iPon Hírek

Hyper-Threading optimalizáció a Windows 7-ben

Dátum | 2009. 05. 18.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

Az Intel Hyper-Threading technológiája a Pentium D és a Core 2-es processzorsorozatok megjelenésével a feledés homályába merült. A hasznos technológia aztán ismét megjelent, ám ezúttal már a felsőkategóriás, Core i7-es sorozatú processzorokban üdvözölhetjük, amelyek a tavalyi év vége felé jelentek meg. A technológia újbóli debütálását a Microsoftnál is fontosnak tartják, így a vállalat mérnökei az új operációsrendszer, azaz a Windows 7 esetében különböző optimalizációkat végeztek annak érdekében, hogy a Hyper-Threading-et a lehető leghatékonyabban lehessen kihasználni.


Az optimalizációval kapcsolatban a Microsoft Windows fejlesztésével foglalkozó csoport vezetője, Bill Veghte nyilatkozott a TechED konferencia alkalmával. Veghte elmondása szerint az Intel és a Microsoft közötti együttműködésnek köszönhetően a Windows 7 hatékonyan profitálhat majd a Hyper-Threading eljárásból. A Microsoft a rendszer magját próbálta meg úgy finomhangolni, hogy az képes legyen a Hyper-Threading által nyújtott lehetőségekből profitálni. Veghte véleménye szerint az Intellel közös munka eredményeként az eddigieknél nagyobb felhasználói élményt nyújthat majd az új rendszer azoknak, akik rendelkeznek Hyper-Threading technológiával felvértezett processzorral. A Windows 7 Hyper-Threading támogatásából számos alkalmazás proftiálhat majd, kezdve a különböző, produktivitással kapcsolatos szoftverektől az újabb 3D-s játékokig.


Természetesen nem csak a Core i7-es sorozat tagjai rendelkeznek a Hyper-Threading technológiával, amelynek lényege tulajdonképpen abban rejlik, hogy egy fizikai processzormag egyszerre egy időben két programszálon képes dolgozni, ezáltal javul a rendszer teljesítménye. A közeljövőben érkeznek majd a 45 nm-es csíkszélességgel készülő négymagos Lynnfield processzorok, amelyek szintén rendelkeznek majd Hyper-Threading támogatással, sőt, nem sokkal ezek után a 32 nm-es kétmagos Westmere processzorok is piacra kerülnek. Természetesen mindkét processzorcsalád rendelkezik majd mobil változatokkal is, amelyek notebookokban kaphatnak helyet. A Hyper-Threading az olcsóbb netbook- és nettop konfigurációkban is elérhető az Intel Atom processzorainak köszönhetően.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

15. pluto
2009.05.18. 19:05
VISSZA A HIRHEZ

Hát én nem hiszek ebben, de azért majd ki fogom próbálni a HT-s P4-emmel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. prohlep
2009.05.18. 19:29
HyperThreading csak akkor jó, ha a programozó képes a programodat EGYMÁSTÓL ELTÉRŐ TÍPUSÚ ERŐFORRÁSOKAT EGYSZERRE IGÉNYLŐ részekre bontani. Ez pedig nem a tipikus eset.

Nem véletlenül merült feledésbe, nem elég átütő ötlet. Jól hangzik a Win7 támogatás. De meggyőzőbb lenne, ha bemutatnák, hogy HT nélkül döcög, HT-vel repül.

A támogatás gumi-szó. Jelenthet 1% előnyt, de akár 10%-ot is. Mégis, az idő mekkora részében lesz 2-szer, na jó, 1.5-ször gyorsabb a Win7 egy HT esetén.

Idézet a http://wiki.hup.hu/index.php/HyperThreading oldalról: ,,A HyperThreading valójában a processzoron belüli különálló végrehajtási egységeket különíti el két "virtuális" processzorra, így két külön szál csak akkor fog ténylegesen gyorsabban is futni, ha különböző végrehajtóegységeket akarnak használni (például az egyik sok lebegőpontos összeadást, a másik meg sok egész szorzást). Ha mindkét szál ugyanazokra a végrehajtóegységekre gyúr, akkor egymással fognak vergődni, és emiatt összességében a végrehajtás akár lassabb is lehet, mint HyperThreading nélkül.''

