iPon Hírek

Így néz majd ki a RYZEN processzorok kínálata?

Dátum | 2017. 02. 06.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD következő generációs asztali processzorait, amelyek a RYZEN családot erősítik, már nagyon várja a piac, a PC frissítés előtt álló felhasználók pedig ugyancsak izgatottak, hiszen az előzetes információk alapján végre igazán nagy durranásra lehet számítani. Noha a RYZEN processzorokkal kapcsolatban szépen lassan csepegteti az AMD az információkat, rengeteg kérdőjel maradt még, kezdve a pontos termékpalettától, a várható órajeleken át egészen a várható ajánlott végfelhasználói árakig. Most kiszivárgott némi információ a termékpalettával, illetve az egyes modellek típusjelzésével kapcsolatban, igaz, a lenti táblázat adatait egyelőre feltétlenül érdemes kellő gyanakvással fogadni, hisz nem hivatalos forrásból származó, pletykaszintű értesülésről van szó. A RYZEN processzorok február végén, illetve március elején válhatnak elérhetővé kereskedelmi forgalomban, természetesen a hozzájuk passzoló Socket AM4-es alaplapokkal együtt. A legfrissebb hírek szerint a rajt március másodikára várható, korábban azonban még február végi bejelentésről szólt a fáma. Megjelenési időpont ide vagy oda, nézzük inkább, milyen információk érkeztek. Ha hihetünk a források állításainak, akkor a RYZEN család nem kevesebb, mint 17 tagot számlál, amelyek között öt darab nyolcmagos, négy darab hatmagos és nyolc darab négymagos példány lapulhat. Az új nevezéktan elsőre kissé furcsának tűnik, de abszolút hihető. A nyolcmagos központi egységek az R7-1800-as és R7-1700-as családot erősítik és a jelek szerint lesznek közöttük Pro modellek is, amelyek alighanem üzleti szolgáltatásokat is támogatni fognak – ha a korábbi APU egységek nevezéktanára hagyatkozunk. Ezek a példányok 3 és 3,6 GHz közötti magórajelen ketyegnek, illetve SMT támogatással is rendelkeznek, így egyszerre 16 programszálon dolgozhatnak.
A hatmagos modellek már az R5-1600-as és R5-1500-as családot erősítik, magórajelük pedig 3,2 és 3,6 GHz között szóródik. Az SMT támogatás itt is adott lesz, így egyszerre maximum 12 programszálon dolgozhat az adott rendszer. Érdekesség, hogy korábban egyes források még azon vitáztak, lehetséges-e hatmagos processzorokat készíteni a RYZEN lapka felhasználásával – eleinte arról volt szó, hogy nem, majd később egy másik értesülés cáfolta az előzőt. Az AMD egyelőre nem foglalt állást a témában, de alighanem erre is sor kerül. A kis kitérő után folytassuk is a sort a négymagos RYZEN központi egységekkel. A négymagos processzorok ugyancsak az R5-ös osztályban kapnak helyet, ám ezek a termékek már az R5-1400, R5-1300, R5-1200 és R5-1100 családokban sorakoznak. A négymagosok között négy darab SMT támogatással ellátott példány lesz, amelyek maximum 8 programszálon dolgozhatnak, magórajelük pedig 3,2 és 3,5 GHz között helyezkedik el. Készülnek SMT támogatás nélküli példányok is, amelyeknél a magórajel 3,1 és 3,4 GHz között szóródik, modelltől függően. TDP, árazás és egyéb paraméterek terén egyelőre sötétben tapogatózunk, de a rajt közeledtével remélhetőleg a most még nem ismert adatokról is lehullhat a lepel.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

