iPon Hírek

Információmorzsák a Skylake processzorok utódairól

Dátum | 2015. 11. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Intel tick-tock termékfejlesztési koncepciója régóta működik: ennek keretén belül minden második évben történik architektúra váltás, a köztes időszakban pedig csíkszélesség-váltásra kerül sor. A jelek szerint jövőre, a Skylake processzorok utódjául szánt Kaby Lake sorozat érkezésével megtörik a lendület. A Kaby Lake modellek szintén 14 nm-es csíkszélességgel készülnek majd, csak úgy, mint a Broadwell és a Skylake sorozat tagjai, pedig a korábbi gyakorlat alapján frissebb csíkszélességre kéne támaszkodniuk. A nemrégiben kiszivárgott dokumentumok alapján a Kaby Lake lapkát használó processzorok és a hozzájuk passzoló 200-as sorozatú lapkakészletek várhatóan jövőre kerülnek az üzletek polcaira. A Kaby Lake esetében asztali fronton továbbra is az LGA-1151-es processzorfoglalat alkalmazására lehet számítani, vagyis az újdonságok egy firmware frissítést követően elméletben kompatibilisek lehetnek a 100-as sorozatú lapkakészletek köré épülő alaplapokkal. Idővel kiderül, így lesz-e. A jelenlegi információk alapján a Kaby Lake a Skylake-hez képest nem kínál jelentősebb változásokat CPU architektúra terén, de apróbb újítások azért érkeznek. Ilyen lesz a BCLK alapú tuningképességek javítása, ami a szorzózáras processzorok tuningjában segíthet, ám ennek pontos részletei egyelőre nem ismertek.
Fontos szerepet kapnak viszont az integrált videóvezérlővel kapcsolatos fejlesztések, amelyek eredményeként támogatás érkezik az 5K-s kijelzőkhöz, valamint a 10-bites HEVC és VP9-es tartalmak hardveres gyorsítása is megoldott lesz. Ezen felül platformba integrált Thunderbolt 3 vezérlőre, valamint a 3D Xpoint memóriát használó Intel Optane SSD-k platformszintű támogatására is lehet számítani. A Kaby Lake processzorok elődeikhez hasonlóan olyan kétcsatornás memóriavezérlőt kapnak, ami a DDR3-as és a DDR4-es memóriaszabványt egyaránt támogatja. DDR4 terén immár DDR4-2400 MHz a plafon tuning nélkül, míg DDR3 fronton marad a DDR3L-1600 MHz-es modulok támogatása. A PCH és a CPU között továbbra is DMI 3.0-s, azaz PCI Express 3.0 x4 alapú kapcsolat húzódik.
A 200-as sorozatú lapkakészlet, amely Union Point kódnévre hallgat, felsőkategóriás kiadásában natívan támogatja majd az Intel Optane SSD meghajtókat, PCI Express vezérlője pedig a megszokottnál rugalmasabb PCIe sávelosztást engedélyez. Fontos újítás, hogy a Rapid Storage Technológia repertoárjába a PCIe alapú adattárolók támogatása is bekerül, ami azért bír nagy jelentőséggel, mert az új lapkakészlet megjelenésekor az NVMe protokollt használó adattárolók már sokkal nagyobb mennyiségben lesznek jelen kereskedelmi forgalomban, mint manapság. Mivel a Kaby Lake esetében nem történik csíkszélesség-váltás, így TDP terén hasonló képre számíthatunk, mint a Skylake modelleknél. Érkeznek 35 wattos és 65 wattos kettő- és négymagos processzorok, a felsőkategóriás, szorzózár-mentes kiépítéssel rendelkező négymagos példányok pedig 95 wattos TDP kerettel gazdálkodhatnak.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. flashpoint...
2015.11.19. 12:51
Egy jodarabig eleg lesz az i7-6700 ugy erzem.
Kerdes hogy jobb-e az egyhelyben toporgas mint a folyamatos ujitas es kiadas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. ChoSimba flash...
2015.11.19. 12:58
Olcsóbb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Arbor
2015.11.19. 13:04
Jobb mert gondolom be akarják várni az AMD-t és arra reagálni a Cannon-nal. Hova siessenek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. atti2010 Arbor
2015.11.19. 13:09
Mi a fenének akarnák bevárni egy CPU-n nem lehet pillanatok alatt változtatni, akkorára az első mérnöki példányok is kint lesznek már úgyis mindegy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Phantomstr... atti2...
2015.11.19. 13:43
Nem is a fejlesztéssel kell bevárni, hanem a kiadással. Már biztosan most tudják legalább nagyjából, mi az a szint, amit felül kell majd múlniuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Kajafun flash...
2015.11.19. 14:30
Jobb nekik. Nekünk nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Leeroy
2015.11.19. 16:19
Csodálkozok, hogy nem ötlöttek ki egy -mondjuk- LGA 1152-es socketet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. thedevelop...
2015.11.19. 17:14
Fejlesztenek, csak nem tudták határidőre kiadni, ezért újra kiadják a Syklake-et 1-2 újítással.
De ezt nem is titkolták, egy korábbi cikkben (amiben csíkszélesség problémát jelentették be) is említették, hogy ezt a processzorcsaládot nem ebben a formában szerették volna a piacra dobni, de valamit muszáj volt beékelni a Skylake és a Cannon Lake közé.
Vélhetően kevesen váltanak majd Kaby Lake-re, ez csak időhúzás, amíg le nem győzik a gyártási problémákat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Bihus
2015.11.19. 18:49
Egyszer minden véget ér. Ebben a tikk-takkban ennyi volt, még talán a következő tikkig van erő, aztán főleg már csak takkok lesznek, 10nm alá ki tudja, mikor lesz gyártósor...

