iPon Hírek

Ilyen lesz a Battlefield 1 egyjátékos kampánya

Dátum | 2016. 09. 28.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

Eddig egész sokat láthattunk a Battlefield 1 többjátékos részéből, a nyílt bétát is rengetegen kipróbálták, de a szóló kampányról most először kaptunk bővebb részleteket. Ahogy korábban jelezték, a történet több karakter sorsát követi majd és számos különböző helyszínen játszódik. Egészen pontosan négy ember áll a középpontban: egy pilótát, egy beduin harcos lányt (ő ismerős lehet a játék bejelentésekor kiadott trailerből), egy hírvivő futárt és egy páncélos legénységének egy tagját alakítjuk majd.
A korábbi Battlefield-játékokban az egyjátékos kampányok nem rendelkeztek a többjátékos mód nyílt terepeivel és változatosságával, de a Battlefield 1 – úgy tűnik – változtat ezen. Daniel Berlin, a projekt vezető dizájnere is megerősítette ezt egy interjúban. Hozzátette azt is, hogy az első világháborús játék eltérő háttérből érkező főhőseinek a saját módjukon kell majd megküzdeniük a körülöttük lévő világ változásaival, ami egyben számos, sokkal nyíltabb megközelítést tesz lehetővé a játékosok számára. A Battlefield 1 október 21-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

13. Wines
2016.09.28. 10:48
Reméljük megéri a sávszélességet az a 4-5 óra míg végigtolja az ember.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. cheatergs
2016.09.28. 11:05
Gyanítom mindegyikük az antant oldalán fog harcolni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Ashface cheat...
2016.09.28. 12:45
Ez biztos így lesz. Az EA - mint más nagy kiadók - nem a formabontó merész húzásairól híres, szerintem nem fogunk a jövőben sem nagyon olyan játékot kapni ahol kampányt játszhatunk, vagy csak néhány missziót akár az első, akár a második világégés idejéből a vesztes nagyhatalmak szemszögéből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. masko Ashfa...
2016.09.28. 13:29
Kár érte, pedig egy játék, ahol a náci katonát/tisztet alakítod és végre kell hajtani a kegyetlen parancsot vagy kiadni felsőbb utasítás miatt... Igazi lelki terror játék lenne, sokáig beszélnének róla, ha jól kivitelezik.

Sajnos, ahogy írtad a játékipar nem nagyon mer kockáztatni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. MastR
2016.09.28. 13:35
Ez a trailer is hozza az előzőnek a színvonalát. Az is egy rakás kaki volt. Ne értsetek félre, nem a játékot szidom, csak a videót. Mióta jött divatba hogy fél-egy másodperces videó töredékekből állítanak össze kedvcsináló videót? Azt se látni mi van ott már tovább is ugrik a kép. Vagy annyira szaggatott a teszt gépen hogy ha 2 mp-es lett volna egy töredék akkor már a szaggatás is látható? Komolyan nem tudom. Vagy olyan videószerkesztő iskolába jártak ahol a tanárnak mindig dolga volt és az utolsó 5 percben ért be a terembe és akkor kellett összedobni valamit? Jövőre mi lesz? Screenshotok összevágva vagy diafilm?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Ashface masko
2016.09.28. 14:25
Nekem konkrétan nem hiányzik, hogy zsidók tömegsírba lövésére adjak ki parancsot pl, az ilyen szörnyűségeket nyugodtan el lehetne kerülni. Vagy maximum olyan szándékosan megosztó küldetésként valami hasonlót belerakni a játékba mint pl. a reptéri mészárlás (No Russian) volt - opcionálisan - a CoD MW2-ben.

De mondjuk bármilyen egyéb, "semleges" hadászati eseményt simán le lehetne modellezni, ugyanazt csinálták mint a szövetségesek/antant, csak a másik oldalon. Csak gondolom kiverne pár biztosítékot ha brit, francia, amerikai katonákat kellene halomba ölnöd, míg a németekért nem kár, mert veszítettek, és úgy általánosságban minden '30-'45 között élt németet nácinak tartanak...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.09.28. 14:56
Nekem az sem hiányzik hogy az amcsik oldalán ezreket mészároljak le egyetlen atom bombával, mert én békét akarok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. MastR EVL2
2016.09.28. 15:14
Mondjatok olyan játékot ahol nem németeket, oroszokat, arabokat és vietnámiakat kell lelőni. Őket természetesen bárhol, bármikor lehet mert ők Amerika ellenségei, tehát nem számítanak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. defe69 MastR
2016.09.28. 15:38
Próbáld ki a multit,ha megy a gépeden akkor no para!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Ashface MastR
2016.09.28. 15:46
Speciel első blikkre az Operation Flashpoint ugrik be, A Bohemia Interactive féle játék, az ArmA játékok elődje. Nato Vs. egy Szovjetúnió mániás renegát tábornok és erőinek a harca egy képzeletbeli szigetcsoporton. Alapvetően NATO erőkkel vagyunk az alap játékban, de az első kiegészítőjében egy volt SpecNaz katonával játszunk. Bár úgy rémlik, hogy azzal is csak eleinte harcolunk a tyábornyok elvtársért, utána rájövünk, hogy valami nem tiszta aztán már ellene, de a játék jó részében fegyvert fogó, ellenálló civileket és NATO erőket kell rommá lőni-robbantani. Az alapjátékhoz képest nem kis mennyiségben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2016.09.28. 16:22
Nem értem mire mondod, de biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. thestock Ashfa...
2016.09.28. 20:04
Elég lenne ha csak a "gonosz" oldal harcászati eszközeit lehetne használni. Btw az hogy ki a jó és ki a rossz elég kétélű dolog
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. defe69 defe6...
2016.09.29. 15:57
5. hsz-re válaszoltam.
Játék és a filmbemutatók is általában csak rövid részletek, hogy felkeltsék az érdeklődésed.
Multi gameplayer:[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!