iPon Hírek

Indie marad a Star Citizen fejlesztője

Dátum | 2014. 04. 01.
Szerző | InGen
Csoport | JÁTÉK

Már 41 millió dollárt szedett össze támogatóktól Chris Roberts és csapata, a Cloud Imperium Games. Ez pedig hatalmas siker, és pont emiatt kezdtek el sokan aggódni, hogy hamarosan ez a csapat is az Oculus "sorsára" jut, és eladja magát egy nagyobb cégnek, kiadónak. Chris Roberts azonban rögtön jött, és megnyugtatott mindenkit: "A fórumos kérdések hadára válaszolva, melyek szerint a stúdiónkat megveheti egy nagyobb cég, azt reagálnám, hogy nem kell aggódni. Nem gondolkozunk ilyenen, és nincs is rá szükségünk." "Egy olyan hardver tömegterméléséhez, mint a Rift, szükség van arra a párszáz millió dollárra, amit egy nagyobb cég tud mögé rakni. Szerencsére a mi űrhajóink teljesen digitálisak, így semmi fizikai dolgot nem kell legyártanunk, csak ki kell fejlesztenünk a játékot, és ki kell fizetnünk a szervereket, amin futni fog. A közösségnek hála pedig erre a két dologra már megvan a pénzünk." - folytatta Roberts. Az úriember elmondta, végre megépítheti nem csak álmai játékát, de álmai univerzumát is. Ezt pedig esze ágában sincs egy nagyvállalat kezébe adni, főleg azért, mert már kétszer megjárta a "felvásárlós" utat, és egyszer sem jött ki jól belőle. Roberts szerint továbbra is egyértelmű, hogy az Oculus Rift lesz a jövő, és ez ezt követően sem változik meg. "Ahhoz, hogy a Rift sikeres lehessen, jóval több pénzre van szükség, mint amennyit össze tudtak szedni a korábbi két befektetési körből. A hardver drága dolog. Hiába van meg a technológia, mielőtt egyetlen Riftet is el tudnának adni, több száz milliót kell rákölteni a gyártásra és a beszállítói lánc kialakítására, hiszen csak így lehet tényleg tömegterméket csinálni ebből, és mindenkihez eljuttatni a VR-t. A Microsoft csak az Xbox One indulására több mint egy milliárd dollárt költött."
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Mxr261
2014.04.01. 13:30
"Szerencsére a mi űrhajóink teljesen digitálisak, így semmi fizikai dolgot nem kell legyártanunk" - Na és a makettek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. 5hR3kY Mxr26...
2014.04.01. 14:32
Te miről beszélsz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. benczeb90
2014.04.01. 14:57
04.01.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. kiskoller
2014.04.01. 20:22
Camelot!
Camelot!
Camelot!



Pfff, csak egy makett...

Pssst!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Mxr261 5hR3k...
2014.04.03. 21:42
"Pledge $250 or more


1509 backers

REAR ADMIRAL: Finished game for your PC with your top-of-the-line RSI Constellation spaceship ready to fly + 10,000 Galactic Credits + Exclusive access to the Alpha and Beta + Spaceship shaped USB stick with the game and all digital elements + CD of game soundtrack + Fold-up glossy full color map of the game universe + Set of 5 Ship blueprints + 3-inch physical model of your in-game ship + Hardcover copy of 'The Making of Star Citizen' including loads of behind the scenes images and info, prelim concept art, development stories + Silver Citizens Card"

Star Citizen Kickstarter
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!