Szerintem 2 HT magnál többet ér 3 SIMA mag.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Terror
2009.05.18. 19:55
Magyarul a 16 szálon kódolni képes 7zip-en kívül nem sok mindenre jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. pluto
2009.05.18. 20:00
Terror, annál azért többet ér.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Terror
2009.05.18. 20:10
Ezt a szöveget olvasom az első négymagos óta, és az mikor volt már? Változott valami? Nem.

Hja mellesleg az első HT-s processzorokat is ugyanúgy lesajnálta az összes szoftver, nem csoda, hogy a Core-okba nem került bele a feature. Írjanak új utasításkészleteket, az igen, az csakugyan ér valamit. Nem 5%-ot...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tibaimp
2009.05.18. 20:12
prohlep: van egy teszt a prohardveren a core i7-el kapcsolatban, ott kikapcsolt és bekapcsolt ht között komoly különbséget mutattak ki, úgyhogy van értelme

http://prohardver.hu/teszt/intel_nehalem_e...egrehajtas.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. leslilamon
2009.05.18. 20:38
Sziasztok! Én megvettem a vistát és elég nagy átverésnek érzem a mostani helyzetben még jó hogy beismerik belecsináltak a fejlesztésébe és a win7 sokkal jobb lesz (kafa) ,dx10 "sokáig volt" (mai csúcskarikat dobhatod kifele) ,köszi ! quad proci hyper threading nélkül már nem is lesz olyan jó ! - ugye ,kezdem úgy érezni hogy amiket az utóbbi másfél vagy egy évben eledtak "csúcs technikának" már nem is olyan frankó és még finoman fejeztem ki magamat.Még jó hogy eladták .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. pluto
2009.05.18. 20:57
Leslilamon, ez folyamatosan így lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. leslilamon
2009.05.18. 21:23
Köszi.Csak kicsit büdi és csavarta az orromat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. maxpapa
2009.05.19. 08:20
Ez megint az Intel malmára hajtja a vizet. Az Amd -nek meg majd megint fájhat a feje. 4 Mag / 8 szál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Alwares
2009.05.19. 10:13
Eddig is így gondoltam de most már szinte biztos hogy az új gépemen win7 lesz....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Terror
2009.05.19. 12:12
tibaimp - gondolom feltűnt hogy az összes HT-t érintő teszt szintetikus. Egy valós alkalmazással sincs tesztelve. 4 mag, 8 szál, az alkalmazásod meg használ kettőt. Szuper.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Terror
2009.05.19. 19:36
Kezd már egy választási kampányra hasonlítani mind a hardware, mind a software front. Ömlik a baromság, az emberek meg tapsolnak és lengetik a zászlót.

Amikor megjelent az MMX vagy SSE, akkor azt mondtam, oké, ez hasznos, sokkal gyorsabban ment az MPEG kódolás. Amikor megjelent a 3DNow!, akkor azt mondtam, szuper, az ezt támogató patch-csel a Quake 2 másfélszer annyi fps-t produkál. Igen, ezek előremutató dolgok voltak.

De ez, ez mi ez? Mire jó? Idunno, de megcsináltuk! Igen-igen!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. MassKilla
2009.05.19. 19:50
ez jó volt Terror
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. d311c
2009.05.20. 12:00
Az azért meglepett, hogy azonos feladatok többszálúsítása esetén is lett egyáltalán előny a HT miatt. Még a marketing maszlag szerint is inkább a különböző feladatoknál kellene csak megmutatkozzon egyáltalán az ereje. (Mint tudjuk a marketing mindig többet igér a valőságnál.)

Ez mindenképpen egy jó pont az Intelnek, hiszen az egymagosoknál egyértelmű volt, hogy hasznos lehet, de négy magnál már mindenki fölöslegesnek gondolhatja kapásból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!