iPon Hírek

Hivatalos: Megvásárolja a Nokia egy részét a Microsoft

Dátum | 2013. 09. 03.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Anno a Google kinézte és megvásárolta magának a Motorolát miközben a Nokia is új tulajdonost keresett, így nem kellett több a pletykagyártóknak, hogy a Microsoftot összehozzák a finnekkel. Annak ellenére, hogy meredeknek tűnt eleinte az ötlet, mostanra valósággá vált. Immáron hivatalosan is a Microsoft kezébe került a Nokia általuk érdekesnek vélt, mobilos részlege. Az ügylet során a készülékek gyártása és a szolgáltatások cseréltek gazdát (legalábbis virtuálisan, mert a Microsoft valószínűleg nem szeretne belenyúlni az egyre jobban működő gépezetbe radikálisan). Ezekkel együtt pedig a finnek fontosabb szabadalmai - beleértve a térképekkel kapcsolatosakat - is a redmondi konszernhez kerültek át. A Nokia név pedig bizony jó sokáig fenn fog maradni, ugyanis ennek a használatára vonatkozóan is szigorú feltételeket szabtak.
A segítség mindkét oldalon elkél.
A Nokia felvásárlása nem csak azért volt kézenfekvő, mert ők készítik a legpatinásabb Windows Phone rendszert futtató okostelefonokat, hanem azért is, mert most elképesztően alacsony áron juthattak hozzá. A Microsoft számára a Nokia fontosabb divízióinak átvétele mindösszesen 5,44 milliárd euróba fájt. Emlékezzünk csak vissza, a sokkal rosszabb helyzetben levő Motorola a Google pénztárcájából 12,5 milliárd dollárt húzott ki tavaly, ami euróba átszámítva 9,5 milliárdot jelent. Külön-külön a szoftveróriás 3,79 és 1,65 milliárdos összeget fizetett azért a két területért, melyben érdekeltségük van. A Nokia birtokában vélhetően nincs olyan gigantikus szabadalmi portfólió, ami a Motorolánál volt, így a szellemi tulajdonok értek kevesebbet, vagyis értelemszerűen az eszközök kerültek 3,79 milliárd euróba, és a szolgáltatásokért adtak ki további 1,65 milliárdot. Az akvizíció akadálymentesen zajlik egyelőre. Természetesen mindkét fél igazgatótanácsa jóváhagyta, de ne feledjük, hogy erre még az illetékes szabályozó szerveknek is rá kell bólintaniuk, és azért némi beleszólása a Nokia részvényeseinek is lehet a dolgokba. Vélhetően egyébként a továbbiakban sem fognak akadályok gördülni a két cég elé. Ezek után a megmaradt Nokia három részlegből épül majd fel: náluk maradnak az informatikai és hálózati infrastruktúrák, a HERE térkép és az Advanced Technologies, melynek feladatai a licencelésre és a fejlesztésekre terjednek ki. Igen, jól olvasták, a HERE-t nem adja ki a kezéből a Nokia a többi szolgáltatással (annak ellenére, hogy a Microsoft a szükséges szabadalmakat erre vonatkozóan is megkapta), helyette a tervek szerint négy éves licenc szerződést fognak ennek a használatára kötni a Microsofttal.

A két piaci óriás közötti üzlet végeredményeképpen elképesztő mennyiségű dolgozó fog "munkahelyet cserélni". Összesen nagyjából 32 ezer főre becsülik azoknak a számát, akik a Nokia adott területein tevékenykednek jelenleg. Ezek közül 4700-ra tehető azoknak a száma, akik az anyaországban segítik a vállalatot, és 18300-an vannak azok, akik közvetve vagy közvetlenül, de a gyártásban vesznek részt. A Nokia jelenlegi vezérigazgatója, Stephen Elop ezzel együtt visszalép a vezérigazgatói posztról, és átigazol a Microsofthoz, ahol a vállalat eszközökért felelős csapatának lesz a vezetője - ellentétben azokkal a várakozásokkal, hogy Steve Ballmert váltja (legalábbis egyelőre erről nincs szó). A Nokia élére pedig Risto Siilasmaa kerül majd, de egyelőre csak ideiglenesen, tehát elképzelhető, hogy lesz még szerepcsere a közeljövőben a vezérigazgatói pozícióban. Elop esetében a váltás nem jelent ismeretlen vizekre evezést, ugyanis ő 2008 és 2010 között már volt a Microsoft alkalmazottja. A megállapodás végére nem mostanában fog pont kerülni a fentebb említett "akadályok" miatt. A szakértők úgy számolnak, hogy valamikor 2014 első negyedévében zárulhat le minden szükséges vizsgálat és engedélyeztetés, addig pedig még rengeteg kötelező kört kell lefutni.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

