iPon Hírek

Hivatalosan is érkezik a DriveClub VR

Dátum | 2016. 08. 01.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

A Sony ma hivatalosan is bejelentette, hogy a DriveClub VR tényleg érkezik, és a PlayStation VR egyik nyitócíme lesz - ennek megfelelően a megjelenésére október 13-án kell számítani. Ezzel tehát több hónapnyi bizonytalanságnak vetett véget a Sony, a DriveClub VR-os változata ugyanis prototípusként létezett már egy ideje, számos újságíró ki is próbálhatta, azonban sosem erősítették meg, hogy ebből tényleges játék is készül-e. Főleg azután, hogy a Sony márciusban bezárta a DriveClub fejlesztéséért felelős Evolution stúdiót, melynek munkatársait szinte egy az egyben átvette a Codemasters. Akárhogy is, a DriveClub VR igenis létezik, ráadásul új pályákkal, és teljesen 3D-s audio támogatással, mindezt egy teljes árú kiadás formájában. Maga a játék VR-os üzemmódban 120fps-sel fut majd, amit úgy érnek el, hogy a stabil 60fps-t effektíve megduplázzák az aszinkron time-warp használatával. Mivel az alap DriveClub csak 30fps-sel futott a PlayStation 4-en, ehhez kellett néhány áldozatot hozni, de itt csak a prototípus tapasztalatait tudjuk megosztani veletek: ott 12 autó helyett csak nyolc lehetett a pályán, és visszavettek néhány apróbb részletet a pálya környékéről, valamint a felhő és -ködszimuláción is egyszerűsítettek és kikapcsolták a visszapillantó tükröt. Azt egyelőre nem tudni, hogy a végleges változatra ezt hogyan tudták (vagy tudják) majd optimalizálni, könnyen lehet, hogy számos dolog végül visszakerülhet - azt Paul Rustchynsky, az Evolution vezetője mindenesetre pár hónapja elég magabiztosan állította, hogy a visszapillantót mindenképpen aktiválni szeretnék, amikor a játék végül eljut majd a végleges megjelenésig.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. 5hR3kY
2016.08.01. 13:17
Ha olyan gyorsan jön mint az alapjáték, akkor mire vége lesz a VR mániának, el is készül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Szefmester
2016.08.01. 13:23
De jóó... végre a visszapillantóba bele lehet nézni rendesen azzal hogy elforgatod a fejed,erre kiveszik mert erőforrásigényes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. kihaennem
2016.08.01. 16:53
hahahahahaha headtracking micsoda VR
Ők 2001 óta tolják ezt a nagy VR kattogásból csak ennyi lezs kb. Nem eröltetném ezeket. Semmi értelme egy konzolos barátom se gondolkozik ilyen beruházáson.
Szimulátorosoknak ezt érdemes megnézni szerintem
http://www.trackhat.org/
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!