iPon Hírek

HP: webOS-t a nyomtatókra!

Dátum | 2010. 05. 19.
Szerző | Gabriel
Csoport | SZOFTVER

A legutóbbi negyedéves eredményeinek tárgyalása közepette a HP nem kis meglepetésre említést tett arról is, hogy egyebek mellett nyomtatókban is szándékában állna alkalmazni a webOS-t.

Arról ugyan már korábban is esett szó, hogy a Palm-üzlet nyomán tervbe vettek webOS-es táblákat, a nyomtató azonban új elem - annál is inkább, hogy mint kiderült, netkapcsolattal is ellátnák őket, és ehhez kell az operációs rendszer.

Tavaly is volt már egy ilyen jellegű próbálkozásuk, a "HP Photosmart Premium with TouchSmart Web", ami még Linuxot használt, fő előnye pedig abban állt, hogy könnyen és gyorsan lehetett vele például kuponokat, mozijegyeket vagy térképeket nyomtatni különböző netes forrásokból (pl. Coupons.com), valamint a hagyományos funkciók mellett faxolni is lehetett vele.

E tekintetben tehát a most bejelentett leendő új készülék igazi újdonsága nagy valószínűséggel csak a tavalyi Linuxot felváltó webOS lesz (plusz Facebook- és LinkedIn- kapcsolat, valamint szinkronizáció különböző készülékek és szolgáltatások között). Ennek kapcsán igazából a(z elvileg nyáron érkező) táblák is csak annyiban merültek fel, hogy természetesen azokat is megfelelő alkalmazásokkal készítenék fel nyomtatási feladatok levezénylésére.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. pjszilard
2010.05.19. 13:35
Akkor ezutan, ha kifogy a tinta nem csak scannelni de internetezni sem lehet majd?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tszaboo
2010.05.19. 14:46
Nem, de meg lehet majd csinálni, hogy twitteli az első pár sorát minden oldalnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pjszilard
2010.05.19. 14:56
Tinta nelkul azt se.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. gylovag
2010.05.19. 16:02
Megdöglött a C4280-am. Valamiért nem érzékeli a színes patront és emiatt ugyebár nem hajlandó nyomtatni még feketében sem. Felhívtam a HP-t, adtak egy "szervízmérnököt". Elmeséltem a helyzetet, elmondtam, hogy a gépet már egyszer cserélték garanciában. Az instrukciói alapján a szervízmenükben kellett kattintgatnom, de nem oldotta meg a gondot. Azt mondta valszeg rossz patron, cseréljem. Vettem újat és újra felhívtam, hogy hiba maradt, de már 4700Ft-al rosszabbul jártam. Azt mondta biztosan az új és eredeti HP patron a hibás, elvégre a nyomtatónak nem lehet baja.

Szóval kb a következő párbeszéd zajlott le:
HP: Vigyem el bevizsgáltatni a patront Pécsre vagy Zalaegerszegre.
Én: Nagykanizsáról!!! Miért nincs pl helyben egy felvevő pont? (Nem szerviz, csak egy olyan hely ahol beveszik a hibás cuccot)
HP: Csak nagyobb városokban, megyeszékhelyeken van (Zalaegerszegen 2 is)
Én: Nagykanizsa kisváros a 60ezer lakójával?
HP: -csend-
Én: Tud-e ajánlani egy olyan gyártót aki megbízható nyomtatókat gyárt?
HP: Természetesen! A HP-t.
Én: A dolog fényében én ezt nem merném állítani. Nem tudom feltűnt-e, hogy egy hibás nyomtató miatt hívom, ami már a második ugyanabból a típusból, mert minimális használat mellett sem bírt ki egy évet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. gylovag
2010.05.19. 16:04
Azon gondolkozom, ha véletlenül Pesten járok viszem a nyomtatót és egy téglára kötve bedobom az irodaházuk ablakán.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!