iPon Hírek

Indulhat a héliumgázzal töltött merevlemezek szállítása

Dátum | 2013. 10. 30.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Egy ideje már nem titok, hogy a HGST héliumgázzal töltött merevlemezek gyártását tervezi. Eddig úgy tűnt, hogy a héliummal töltött HDD-k megjelenésére még sokat kell várni, ám a napokban kiderült, hogy ez cseppet sincs így: maga a Western Digital elnök-vezérigazgatója, Stephen Milligan jelentette be, hogy az újdonságok szállítása még idén megkezdődik. Az elnök-vezérigazgató szerint első körben persze csak egy kiválasztott vásárlói kör számára válnak elérhetővé az újdonságok, átlagfelhasználók számára nem. Először tehát limitált mennyiségben állhatnak rendelkezésre a héliummal töltött merevlemezek, de ezekből már mindenképpen bevétele származik majd a vállalatnak. Hogy miért jó a hélium alkalmazása? A hélium kisebb sűrűséggel rendelkezik, mint a levegő, így kisebb ellenállást fejt ki a forgó merevlemeztányérokra. Az újonnan alkalmazott nemesgáz csökkenti a közegellenállási erőt, ami fogyasztáscsökkenéshez és a hőtermelés csökkenéséhez vezet. A héliumnak köszönhetően a HDD író/olvasó fejeit és a merevlemezkorongokat egymáshoz közelebb lehet helyezni, így a jelenlegi 5 helyett akár 7 HDD korong alkalmazására is lehetőség nyílik a 3,5 colos formátumú merevlemezek esetében.

A HGST nagy adattároló kapacitást kínáló merevlemezei jelenleg HDD korongonként 800 GB-nyi tárhelyet kínálnak, így a héttányéros HeHDD modellek 5,6 TB-os adattároló kapacitással büszkélkedhetnek. Amennyiben a 800 GB-os HDD korongokat 1 TB-osokra cserélik, úgy az adattároló kapacitás már 7 TB-ra nőhet. A nagyobb adattároló kapacitás mellett - ahogy azt fentebb már említettük - mérsékeltebb melegedés és alacsonyabb fogyasztás is jellemzi a HeHDD típusú merevlemezeket. A HGST korábbi tesztjei alapján egy hagyományos merevlemezhez képest a héliummal töltött HDD-k 23%-kal alacsonyabb fogyasztás mellett dolgoznak, üzemi hőmérsékletük pedig 4 Celsius fokkal alacsonyabb. Ezek az előnyök nagyon jól jöhetnek a nagysűrűségű szervereknél - ezért is van az, hogy első körben csak az üzleti felhasználók juthatnak hozzá a héliummal töltött merevlemezekhez. Árakról egyelőre sajnos nem esett szó, mint ahogy arról sem, hogy az átlagfelhasználók mikor kaphatják meg az első héliumgázzal töltött merevlemezeket.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

17. gab78
2013.10.30. 10:20
Csak aztán a sok héliumtól el ne szálljon!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. gabest
2013.10.30. 10:25
Remélem ettől könnyebb lesz majd a gépem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. djalienecs...
2013.10.30. 10:36
... és ez így 2013ban ?? Értem! ..... Vééégülis fotózgatjuk az atomokat, de most jutott eszünkbe, h nem levegő kéne bele, hanem valami kisebb sűrűséggel rendelkező gáz! Nemsemmi hol tart manapság a tudomány! Kíváncsi leszek még mit találnak ki, h életben tartsák a HDDt. Persze, h most kezd el nagy ütemben fejlődni, mikor már van riválisa.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror djali...
2013.10.30. 10:45
Most jutott el odáig a megoldás sebezhetőségi faktora, hogy indokolt legyen a gyártási költséget amúgy megdobó megoldásokat implementálni. Ezen mit nem értesz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. R3LaX123
2013.10.30. 10:57
A következő vákuumos lesz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. NKing
2013.10.30. 11:04
Vákuumos azért nem valószínű, mert azt fenntartani hosszú időn át elég nehézkes. Másfelől meg a fejek a lemezek fölött kell, hogy lebegjenek egy légpárnán, amihez kell valamilyen örvénylő gáz odabent. Legalábbis egyelőre a HDD olvasófejek így működnek...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Fzoltan
2013.10.30. 11:04
Azt nem hiszem. Hogy fog hűlni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. ThodEE R3LaX...
2013.10.30. 12:22
Inkább az a baj, hogy az olvasó fej "légpárnán" mozog, vákuumba meg szépen rajzolna a korongra
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. tibaimp
2013.10.30. 12:34
Fzoltan-nak van igaza, vákuumban nincs közeg, ami elszállítsa a keletkezett hőt, tehát előbb utóbb túlmelegedne a cucc!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. uristen
2013.10.30. 14:35
Nem tudom, hogy a hangja más lesz-e majd...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. SonicTheHU...
2013.10.30. 14:55
Márcsak tárhely szempontjából erre elég lenne egyszer beruházni, további tárhelybővítés nem is kéne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. nemy
2013.10.30. 19:52
Fzoltan, tibaimp, vákuumban hősugárzással van hőátvitel (mondjuk enélkül elég hűvös lenne itt a Földön),de a merevlemezeknél amúgy sem a tányér melegszik leginkább (meg vákuumban ugye nincs is nagyon légellenállása a tányérnak, tehát maximum a mégnesezéstől melegedhetne), valamint, mivel a tányér nem lebeg a nihilben, hanem egy tengelyen rögzítve van, így a hővezetés ezen keresztül továbbra is biztosított lenne... szóval a vákuumos hőtani szempontból nagyon király lenne, viszont valószínűleg inkább olyasmi indokból nem használják, mint pl. amit ThodEE írt. (btw, vákuumot könnyebb fenntartani, mint héliumot bent)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. otherl
2013.10.30. 20:02
djalienecske: Már van rivális?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. fofoka
2013.10.30. 21:11
nemy: csak azt felejtetted ki, hogy a sugárzással leadott hő a T 4. hatványával arányos, ergo ilyen alacsony hőmérsékleten elhanyagolható. Az viszont igaz, hogy itt leginkább hővezetéssel távozik a hő (amúgy is az a leghatékonyabb hőközlési mód), a konvekció (mindegy, hogy vákuumos, vagy héliumos) hatása jóval kisebb. De abban meg megint tévedsz, hogy a vákuumot könnyebb fenntartani, mint a héliumot bent. Ez pont fordítva igaz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mythbuster
2013.10.31. 00:31
A nagyonokosakat kérdezném, hogy mégis mitől melegednek nálatok a tányérok?

A tányér nem szenved el súrlódást, max a levegőben de az jelentéktelen. Ha a tányér bármi mással súrlódik, akkor sem nem fog melegedni, 5400 -s fordulaton atomjaira megy szét az üveglemez. Valamilyen gáz valóban kell, mert a fejek nem érhetnek hozzá a felülethez, vákumban is megoldható talán de nehézkes.

Csak az elektrónika melegedik ami a vinyó külsején van, max a motor minimálisan de az nem számottevő és a vázon keresztül távozik és nem a tányérok hűtik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. partxxx
2013.10.31. 18:16
eddig mi volt benne ? nagy tisztaságú levegő vagy sima nitrogén ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. tofalvip
2013.11.04. 09:40
Holtan született ötlet.
A héliumot irtó nehéz zárt térben tartani, mert még a fémdobozokon is diffundál.
Igaz, ha 100 év alatt illan el, akkor még működhet is a dolog.

Nagy értelme akkor sincs, az SSD-k továbbfejlesztésére kéne inkább pénzt áldozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!