szerint rengetegen veszik ezeket az olcsóbb helyett, ami majdhogynem a "polcokra rohad".
Be lehet tudni egy tömeges placebo hatásnak, de nem ők az egyetlenek szerintem és persze rengeteg vegyszerről, élelmiszerről és ipari anyagról derül ki csak évtizedek múltával a nagy hátránya(i).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tomchee
2012.10.06. 02:37
Az elkövetkező években, ha egy anya sok ilyen tejet iszik akkor, majd mellékhatásként, farok nélküli férfiak jönnek világra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.10.18. 19:53
Igyál vizet és egyél húst, zöldséget és gyümölcsöt.

A tehéntej meg a bocira lett szabva.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mzso asdsa
2012.10.18. 19:57
"Pl egyszer írt valaki talán [o]-ra egy amerikában élő magyar, hogy a családjával együtt kisebb-nagyobb betegségekre panaszkodott "

Mindig vannak nagyokosok. De ha ilyen krékerekről meg egyébb műanyag sz@rokról tért át akkor nem lehetetlen.

"Nincs igazán kitapasztalva a hosszútávú hatása és az egészségemet sem bíznám néhány mitugrász agrármérnökre, akik talán azt sem tudják mit csinálnak."

Pffff.... Ennyire sekélyesnek nem kéne lenni. Attól, hogy valami nagyobbra és/vagy gyorsabban nő vagy esetleg ellenállóbb attól még táplálkozás szempontjából ugyanolyan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. GerykO mzso
2012.10.20. 10:48
Akkor egyél csak génkezelt szart, én maradok a természetesnél, és a normál, régi magyar állatok húsánál /racka juh, mangalica disznó .../ És ha találok egy normális termésű kukoricát, akkor azt szeretném magamnak megtermelni a magot, ezt hibridnél nem teszed, hanem veheted a drága vetőmagot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.10.20. 15:23


Igen és csakis magadnak vadászd kő dárdával, és csak szakócával darabold és fogyaszd a barlangodban.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. GerykO mzso
2012.10.20. 17:46
Te meg edd a tescóból a romlott, mosott húst, meg edd a sok tartósítószert.
Nem nagy dolog megbízható (falusi) forrásból beszerezni a húst, frissen...
Kinek a pap, kinek a papLAN...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Asagrim Geryk...
2012.10.20. 17:51
Én személy szerint inkább eszem a TESCO "romlott", "mosott" húsát, mert itt falun mikor disznót vágnak és hozzák a kóstolót hányingert kapok hogy milyen az íze a boltihoz képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2012.10.20. 17:54
Hát mondjuk én épp falun vagyok. És nem zavarna, hogyha a nyulak amiket tartunk 1,5-2-szer akkora tömegűek lennének mint most.
Csak ha ugyanazt a gént átültetnék amik a marháknál is előfordulnak és jelentős izomnövekedést okoznak már sokkal jobb lenne.(1 2)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!