iPon Hírek

Impozáns projektoros kabátot kap az iPhone

Dátum | 2012. 06. 12.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A pikoprojektorok egyre népszerűbbek az okostelefonok körében, hiszen azok a multimédiás képességeikben már egészen sokrétűek, mindössze a nagyméretű megjelenítő hiányzik belőlük. Az apró kivetítők ezen próbálnak valamelyest segíteni.


A most bemutatásra kerülő eszköz azonban kicsit több mint amikkel eddig találkozhattunk. Ennek ugyanis egy nagyon erős akkumulátora is lesz, ráadásul plusz hangszórót is kapott. Az eszköz a Dausen nevű gyártótól származik, és a Texas Instruments legújabb DLP technológiás megoldását használja majd. Csatlakoztatni az Apple iPhone 4 és a 4S modellekhez lehet.

A kivetített kép átmérője elérheti akár a 70 hüvelykes méretet is, viszont a felbontása csak 640 x 360 képpontos. A kontrasztarány maximum 1000:1-hez lesz, ami egész korrekt egy ilyen projektortól. Azt sajnos nem árulták el, hogy milyen fényerőt garantál a beépített Power LED, de szinte biztosra vehető, hogy csakis sötét szobában tudjuk majd használni az eszközt. A sokoldalú kabát egy 2200 mAh-s kapacitású telepet foglal magába, amelynek hála 3 órán keresztül is mozizhatunk egyetlen töltéssel.


A Dausen megoldásához hasonlóval már találkozhattunk korábban, de a Sanwa kiegészítője csak kontrasztban és felbontásban veszi fel a kesztyűt ezzel a készülékkel szemben. A vállalat azt sajnos nem árulta el, hogy mikor kerül majd a boltokba a termék, és az árával kapcsolatban sem tudunk semmit.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. Szerzetes
2012.06.12. 14:07
Asztalra leborítva kell az iPhone-t tartani ha vetít? Nem karcolódik?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. DemonDani
2012.06.12. 14:52
ha jól megnézed, akkor a "hátlapon" ott vannak ilyen kidomborodó talpak, szóval inkább háton kéne tartani
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. AxoPy
2012.06.12. 15:19
egyrészt egyértelműen háton lesz a készülék projektorozás közben, másrészt ilyen felbontás mellett egy 70 hüvelykes elmosódott pacát fogunk kapni, 0 élességgel, és olvashatósággal....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. AxoPy
2012.06.12. 15:19
egyrészt egyértelműen háton lesz a készülék projektorozás közben, másrészt ilyen felbontás mellett egy 70 hüvelykes elmosódott pacát fogunk kapni, 0 élességgel, és olvashatósággal....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. witchlord
2012.06.12. 17:47
Bruháháháháháháhháhááá..
opsz..kihallatszott?..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. witchlord
2012.06.12. 17:50
Otthon(!) figyeled a marketing dumát
Besötétített szobában(!) huhaaa.. kezdek félni
akár 3 órát is(!)

Nabazz.. FullHD-ban plazma TV-n, hálózaton keresztül NAS-ról, DUNE médialejátszóval BÁRMENNYI ideig rohadt jót mozizok.. kb ennek a projektornak az árából..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Capritain
2012.06.12. 19:29
hát igen, osztanom kell a véleményt, ez valóban kreténség...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. piter
2012.06.12. 21:33
witchlord ha te 100-150 dollarbol azt mind megveszed akkor,leemelem a kalapom!
Terj vissz a realizmus vilagaba mert nagyon elszaltal!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. LechooEdy
2012.06.13. 00:14
DLP ide vagy oda, ez egy hatalmas lehúzás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. nemlehet
2012.06.13. 02:08
Nekem egy Sapphire mini projector 101-em van, ami 640x480-as feébontást ad kb 3 méteres képátló mellett és teljesen élvezhető. Ugye ez azért más, mert nincsenek fizikai képpontok és sokkal élesebb hatást kelt mint amilyen valójában. A fényereje nem kiemelkedő, de ha nincs full napsütés a szobában akkor teljesen élvezhető. Lesötétítve viszont tökéletes. Én 110 fontért vettem Skóciában és szerintem teljesen megérte. Jó tud ez lenni pl prezentációkhoz, vagy akár hirtelen jött sok emberes filmnézéshez pl nyaraláson, vagy buliban, vagy horgászatkor
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kray
2012.06.13. 09:12
Van létjogosultsága és ahogy nemlehet is mondta, nincsenek pixelek, így éles lesz a kép.

Biztos vannak itt még olyan emberek akik láttak diavetítőt. Azok nem voltak elég élesek? Na kb. ugyanezt csinálja a projektor is szóval nyugalom van

Az árára kíváncsi lennék, illet, hogy lehet-e kapni majd MO-n.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Etnies
2012.06.13. 23:20
1 elég erős indok hogy valaki iphonet vegyen ezért...gondolom véletlen se az apple által tápolt cég lehet a gyártó,de mindenesetre hatalmas találmány,csak nem értem hogy miért kellett eddig erre várni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!