27. MrFox
2013.09.03. 14:15
Ha már buknak, bukjanak együtt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. DemonDani
2013.09.03. 14:32
Egyleőre jól halad azért a Nokia. Csak Baaaaaaaaaaaaaaaarrrroooooooooooooooommmmmmmmiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiirrrrrrrraaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa lassan...

Bocsi de ez fejezi csak ki jól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. jaszy.peti
2013.09.03. 14:33
MrFox +1

Bár sajnálom a Nokiát, hogy ide jutott, pedig nagyon jó telefonokat csinált. Igaz most is szépek és elegánsak a Nokiák, csak az a fránya WP ne lenne. Ha android-ot használnának, akkor ár/érték arányban verhetetlen lennének. A SAMU-t aláznák az eladásoknál. Na meg persze akkor az árak is realizálódnának egy kicsit.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. tomchee
2013.09.03. 14:33
Nem hiszem. A Nokia végre kezd magára találni ami jó, mert (majdnem)mindig minőségi készülékeket gyártottak
A mi viszont az egész rákfenéje az a WP Jó, gyors kis stabil rendszer, de még sem egy Android vagy egy iOS, mivel semmi extrát nem tud nyújtani az alapfunkciókon felül. Egy telefonnak nagyon jó, de okos telefonnak siralmas
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. s.donat
2013.09.03. 14:38
Lumiám van, nagyon szeretem. Viszont a WP elég fapados rajta, viszont gyors.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. Gyurkov
2013.09.03. 14:42
Oké tehát az MS megvette az MS-től az MS-t. Nem csoda hogy ilyen könnyedén ment a tranzakció, hogy Stephen Elop van a Nokia élén...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. MrFox
2013.09.03. 15:05
A Nokia hardverben jó (bár volt 2 éve talán az a csúnya hasalásuk, amikor a kamerás mobil reklámot a valós mobilkamera helyett profi ipari géppel vették fel). De a WP az nem igazán áll meg az Android - iOS párossal szemben szinte semmiben (esetleg pár dologban egyenértékű) - és ami a lényeg, elérhető applikációkban meg semennyire. A googleplay és az appstore teli van mindennel, WP-re meg szinte semmi, főleg nem játék, ami azért mobilon is húzóerő.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. MrFox
2013.09.03. 15:10
"Despite the dismal performance of Windows phones — 7.4 million units in the second quarter compared to Apple’s 31 million and 187 million Android phones, according to research company IDC — Microsoft CEO Steven Ballmer was upbeat about the partnership with Nokia, saying he was encouraged by a growth of 78 percent in Lumia phone sales in a year."

78%...? Majd ezért is beperelik a céget a részvényesek, mint a WinRT tabletek miatt, mert hamisan kedvező volt az előrejelzés.

Nem tudom, hogyan akarják behozni a lemaradásukat a fenti számok tükrében. Ha ingyen osztanák, talán elérnék az iPhone eladások felét.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. gab78
2013.09.03. 15:17
Ezzel vége is lesz a Nokiának... sajnálom, kár érte...

