iPon Hírek

Ilyen lehet a Nintendo NX kontrollere

Dátum | 2015. 12. 11.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Valószínűleg kezdhet végleges formát önteni a Nintendo új konzoljának kontrollere, ugyanis egyre több szabadalmi bejegyzés készül róla - ez nem is csoda, ha a gépet tényleg bemutatják jövőre. Most egy érdekes bejegyzés került elő arról, hogy milyen lehet a konzol irányítója, sőt, ezek valójában egybeesnek néhány korábbi iparági értesüléssel is. A Kyodo nevű japán hírügynökség ugyanis korábban már beszámolt arról, hogy a Nintendo az elsők között venne a Sharptól olyan kijelzőt, mely már az új Free-Form Display technológiával készül, vagyis egyedi alakja lehet. A Nintendo legújabb, 20150355768-as számú védjegy bejegyzése éppen egy ilyen kijelzőre épülő kontrollert mutat meg. A mozgásérzékelővel is ellátott irányító teljes elejét elfoglalja a kijelző, és elől csak a két klikkelhető analóg kar található rajta fizikailag, amit teljesen körbeölel a képernyő - hátul pedig két vállgomb, illetve lentebb nyilván a két markolat van még jelen. Ahogy az látható, ezeken kívül minden más gomb csak virtuálisan jelenik meg a kijelzőn, ez pedig azt jelenti, hogy a gombok a kontextustól, a játék igényeitől függően változhatnak, tűnhetnek el, jöhetnek elő. Annak idején Steve Jobs is azzal érvelt az első iPhone bemutatásakor, hogy a teljes felületet elfoglaló érintőképernyő azért jobb megoldás, mert minden alkalmazásnak másféle gombokra van szüksége. Érvényes lehet ez a játékokra is? A Nintendo vélhetően nagyon kreatív dolgokkal tudna előállni, de persze egyelőre semmit nem szabad készpénznek venni, hiszen a cégek rendszeresen levédetnek mindenféle dolgot, amit aztán nem használnak - vagy legalábbis nem abban a formában.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. jedi
2015.12.11. 20:33
Wááááooohh !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. 5hR3kY
2015.12.12. 00:34
Epic Fail!
Ennyi erővel játszhatok telefonon is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. phoenixr
2015.12.12. 11:07
A Steam controller első verziói is csak érintésesek voltak, de aztán rájöttek hogy az nem fog menni és csak tettek egy joystick-et és gombokat.
Fontos hogy ki lehessen tapintani a gombokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Szefmester phoen...
2015.12.12. 16:59
Jaja, nem poén úgy játszani hogy a gamepadot lesem "mikor melyik gombot akarom megnyomni" a "reflexből megnyomom a szükségest" helyett.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. 5hR3kY
2015.12.14. 08:08
Ha ezt így kiadják, szerintem egy újabb szög lesz a Nintendo koporsójába.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. s7abo
2015.12.14. 12:23
És arra is kíváncsi lennék, hogy a két analóg karon belül lévő virtuális gombokat hogyan éri el az ember anélkül, hogy a karok útban lennének. Már amennyiben a 18a, 18b-ről van szó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. aryanis83
2015.12.14. 15:48
És majd vehetsz képernyőre illeszthető fizikai analóg karokat ha kevésbé casual játékkal akarsz játszani. Gyűlölöm a touchscreenes irányítást, még haptic feedbackkel együtt is pontatlan és esetleges. Értem én, hogy a nintendonak mindig egyedinek kell lennie, de ez most inkább nintendon't.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!