iPon Hírek

Ilyen lesz a Reset játékmenete

Dátum | 2013. 11. 11.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Megérkezett az érdekesnek ígérkező indie fejlesztésű sci-fi fejtörőjáték, a Reset első olyan előzetese, amely azt az időutazáson alapuló játékmechanikát mutatja be, amelynek segítségével saját magunkkal együttműködve oldhatjuk meg a feladatokat. A szóló játékban a második játszható karakter önmagunk más idősíkbeli verziója. Akinek ez így kissé zavaros lenne, az is mindent meg fog érteni az előzetesből, amelyben mindenre magyarázatot kapunk. A Resetet mindössze két finn úriember fejleszti, Alpo Oksaharju és Mikko Kallinen, akik a benchmark teszteket készítő Furutemarknál ismerkedtek meg egymással, és együtt alapították meg a Theory Interactive független stúdiót. A tavaly bejelentett játékkal szépen haladnak, így ideje volt, hogy a finanszírozáson is gondolkodni kezdjenek: Indiegogo kampányt indítottak, a gyűjtés célja 65 000 euró. Ha ez az összeg összejön, a játék jövőre jelenhet meg PC-re. "Az extrém módon pozitív visszajelzések miatt, amelyeket kaptunk, még magasabbra helyeztük a mércét" - írta a csapat blogján. "Még jobbá szeretnénk tenni a játékot, és szeretnénk minél hamarabb megjelentetni. Itt jöttök ti a képbe." "2014 végén szeretnénk kiadni a játékot. A segítségetekkel megfelelő szinkront és hangeffekteket fogunk tudni hozzáadni a játékhoz, és felbérelhetünk, vagy akár alkalmazhatunk is valakit a tartalmak létrehozására, tovább tudjuk működtetni a céget és időnként talán még ehetünk is." A projektet még 43 napig lehet támogatni, a gyűjtés december 23-án zárul le. Aki még nem látta volna, feltétlenül nézze meg az igen jól sikerült hangulatos előzetest, és a játékmenettel kapcsolatos kedvcsinálót is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. lestyanrob...
2013.11.11. 19:04
Nagyon várom a játékot az első trailer óta, de az összeg nem fog összejönni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. zsolt200 lesty...
2013.11.13. 10:14
2 nap alatt 10 ezer dollár jött össze és még hátravan 41 nap. Összefog jönni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. lestyanrob...
2013.11.13. 13:23
Azt hittem sokkal régebb óta lehet támogatni. Remélem tényleg összejön
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. gabesz7630
2013.11.13. 21:27
2 emberrel ezt?
Es akkor egy cal of duty-n vannak 100an minimum a sok ingyenelorol es naploporol nem beszelve(producerek garmada meg azok helyettesei meg aszisztennsek meg rakat elbaszott "dajrektor" meg mindenfele felvett titulus, amihez munka nem csak fizetes jar).
Remeljuk jo is lesz a game.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Dosi
2013.11.14. 15:00
ha olyan lesz mint aminek a videó mutatja, akkor a Portal 2 felkötheti a "hózentrógliját" mert ez bizony eléggé az ellenfele lesz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Eyesis zsolt...
2013.12.20. 10:13
Sajnos nem áll jól a kampány, kb a fele van meg. Én az utolsó napon megveszem megint, ha szükséges. Ha így tesz minden eddigi támogató, akkor pont megvan.
http://prohardver.hu/tema/reset/friss.html
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!