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. LechooEdy
2013.09.03. 15:21
Szegény Nokiának most indult a visszaszámlálás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. MrFox
2013.09.03. 15:25
Az értékpapír piacnak egyelőre tetszik a dolog. De hát nem nekik kell eladni a WP-ket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. alfoldi
2013.09.03. 16:07
A Nokia a két nagy között akart egy harmadikat, na ez nem jött össze, talán lett volna esélye ha az android mellett dönt, de a Samsung hamarabb ébredt,s learatta a dicsőséget, s mára már a Samu mellett, a Sony s az LG is magasan túlszárnyalta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Meteorhead
2013.09.03. 16:30
Szerény véleményem szerint az Android egy zsákutca. Messze nem tart ott a mobil eszközpark, hogy virtuális gépen futtassunk javascript interpretert.

(Szeretnék egy kis szünetet tartani, amíg ez a mondat lerakódik...)

Az Ubuntu Phone, az iOS, és a Windows Phone is fényévekkel fog eldübörögni az Anrdoid mellett, amikor 2 év múlva eljutunk oda, ahová mindenki tart, hogy tényleges desktop replace-mentként is tudjon funkcionálni egy mobil. Szeretnék látni olyan teszteket, hogy mi történik egy 10.000+ cellás excel táblával, ha Androidon vagy WP8-on nyitom meg. Főleg WP8 GDR3-as frissítése után, amikor jönnek majd a 4 magos Windows Phone-ok. És akkor még nem is beszéltünk igazi multitaskingról, amikor egy torrent kliens mellett fut zene, böngésző, fordítás, játék... Egy Androidnak itt lesz a halála. Az OP-rendszer alkalmatlan erre, nem fog tudni a natív kódokkal versenyre kelni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. _DiEGO_
2013.09.03. 16:52
A Nokia felvásárlása nem csak azért volt kézenfekvő, mert ,mert most elképesztően alacsony áron juthattak hozzá.

Arckifejezések magukért beszélnek

jaszy.peti - 2013-09-03 14:33:30
... A SAMU-t aláznák az eladásoknál...

Ne igyál rá mérget ... nem eszik olyan forrón a kását. Látod hova jutott amúgy is ... és nincs ha


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Bzsolt
2013.09.03. 17:01
A Nokia eddig is a MS-é volt, most csak csavarnak belőle még egy kis pénzt, ezen nem lepődik meg már senki. Süllyed a hajó, most próbálnak pénzt menekíteni ide-oda.
Medeorhead: a Droid linuxra épül, ahogy az ubuntu phone is, nem lesz vele gond.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Wolgor
2013.09.03. 17:32
@Meteorhead

Hiába a kis szünet, mert emellett nem tudtam szó nélkül "elgörgetni"... Az Android alatt futtatásért felelő Java(!) interpretert Dalvik-nak hívják. A Javascript működése, hogy egy szöveges állományt natív kódhívássá alakítja a futtató környezet, majd azt lefuttatja. Ehhez képest a Java, ahogy magát nevezi bytecode-ot futtat, ami egy JIT-elt architechtúra független, interpreteren keresztül KÖZVETLENÜL! futtatható kód. a Microsoft .Net-tel tökéletesen megegyező a működése, amiben az ÖSSZES WP Phoneos/Windows 8-as alkalmazás készül! És nem ezért ilyen rosszak, rengeteg kifogásolni való van ebben a két platformban, de ezek pont nem azok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Zephyrus
2013.09.03. 18:33
Wolgor: amit javascripthez leírtál, az szintén JIT, ez csak kiegészítésnek mondom amúgy meg tényleg úgy van ahogy mondod, csak sok a buuuta ember, meg mondjuk azzal nem értek egyet hogy a JIT-elt kódot már nem cachelik, emiatt az alkalmazások szörnyen lassan tudnak elindulni droidon, 2x elindítod ugyanazt és 2x fordítja le bytecodeot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Zephyrus
2013.09.03. 18:35
@Meteorhead: wolgort tovább kiegészíteném, a javascriptet sem interpreter futtatja már sehol, max néhány független projectben (tinyjs például), de webkit, gecko stb mind jiteli már
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Zephyrus
2013.09.03. 18:44
cikkhez: az olcsótelefonok piacán a WP meg a nokia nagyon erősen feljött most amúgy is, szinte minden 5. embernél látni olcsó lumiakat mert nagyon nagyon jó ár/érték arányban vannak
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. malvoisen
2013.09.03. 19:41
MrFox

A célpont árfolyama az esetek 99%-ában meglódul felfelé. Nézd meg cserébe az MSFT-et...

