iPon Hírek

Hivatalos: Két változatban jön az Acer Liquid Gallant

Dátum | 2012. 08. 25.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Bár pontos árunk még nincs, az már biztos, hogy az Acer következő mobilja abban az árszegmensben próbál szerencsét, amiben a legtöbb okostelefont adják el (200 dollár környéke). A Liquid Gallantnak a megjelenést követően olyan ellenfelekkel kell majd szembenéznie, mint például az Alcatel OT-995, ami nagy népszerűségnek örvend a jó ár-érték aránya miatt.

Az Acer újdonsága viszont minden bizonnyal jól veszi majd az akadályt, legalábbis a specifikációjára nem igazán lehet panasz. A megjelenítő terén például máris egy hajszálnyi előnyt sikerül kiépítenie, mivel a jó öreg Alcatel a 4,3 hüvelykes képátlóban még nem, de a felbontásában már elmarad a leendőbeli vetélytárstól, mert a Galant 960 x 540 képpontot (qHD) küld versenybe a 800 x 480 (WVGA) ellen. A másik kulcsfontosságú előny az Acer masinája mellett a memóriák terén van, itt ugyanis mindenben dupláz. A rendszermemória 512MB helyett 1GB-os - annak ellenére, hogy nem többmagos SoC köré épül a gép -, a háttértár kapacitása pedig már 4 GB; persze ez utóbbi kevésbé érdekes, mivel mind a két eszköz képes a microSDHC kártyák kezelésére. Említendő még az Android 4.0 operációs rendszer is, amit persze az Alcatelhez is beígértek frissítés formájában, de eddig még nem érkezett meg.


Ezeken felül csak kisebb adok-kapok zajlik a készülékek között. A Gallantban csak egy 5 megapixeles képek készítésére alkalmas kamera kapott helyet hátul, így a videohívások bonyolítása komoly akadályba ütközik. A gép lelke egy MediaTek MT6575 chip, melyben a 128 bites PowerVR SGX 531-es grafikus egység mellett egy legfeljebb 1 GHz-es frekvencián dolgozó Cortex-A9-es processzormag van. Az adatkommunikációs képességei terén pedig a HSDPA támogatáson túl van 802.11b/g/n Wi-Fi modem, Bluetooth 3.0 modul, GPS vevő és még RDS-es FM rádió is.

A 129 x 65,9 x 9,9 milliméteres méretekkel rendelkező telefon 145 grammot nyom a mérlegen. Ebben persze már benne van az 1500 mAh-s akkumulátor is, ami ugyan a kijelzőhöz mérten kicsit szerény, de a lapkakészlethez képest éppen megfelelő, így az üzemideje nagyban függhet a használattól (a telefonálást, zenehallgatást valószínűleg jól bírja majd, de a filmezés terén már lehetnek gondok).

A címben már említettük, hogy nem egy, hanem rögtön két verzió készül belőle. Nos a testvére annyiban tér el az alap változattól, hogy két SIM kártya kezelésére lesz képes. Azt sajnos egyelőre nem tudhattuk meg, hogy a Gallant Duo milyen módon kezelheti ezeket a SIM-eket, de vélhetően csak az egyik lesz képes 3G kapcsolatra.

Az Acer Liquid Gallant és a Duo szeptemberben fog felkerülni a boltok polcaira, és élőben a hamarosan nyitó berlini IFA kiállításon bárki megtekintheti. Két színben érhetőek majd el, ez a kettő a szokásos fekete és fehér páros. Az árazásról egyelőre nem beszélt a gyártó, de az alap variáns a már említett OT-995 mellé érkezhet.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. zord01
2012.08.27. 15:28
Két nap alatt nulla komment? Gyanítom az Acer halálra van ítélve a mobil szegmensben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. bidzsi
2012.09.07. 11:59
Azért a kétkártyás megoldás miatt páran valószínűleg itthon is fognak ilyet venni. ICS telefonból jó, ha 3 van, amelyik ilyet tud.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!