44. RaimiHS
2017.02.06. 14:07
Jöjjön aminek jönnie kell... Kommentek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. Cathaya
2017.02.06. 14:19
Jó lett volna egy pár 8C/8T is leesett a kamionról árazással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. TheRealTsL
2017.02.06. 14:51
Jót még nem nagyon olvastam erről a számozásról. Kíváncsi vagyok tényleg ez lesz-e. Enyhén elmebeteg még sokadik ránézésre is.
Pont nem egy ennyi helyen félreérthető sémával kéne kiállni, mikor az a remény, hogy piacszerzés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. ChoSimba
2017.02.06. 15:40
Mi a csudának variálnak ennyit az elnevezésen ? Sima, pro, x és még a szám is változik, hol kettő, hol 3 variáció egy számon belül. Értem én hogy "hagyomány", de ezt a tobzódást miért nem lehet hátrahagyni ?
Fele ennyi is bőven elég lenne, főleg ha tényleg mindegyik unlockolt és oda teszem a frekit ahova akarom.
Lett volna inkább egy R3/5/7/9 a C/T-nek megfelelően, oszt mindegyikben mondjuk 2 verzió sima meg pro névvel.
Most meg van R5 4/8 és 6/12 verzióban is.
Tudom, semmi sem jó nekem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. 19milan97
2017.02.06. 15:44
Vajon késöbb lesz R9 osztályú CPU?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. noPublicFG
2017.02.06. 16:13
Az R5 -ök nagyon érdekelnek. Már csorog a nyálam. XD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. B_Real TheRe...
2017.02.06. 16:37
Olyan szempontból a 3-5-7 elnevezés jó, hogy az i3-i5-i7 ellenfelei (feltételezem, a táblázatot is figyelve), de valóban jó lenne egy letisztult elnevezés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Terror
2017.02.06. 17:19
Ha 6 magos/12 szálas processzort indítanak az Intel 4/4-esei ellen, engem máris meggyőztek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. Asagrim Terro...
2017.02.06. 17:28
Nem mindegy hogy négy vagy hatvannégy maggal nyújtja az adott teljesítményt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Terror Asagr...
2017.02.06. 17:39
Nagyon nem, mert ahhoz az alkalmazásnak is úgy kell skálázódnia. Renderben még mindegy, de játékoknál ez instant bukó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. Asagrim Terro...
2017.02.06. 17:53
Két külön architektúra, nem lehet 1:1 arányban összehasonlítani.

Azért bezzeg egyetlen egyszer nem nehezteltél az nvidiára, hogy sokkal nagyobb tranzisztorszámmal érik el ugyanazt a teljesítményt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Cathaya Terro...
2017.02.06. 17:56
Nem tudjuk mekkora egy mag tehát korai még temetni, ha jó az 1 szálas teljesítmény és a fogyasztás akkor 1000 mag is lehet kit érdekel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. Bihus Asagr...
2017.02.06. 17:57
Nem, mert a hatvannégy magot azonos vagy hasonló gyártástechnológia mellett pont annyival drágább legyártani. Ilyenformán az R5-ösök tetejét valószínűleg drágább lesz legyártani, mint a hasonló teljesítményű i5-öket

Ahogy nézem eléggé az Intelhez igazodik az elnevezés, az R5 az i5, az 500 is 500, az X a K
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. csotomi
2017.02.06. 18:00
Nekem ebben a táblázatban valahogy nem jön ki a matek.
Az R7 1800x mi miatt tud(hat) annyival többet mint az R7 1700x Már ha lehet hinni a mellé állított Intel konkurenciának, 6900K vs 7700K nem pont ugyanaz a teljesítmény, és ár kategória. Miközben az R5 6C/12T 4C/8T be van dobva az I5-ös procik ellen. Kár, hogy nem látni mi ellen szánták az R3-as csoportot, talán I3?
Azért bízom egy kis árversenyben a cégek között, mert az árazáson nagyon sok fog múlni. Mert ott az alsó osztályban az Intel kicsit odacsapott a Kaby Lake Pentium szériával a kedvező ár és a bekapcsolt HT miatt is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. Asagrim csoto...
2017.02.06. 18:12
Szivárogtatás, nem bejelentés, így nem lehet készpénznek venni semmit. Nem is tudom mikor volt utoljára olyan AMD-nél, hogy ne hetekkel-hónapokkal a tényleges megjelenés előtt kijutott információkra alapozva ment volna a vita.

Egyszer már szívesen látnám, hogy addig befogják a bagólesőjüket, míg meg nem jelenik a termék. Nvidiának megy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. Bihus Catha...
2017.02.06. 18:14
Amennyire én tudom, az 1 szálas teljesítménynek még mindig az órajel a fő meghatározója, tehát azt kell majd nézni.