Egyébként egy korábban 100 milliárd fölé értékelt üzletágat jó buli 7.2-ért megvenni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Cooley
2013.09.03. 20:54
Nem értem, mi baja sokaknak a WP8-cal. Mérget vennék rá, hogy a legtöbben, akik szidják még semmilyen WP-s telót nem fogtak a kezükben, nemhogy WP8-asat... Nekem már volt szerencsém kipróbálni iOS 6-ot (iPhone 5), Android 4.1.2-t (Xperia Z) és Amber WP8-at (Lumia 920) is, és eddig messze a WP8 tetszik a legjobban. Pedig az Android alatt egy dupla teljesítményű hardver dolgozott. Mondjuk nekem nem igényem, hogy milliós mennyiségű app legyen rá. Igaz a WP8-ból láttam a legkevesebbet, szóval lehet, hogy előjönne 1-2 rossz pont idővel, de az első benyomás alapján simán az lett a favorit.
Én kíváncsian várom, hogy mi lesz a végeredménye. Szerintem simán jól is elsülhet ez a mutatvány.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. mythbuster
2013.09.04. 04:08
A félreértések elkerülése végett, a .Net egy futtatókörnyezet és nem egy virtuális gép! Míg a vírtuális gépen fordítók fordítanak fordítókat, addig a .Net csak futtatja a natív C, C# kódokat. Nem hiába rengeteg program lazán elvan az 5 éves iPhone 3GS -n(600Mhz proc), de az 1Ghz -s droidon nem találja a helyét... Pl. GTA VC. UI sok droidos programból funkciók hiányoznak mert nem tudja kezelni a virtuális gép, pl Worms world party iPhone 3G -n(400MHz) simán megy LAN -ba, droidra meg sem lett írva.(Egy éve próbáltunk játszani két különböző platformon, míg iOS -n volt LAN, droidon nem volt megírva).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Gpety
2013.09.04. 05:45
Hamarosan olyan Nokia telók várhatók, amelyek majd képesek Xbox One-ról streamelni a játékokat. Én nem hagynám ki...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. mada
2013.09.04. 09:36
Cooley

Egyet értek. Nekem i4-em van. Szívesen váltanék WP8-as telóra, mert tetszik, stabil, gyors. DE sajnos annyira kevés alkalmazás van hozzá, hogy egyenlőre nem nevezném okostelefonnak. Ha idővel ez az egy dolog változik, akkor szép jövőt jósolok a Nokiának és a Microsoftnak is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Maxcube
2013.09.04. 11:04
A hír hivatalos de viszont az összeg nem Többet fizettek érte mint 5.44 milla,aki a nokiában dolgozik az tudja a pontos összeget De az Top secret.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Wolgor
2013.09.04. 12:10
@mythbuster

Sajnos igen, kitűnő példája vagy annak, hogy az iOS userek ennyire arrogáns tudatlanok. Az hogy iPhone 3G-n bármi megy "simán", az elég erős túlzás mert azon a készüléken még a főmenü is akadozik. Ilyet, hogy natív C# program, szerintem még senki nem látott mivel nem is létezik egyenlőre. Az meg hogy .Net C, az megint egy akkora hülyeség, hogy az oldal spam szűrőjén fent kellett volna akadnia. A C egy pusztán strukturális nyelv, nem implementálható rá a .Net a paradigma eltérések miatt, az egyetlen .Net nyelv amiben lehet natív kódot futtatni, az a C++. Felvilágosítás képpen a .Net/Mono-ra megírt nyelvek: en.wikipedia.org/wiki/List_of_CLI_languages... Hihetetlen, hogy az ilyen sztereotipikus egyének miatt, kell magyarázkodnom, hogy miért jó, hogy iOS-t használok...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DemonDani
2013.09.04. 12:30
Maxcube

Prism elől azok sem futnak el Top Secret nincs
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!