iPon Hírek

HP WebOS, csak HP készülékekre

Dátum | 2010. 09. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Korábban, amikor a PDA láz még javában tombolt, a Palm számos gyártónak licencelte saját maga által készített operációs rendszerét, így az a például a Sony és a Handspring készülékein is jelen lehetett. Úgy tűnik, hogy a HP (ami bekebelezte a Palm-ot) már nem követi ezt a gyakorlatot, legalábbis a Palm által készített WebOS operációs rendszer esetében egészen biztosan nem. A vállalat egyik illetékese, Todd Bradley egy, a napokban adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a HP a Palm legfrissebb operációs rendszerét saját magának kívánja megtartani, így a szoftver a rivális mobil készülékek gyártói számára nem lesz elérhető.

Tábla PC WebOS operációs rendszerrel.
A piacon nem egyedülálló az a gyakorlat, amire a HP készül: az Apple is házon belül fejleszti és használja az iOS operációs rendszert, így a gyártó a különböző készülékek esetében egyformán egységes felhasználói élményt tud biztosítani.

A HP a WebOS operációs rendszert okostelefonoktól kezdve a tábla konfigurációkon át a nyomtatókig többféle eszközön is alkalmazza, így számos területen mutathatja meg a felhasználóknak, hogy mennyi mindenre használható a szoftver. A gyártó már arról is lerántotta a leplet, hogy milyen újításokkal érkezik majd a WebOS 2.0-s kiadása, amely a tervek szerint még az idei év vége előtt megjelenik majd.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

4. Szerzetes
2010.10.01. 10:58
Okés, hogy az almának bejön, mert vannak almafanok. Ti találkoztatok már HP fanokkal igazán nagy tömegben?
Mit lehet majd rátenni? Java-s cuccokat v. majd halom emberke átáll a HP-ra való portolásra, fejlesztésre?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. insanity22...
2010.10.01. 11:47
Jelentkezem! HP fan vagyok, bár csak az EliteBook-ok miatt, a táblákat utálom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Azrael
2010.10.01. 21:44
Tekintve, hogy egy Linux alapú operációs rendszerről van szó, nem hiszem, hogy olyan hatalmas probléma lenne majd a alkalmazások portolása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. krakkobacs...
2010.10.02. 17:30
Szerzetes



Volt már a kezedbe androidos telo az is linux elméleti szinten és olyan dolgok vannak raja hogy meghülyülsz a grafikátol meg attol hogy gyors is
Nekem volt már almás telom de az nem nagyon jött be , de a htc hero rootolva nagyon welcomme szerintem aki tud androidra progit tenni az tud a hp-ra is ,ez által nem is kell olyan sok tudás hozzá


Szép hétvégét
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!