Szerintem itt a vízválasztók a 4/8-as procik lesznek, esetleg a high-end része, ha ott sikerül megverni az Intelt. Én őszintén szólva nem számítok erre, csak arra, hogy az olló bezárul, és a fanok végre nyugodt szívvel megvehetik az AMD-t is Intel helyett
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. NorbertAMD...
2017.02.06. 18:14
Én már készülök rá, R7 1800X-el megjelenéskor. 6900K-nál csak olcsóbb lesz jóval, mellé egy bivaly X370-es alaplap, és nem kell hozzányulnom jó pár évig.
6700K-ról váltok, rögtön.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. Bihus Terro...
2017.02.06. 18:22
Hát igen, a hatmagos R5-ök 3,5Ghz-cel valószínűleg játékok alatt nagyon kevesek lesznek egy i5-7600K ellen, legalábbis ha nem változik semmi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Cathaya csoto...
2017.02.06. 19:10
Szerintem a mellé állított Intel csak formailag helyes a valóságban nagyobb eltérések lesznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. Derivel
2017.02.06. 19:13
Az elnevezés tényleg fura, ezt a helyükben megváltoztatnám. Az viszont pici aggodalmat kelt nálam, hogy újra magszám növeléssel mennek az Intel ellen. (persze, ha ez a szivárgás egyáltalán igaz)
De a végén úgyis majd csak az ár és a teljesítmény számít, így felesleges erről a táblázatról vitatkozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. thestock
2017.02.06. 19:43
Nem hiszem hogy hihető ez a táblázat,meglepően alacsonyak az órajelek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Cathaya
2017.02.06. 19:52
Megtörténhet hogy az AMD a jobb energiagazdálkodás érdekében több kisebb magot használ ami nem feltétlen hátrány szóval korai még elítélni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. ChoSimba Asagr...
2017.02.06. 20:00
Te miről beszélsz ?
A zöldeknél 700-1280 között van a Gflops/mrdTranyó, a pirosaknál 716-1023 között.
Ez kb. ugyanaz a szint.
A 480/1060 tekintetében 1024/1164 az arány, arról nem is szólva, hogy a zöldeknek kevesebb Gflops is elég ugyanahhoz az fps-hez.
Az előbbi példánál maradva 5834/5120 GFlops mellett nagyjából azonosat tudnak FPS-ben, hol itt, hol ott az előny.
Szóval pont hogy fordítva van inkább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2017.02.06. 20:03
> " Azért bezzeg egyetlen egyszer nem nehezteltél az nvidiára, hogy sokkal nagyobb tranzisztorszámmal érik el ugyanazt a teljesítményt. "

