iPon Hírek

Hordozható gyógyszergyár

Dátum | 2016. 08. 04.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A harctereken, a Föld megfelelő infrastruktúrával nem rendelkező vidékein és az űrutazások során is nagyon hasznos lehet az a hordozható rendszer, amelyet az MIT kutatói fejlesztettek ki a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) támogatásával. A piciny készülék biofarmakológiai, azaz biológiai rendszerekből származó hatóanyagok előállítására alkalmas, ráadásul több különböző molekulát is képes szintetizálni, így többféle gyógyszerből, vakcinából is előállítható a segítségével egy-egy adag. A kisebb doboznyi méretű rendszer egyetlen csepp folyadékban tartalmazza a molekulákat előállító élesztőgombákat. Ez utóbbiak a Pichia pastoris egy programozható, génmódosított törzsébe tartoznak, és a megfelelő kémiai jelre válaszul egyik vagy másik terápiás fehérjét kezdik termelni. A szakértők azért választották ezt a fajt hordozható gyógyszergyáruk kulcshozzávalójául, mert a gombák nagy sűrűségben képesek megélni egy olcsó, széntartalmú táptalajon, és közben rengeteg fehérjét tudnak kitermelni.
Ahogy már említettük, a törzset úgy módosították, hogy az a gének szintjén könnyen manipulálható, így több különböző hatóanyag termelésére is alkalmas. Jelen esetben ha a gombákat ösztradiollal kezelik, azok rekombináns humán növekedési hormont kezdenek előállítani. Ha viszont a sejtek metanolt kapnak, interferont gyártanak. A sejtek egy néhány milliméter nagyságú bioreaktorban kapnak helyet, amelyben a gombákat három oldalról polikarbonát, a negyedikről pedig egy rugalmas, gázokat áteresztő szilikonmembrán veszi körül. A kívánt végtermék termelődését megindító kémiai anyag ebbe a reaktorba kerül bele, a sejtekkel való összekeveréséről pedig a membrán túloldalán található gáz nyomásának növelésével gondoskodnak a szakértők. Az egyetlen milliliternyi folyadék így gyorsan homogénné válik, amit más módszerekkel ekkora méretekben meglepően hosszú ideig tartana megvalósítani. A membrán egyben állandó oxigén-utánpótlást is biztosít a sejteknek, a keletkező szén-dioxid pedig szintén ezen keresztül távozik. A készülék belsejében folyamatosan monitorozzák az oxigénszintet, a hőmérsékletet és a pH-t, hogy ideális körülmények uralkodjanak a sejtek működéséhez.
Ha a korábbitól eltérő protein termelésére van szükség, a folyadékot kimossák a sejtek közül, és oda az új kémiai anyagot tartalmazó folyadék áramlik be. Ez megváltoztatja a gombák génkifejeződését, és újfajta fehérje termelésére készteti azokat. A miniatűr bioreaktornak tehát az is újdonsága a korábbi hasonló próbálkozásokhoz képest, hogy itt a sejtek az új munkafolyamat számára is megőrződnek, és pillanatok alatt képesek feladatot váltani. A szakértők most azzal kísérleteznek, hogy olyan bioreaktorokat alkossanak, amelyek egyszerre többfajta molekulát is megtermelnek, így alkalmasak lehetnek az olyan kezelések számára hatóanyagokat biztosítani, ahol antitestek vagy más molekulák kombinációjára van szükség. Ezek alapesetben agyon drága terápiák, hiszen minden hatóanyaghoz külön gyártósort kell fenntartani, de ha sikerülne biológiai úton, különböző mikrobák együtt is jól működő közösségéből kitermelni ezeket, jelentősen olcsóbbá válhatnának.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. Renhoek
2016.08.04. 14:50
Iszonyú menő cucc!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ivanovp
2016.08.05. 14:17
agyon drága --- nagyon drága
Jó cikk! Már várom mikor lehet venni ilyet a gyógyszertárban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.08.07. 17:21
gondolom soha
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!