iPon Hírek

Infók az AMD 9-es sorozatú lapkakészleteiről

Dátum | 2010. 11. 23.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD Zambezi kódnévvel ellátott asztali processzorai, valamint a Llano kódnévre keresztelt APU egységei a jövő év folyamán mutatkoznak be, ahogy arról korábbi híreink alkalmával már beszámoltunk. Az AMD természetesen új lapkakészletekkel is készül majd, amelyek nem túl meglepő módon a 9-es sorozatban kapnak helyet. Az új lapkakészletek Socket AM3+ típusú processzorfoglalattal rendelkeznek majd és a jelenlegi hírek szerint valamikor a következő év második negyedévében kerülhetnek a boltok polcaira. Az értesülések szerint a 980G kivételével minden lapkakészlet támogatja majd a jelenleg is forgalomban lévő Socket AM3-as processzorokat.

Északi hidak
A kiszivárgott útitervre pillantva jól látszik, hogy a gyártó nem kevesebb, mint négyféle lapkakészlettel készül majd az új processzorokhoz. Az integrált videó vezérlővel is felszerelt 980G mellett három IGP nélküli lapkakészlet is rendelkezésre fog állni, amelyek sorrendben a 970-es, 990X és 990FX típusjelzéseket viselik. Az új északi hidakhoz új déli hidak is dukálnak, így bemutatkozik majd az SB920 és az SB 950 is. Mindkét déli híd kínál majd hat darab SATA 6 Gbps-os portot és 14 darab USB 2.0-s portot, ám az SB950-es modell esetében már RAID támogatás és két extra, azaz összesen négy darab PCI Express 2.0-s sáv is rendelkezésre áll majd. Az SB 920-as déli hidat többnyire a 970-es és 980G-s lapkakészletekhez fogják használni az AMD partnerei

Déli hidak
A jelenlegi információk szerint - furcsa módon - DirectX 10.1-es sorozatú integrált videó vezérlő kap majd helyet a 980G lapkakészlet északi hídjában. Az UVD 2.0-s motorral érkező IGP magórajele 560 MHz-es lesz és DisplayPort, DVI, valamint HDMI portokat kínál majd a rendszer számára. A lapkakészlet egyetlen PCI Express 2.0 x16-os slotot is tartalmazni fog.


A 970-es és 990X lapkakészletek hasonló képességekkel érkeznek, kettőjük között csak annyi lesz a különbség, hogy a 970-es modell nem kínál majd CrossfireX támogatást, ezzel szemben a 990X esetében két darab PCI Express x8-as sáv áll majd a CrossfireX konfigurációk építőinek rendelkezésére. A 990FX modell már négykártyás CrossfireX rendszer építését is lehetővé fogja tenni, ekkor a négy darab PCI Express x16-os slot egyenként x8-as sávszélesség mellett tud majd üzemelni, de a kétkártyás rendszerek számára teljes, x16-os sávszélesség is elérhető lesz.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

14. gezu1025
2010.11.23. 23:06
Jól, gondolom, hogy az ezekbe belekerülő új processzorokban (talán mindegyikben?) lesz valami videovezérlő? És ezek az alaplapra integrált video vezérlők csak azért kerülnek bele, hogy a jelenlegi cpu-k-hoz is legyen új alaplap amiben van integrált cucc?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Joachim21 gezu1...
2010.11.23. 23:27
Nem lesznek APU-k, ezek sima processzorok amik ebbe érkeznek. Llano új foglalatot kap, ha minden igaz LGA tokozással.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Segal
2010.11.23. 23:35
Az a szörnyű hogy ez sem kap natív USB 3.0 támogatást....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. jozsefm
2010.11.23. 23:51
980G kivételével minden lapkakészlet támogatja majd a jelenleg is forgalomban lévő Socket AM3-as processzorokat. ezek szerint lesz egy külön prémim kategória ami csakis és kizárlag az uj prociknak készül? A kommersz kompatibilis AM3 lapokkal mégse fognak ugy menni mint amit külön számukra terveznek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Parano1d
2010.11.23. 23:53
Ha azt nézzük, milyen régi a szabvány, akkor tényleg szörnyű, de ha a gyakorlati hasznát nézzük, akkor azért nem fogok a kardomba dőlni, hogy nem lesz rajta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Parano1d
2010.11.23. 23:56
A 980G gondolom azért nem fogja támogatni, mert az új processzoroknak más memória vezérlője van. Az IGP gondolom csak azt fogja támogatni, ennyi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Turai
2010.11.24. 01:07
Q2 helyett jobb lenne ha Q1 szerepelne.
Igaz még a pontos megjelenés sem biztos.
Mostanában az AMD CPU terén elégé szánalmasan szerepel nem is beszélve arról, hogy a HIGH-END kategóriás alaplapok a mostani szériához is elégé későn jelentek meg.
Mintha szándékosan átadná a stafétabotot az INTEL-nek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. kroni1
2010.11.24. 09:57
Nem túl nagy előrelépés.. Persze új procikhoz kell új chipset, de még egy nyamvadt USB 3.0 nativ alaplap sincs még mindig se itt se intelnél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. atti2010
2010.11.24. 11:54
Turai: Miért szerepelne szánalmasan? Mert ezt hallottad? Egy x3-720 van az egyik gépemben, a másikban egy i3 560, szinte egyformán teljesítenek csak az I3 majdnem duplájába került, hagyjuk már az Inteles dumát mert már unom, a felső kategóriát meg alig vásárolják , csak reklámnak szolgál, aki vesz egy 6 magos AMD procit még 3 év múlva se használja ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. carraroxt
2010.11.24. 13:30
Turai Ezt a későn megjelent chipset/alaplap széria dumát már a multkor is elsütötted, csak az a baj, hogy még mindig nem igaz! A 790FX pl eléggé felső kategóriásnak tűnik, és ha nem tévedek, már velünk van egy jó ideje...
Ja, hogy mindig szaladni kell megvenni a legnagyobb számozású terméket? Ha így vagy vele, az a te privát problémád.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. jozsefm carra...
2010.11.24. 14:09
Nem a HIGH-END lapokkal késtek, hanem a hozzájuk való driverekkel, azok csak most nemrég zárkóztak fel az ICH10R Intel képességeihez,és tudtommal még mindig csak a 850-es hidakhoz érhető el, a 7-esekhez még most sincs kinn.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. carraroxt
2010.11.25. 18:40
Egyébként ezekkel kapcsolatban arra leszek kíváncs, hogy a kb 1-1,5 évre rá érkező Bulldozer alapú APU-knak valyon megfelelnek-e még a most bevezetett foglalatok?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. jozsefm carra...
2010.11.25. 19:10
A most következő két év, alaplap fronton ugyis bukó lesz ha kompatibilis lenne ,addigra már DDR-4 és PCI-e 3.miatt is váltani kell !
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Parano1d
2010.11.26. 14:07
Ha így nézi az ember, akkor sosem venne alaplapot, minden évben jönnek új szabványok, és mindig van valami újdonság a következő generációnál ami miatt érdemes megvenni(vagy nem). Másfél évre előre nem érdemes tervezni, és nem is nagyon lehet. Sem a DDR4, sem a PCI-e következő generációja nem fog radikális teljesítménynövekedést hozni. Ahogy az előző generációknál sem volt nagyon nagy különbség, legalábbis eleinte. Nyilván mondjuk egy 800és egy 1800MHz-es memória között már jelentős különbség van, de sok év telik el mire a DDR4 memóriák frekvenciája sokkal magasabb lesz, mint a mostani DDR3-as moduloké.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!