Sokkal kisebbel teszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Cathaya Asagr...
2017.02.06. 20:15
Nvidia kevesebb tranzisztorral éri el ugyanazt a teljesítményt de ezért rendesen lebutítja a magokat innen következik hogy DX12 -ben az AMD sokkal jobb teljesítményt nyújt, persze tudjuk a szöveget a DX12 hülyeség legalábbis addig ameddig az Nvidia is képes lesz rendesen megoldani csak akkor már jóval többet fog fogyasztani a motyó de minden zöld fan hapy lesz mert ugye hogy az Nvidia is tud DX 12 kártyát csinálni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Terror Catha...
2017.02.06. 20:49
Egy GTX 1060-ban 4.4 millió tranzisztor van, egy RX 480-ban 5,7 millió. Nekem ebből nem az jön le, amit írsz. DX12-ben sehol nincs arányosan ilyen előnye, közel sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Samanoske
2017.02.06. 21:09
Van előnye az amdnek,mivel az nv butított.
Prociknál meg nem az órajel számít,mivel más architectúra.
Viszont az amd 95W-ja nem valami biztató az intel 65W-jához képest.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. B_Real Terro...
2017.02.06. 21:23
Akkor most erre írjam azt, hogy hiába magasabb kb. 40%-kal a 1060 boost órajel, sehol nincs ilyen előnye?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Terror B_Rea...
2017.02.06. 21:27
Írd azt, csak nem tudom, mi köze a témához. Feltételezem ha az AMD architektúra bírná a magasabb boost órajelet, akkor azon is magasabb lenne az órajel, de már így is többet eszik a vas. Ugyanez áll a processzorokra is. Csodás a Zen 3.6 GH-es órajele, gondolom lenne 5 is, ha bírná.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Cathaya Saman...
2017.02.06. 21:37
Az egyelőre nem lényeges mert az összes Intel K proci 95W TDP -vel rendelkezik és minden Ryzen K jelzésű vagyis szorzózár mentes.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. j.panzer
2017.02.06. 21:56
Megint nem derült ki semmi érdemleges. Egy hónappal a rajt előtt ez picit fura nekem. De majd látjuk, kíváncsi leszek, hogy mit fognak tudni, mennyiért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Terror
2017.02.06. 22:25
Emlékszem, elémállt az egyik, és átszellemült arccal azt mondta, hogy "nyolc mag, ember! nyolc mag, érted???". Én meg mondom, értem... És vettem egy i7-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. B_Real Terro...
2017.02.06. 22:35
Ha majd FX-hez hasonló teljesítményt hoznak, akkor igazad lesz. Addig meg járjon nekik lehetőség a bizonyításra...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Terror
2017.02.06. 22:53
Én amúgy nem vonom kétségbe, hogy hozzák a 3,2 GHz-es sokmagos Intelt. Ez akár sikerülhet is. Csak az a baj, hogy a mainstream piacon éppen egy 4 GHz-es darab a fő műsorszám. Vagy éppen 4.2, és azokat illene elsősorban megverni. Hogy megint sok maggal kompenzálnak, az nem egészen arra enged következtetni, hogy ez sikerülni is fog.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Junglefigh...
2017.02.07. 09:41
Én például nagyon kíváncsi lennék, hogy később lesz e egy alsó széria. Pl: R2 és abból is a D2-es milyen sebességgel fog kommunikálni? És milyen nyelven??
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. ChoSimba
2017.02.07. 09:50
Az előre temetés ugyanannyira marhaság, mint a fanatikus hypeolás.
Várjatok egy hónapot, aztán lehet folytatni a tények ismeretében.
Igen, eddig fos volt a piros CPU kínálat, de az AMD az RX sorozattal is végül piacképes terméket tett le a GPU piacon. Lehet hogy nem veri meg a 1080-at, de a 1060 ellen igenis piacképes.
Az előzetesen kiszivárgott tesztek alapján itt is hasonló előrelépés várható, ha a fele igaz már jó kis termék lesz. Hát még ha az egész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. B_Real
2017.02.07. 10:16
Örülök, hogy benned egy Nostradamus veszett el. Végülis azt is megmondtad, hogy egy GTX1060-at hack driverrel lehet SLI-ben működtetni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ChoSimba B_Rea...
2017.02.07. 10:38
Még ezt sem zárom ki, mert egyes 1060-akon van SLI csati, ugyanis néha a 1070-es nyákjára épül. Persze lehet hogy nincs bekötve, nem néztem meg közelebbről.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. B_Real ChoSi...
2017.02.07. 10:52
Biztos nem tudod, de az egyik VGA fórumába írta ezt. Komolyan ha épp akkor kajáltam volna, kiköpöm azt a röhögéstől. Gondolom érted a célzást. Megveszed a 70000-90000 Ft-os VGA-t, és a driveren elkezdesz mókolni csak azért, hogy még egy ilyen 7-90000 Ft-os VGA-t berakj a rendszerbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. ChoSimba B_Rea...
2017.02.07. 12:24
Pedig nem kell ezen röhögni. Hasonló mókolással lehetett 3-ból 4 magos amd procit csinálni, meg feloldani a lezárt gpu részeket, stb. Ha csak egy kis mókoláson múlik, akkor nosza.
Az más kérdés, hogy két 1060-asból kijön egy 1080 is, és akkor nincs szívás az sli profilokkal. Én az sli értelmét csak a top kártyáknál látom, ahol nincs tovább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. B_Real ChoSi...
2017.02.07. 13:10
Nem azzal van a baj, hanem azzal, amikor arról volt szó, hogy az RX-nél a Wattmanben állítjuk a feszt, stb. azért, hogy kisebb legyen a fogyasztás, alacsonyabb a hőmérséklet és a venti fordulat, azonnal jött a szokásos 1-2 embertől a lehurrogás. Na, ez a két eset ugyanaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Subi77
2017.02.07. 13:32
Régen rossz, ha már a marketingesek is csak olyan táblázatot mernek kreálni (sokan ezt hiszik kiszivárgásnak), ahol az AMD CPU-k partiban vannak az Intelekkel. Pedig ilyenkor egy kis túlzás bele szokott férni. Csak nehogy az legyen túlzás, hogy hozzák az Intelek szintjét...

Ettől eltekintve kíváncsi leszek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. ChoSimba B_Rea...
2017.02.07. 14:45
Youtube-on van fent video 1060-SLI-ről
Ashes alatt EMA módban megy, még hack sem kell. Profil nélkül is teljesen vállalhatónak tűnik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pdx06
2017.02.07. 16:40
Úgylátom ismét hasonlít a jelölés az Intel-hez, mint a régi Athlonok idejében amikor utalt rá valamilyen szinten hogy melyiknek felel meg. Tehát az R7 az olyan mint az i7. Remélem olcsóbb is lesz jóval ugyanúgy mint rég. Még az FX is viszi fullosan a Sandbox jellegű játékokat, mert azokhoz kell igazán a processzor, többszáz NPC és Objektum valós idejű tevékenységének kiszámítására. Ha az FX-nél nem lesz rosszabb, gondolom csak jobb lesz akkor biztos vétel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!