iPon Hírek

Hot Coffee - a játékipar legdrágább kávéja

Dátum | 2015. 07. 20.
Szerző | Freelancer
Csoport | JÁTÉK

Míg az erőszak szinte teljesen megszokott a videojátékokban, addig a szexuális tartalmakra sokan összeráncolják a homlokukat. Így nem is meglepő, hogy a hírhedten véres GTA-franchise legnagyobb botránya is egy mai szemmel nézve megmosolyogtató, vágykeltőnek már a maga idejében is csak bajosan nevezhető minijátékhoz kötődik. Kevés hír járta be olyan gyorsan a játéksajtót 2005-ben, mint az, hogy a szoftvermérnökként dolgozó Patrick Wildenborg egy Hot Coffee-nak nevezett modot készített, aminek a feltelepítése után a játékosnak lehetősége nyílott a tettek mezejére lépni a GTA: San Andreas főszereplőjének esetleges barátnőivel. A provokatív és meghökkentő alkotás napok alatt világhírre tett szert, és alig akadt olyan játékos, aki ne próbálta volna ki.
Azonban, míg a felhasználók java része szórakoztatónak találta a rajongói kiegészítést, addig a Rockstar főhadiszállásán már jóval fagyosabb volt a hangulat és azonnali válságtanácskozást hívtak össze. A „mod” ugyanis nem csinált egyebet, mint hogy elérhetővé tett egy a játék programkódjában lévő funkciót. A fejlesztők pontosan tudták, hogy ha kiderül, hogy úgy adták ki a San Andreast, hogy abban el volt bújtatva egy ilyen, meglehetősen megbotránkoztatónak számító opció, akkor igen komoly bajba kerülnek. Hiszen Jack Thompson, az ismert ügyvéd szinte azonnal rávetette magát az ügyre és biztosra lehetett venni, hogy a 2006-os félidei választásokra készülő jelöltek is igyekeznek majd meglovagolni az esetet. Ráadásul a szaksajtó után a bulvármédia is rávetette magát a Hot Coffee-ra, és a moddal soha nem játszó "zsurnaliszták" cikkek tucatjaiban nevezték pornó-szimulátornak a GTA-t. Emiatt a fejlesztők minden lehetséges fórumon azt nyilatkozták, hogy az alkotás a játék jó hírének ártani akaró, elvetemült „hackerek” műve és semmi közük hozzá. A merész blöff azonban nem vált be, mert az abszurd vádakon felháborodott és a kedvenc csapatukban mélyen csalódott modderek a Gameshark és az AR Max alkalmazások segítségével bebizonyították, hogy a PS2-re és Xbox-ra kiadott verziókban is benne voltak a kifogásolt kódsorok. Így mindenki számára világos lett, hogy a Rockstar tudatosan hazudott és minden erejével azon volt, hogy félrevezesse a közvéleményt és mod térnyerése után azonnal vizsgálatot kezdeményező ESRB-bizottságot. A következmények nem sokat várattak magukra. A kongresszus javaslatára a Szövetségi Keresledemi Bizottságnál nyomozás indult a Take-Two ellen, ami azt hivatott kideríteni, hogy vajon a Rockstar szándékosan titkolta-e el a pornográf tartalmat. Az ügy egy évvel később végül sokak meglepetésére megegyezéssel zárult, és a fejlesztők megúszták annyival, hogy meg kellett fogadniuk, hogy a jövőben minden, a játékaik besorolását befolyásoló tényezőről be fognak számolni.
Az első igazi bomba 2005. július 20-án robbant, és hatalmasat szólt. Ezen a napon ugyanis az ESRB M-ről AO-ra, azaz a létező legszigorúbbra változtatta a San Andreas korhatár-besorolását, ami miatt a nagyobb áruházláncok és játékbolt-hálózatok megtagadták a program forgalmazását. A helyzet csak augusztus tizedikén, a rajongók által csak „Cold Coffee”-ként emlegetett patch érkezése után tért vissza a úgy-ahogy a rendes kerékvágásba. A játékok osztályozásával is foglalkozó ausztrál Office of Film and Literature Classification, az OLFC határozatának értelmében 2005. július 29. és szeptember 12. között hivatalosan egyetlen példányt sem lehetett értékesíteni a játékból. A Take-Two ugyancsak megszenvedte ezt a procedúrát és a harmadik negyedévben várt nyereség helyett 28.8 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el. Mivel a média egy gyermekeket megmételyező, ármányos játékként állította be a San Andreast, többen is arra jutottak, hogy bár még az eredeti, enyhébb besorolás alapján sem lett volna szabad megvenniük csemetéiknek a programot, beperlik a kiadót, aminek így első körben egy közel nyolcszáznegyvenezer dolláros, az ESRB és egy tanár-szülő egyesület részére kifizetett adománnyal, majd pedig 2009-ben egy húszmillió dolláros, peren kívüli megállapodással kellett leszerelnie a felpereseket. Így bár a San Andreas igencsak csinos hasznot hozott minden érintettnek, a Take-Two alaposan a zsebébe kellett hogy nyúljon a modder Wildenborg szerint prűd és képmutató perrel fenyegetők miatt.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. kiskoller
2015.07.20. 18:02
GTA a legjobb példája annak, hogyan lehet negatív hírekből hatalmas profitot nyerni. Ez is egy olyan incidens volt, amivel később jobban jártak.

Ha nem lett volna Jack Thompson, a Rockstar ma sehol se tartana.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. magerg
2015.07.21. 09:54
Mekkora álszent hiszti.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. VikMorroHu...
2015.07.21. 10:03
Érdekes, hogy nem szedték ki azonnal a játék minden változatából ezeket a kódsorokat...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Kajafun
2015.07.21. 10:33
Még ha meztelen lenne, azt mondom hogy nem kell bele, de így nagyon fun!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. hcsa
2015.07.21. 16:27
Ha jól tudom, a világ pornófilm "termelésének" fellegvára az USA. Ezek után az illetékesek kvázi kimondták, hogy bizonyos korhatár alatt szabad játékokban gyilkolni meg lopni, de a szex már tilos? Nice.

(Szerk: Igaz, az első kettőben sem utolsók...)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!