El kell kezdeni szépen párhuzamosítani, esetleg hardveresek helyett szoftvereseket felvenni... Vicc, hogy jelenleg még a 4 mag sincs rendesen kihasználva, az órajel-növekedés még mindig sokkal többet számít, mint egy-két plusz mag.

Ha itt is elkezdik az átcímkézést, akkor pár év múlva nem csak az AMD lesz bajban, hanem az Intel is.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. BlackDrago... thede...
2015.11.19. 19:15
Én nem vagyok biztos benne, hogy nem váltanak sokan majd Kaby Lake-re. A Hardveres 10 bites HEVC dekódert hatalmas fejlesztésnek tartom amire már sokan várnak. A Kaby lake-kel végre beruházhatunk egy alacsony fogyasztású 4K HDR képes (jövőbiztos) x86 alapú HTPC-re.

Kipróbáltam egy 12 perces 4k rövidfilmet (HEVC/10bit) a gépemen (Haswell i7 Quad-Core 3.8 GHz, GTX880M, 16GB RAM), de mivel nincs 10bit hardveres dekóder ezért szoftveresen próbálta dekódolni a gépem. Eredmény: 100%-on ment minden és mégis akadt a videó mint állat. Haverom max 1 éves gamer PC-jén nincs olyan játék ami akadozna ultra beállítások mellett, de az a videó azon a gépen is kifogott. Szóval kell a hardveres dekóder, pláne ha csak egy alacsonyfogyasztású 10-20 Watt TDP-s HTPC-t szeretnénk ami akár a 4K-ra is képes lesz.

A 15 wattos i3 Kaby lake-kel szerelt tenyérnyi kis százezres NUC megszégyeniti majd a korábbi félmillás 200-400 wattos i7 gamer erőműveket ha HEVC 10bit UHD videolejátszás lesz a feladat.

Ez szerintem mindenképpen tiszteletet érdemel majd: egy 10 wattos mini célhardver: többet ésszel mint erővel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. thedevelop... Black...
2015.11.19. 19:27
Ez igaz, van benne fejlesztés.
Viszont a példáddal (" ha HEVC 10bit UHD videolejátszás lesz a feladat" ) le is fedted azt a 46 embert egy 10.000.000 főt számláló mintából, akit ez érdekel is.

Persze, fontos lesz az UHD felbontás, közvetlenül azután, amint a notebook-ok eljutnak a Full HD-ig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. firebird18...
2015.11.19. 21:36
Én maradok az i7 6700 K nál. 5 Ghz -n nagyon jó teljesitménye van és nem is nagyon melegszik. Az intelnek szerintem ez az elsö tökéletes procija.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ChoSimba fireb...
2015.11.19. 22:05
Nem, az az i5-2500k volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. BlackDrago... fireb...
2015.11.19. 22:40
Igazad van rosszul fogalmaztam, a Kaby Lake-re nem váltani fognak az emberek a skylake-ről, hanem a meglévő skylake főgép MELLÉ fognak venni egy pici Kaby lake-es HTPC-t is. Szóval igazad van, hogy a skylake 6700k tökéletes ha játszani vtámad kedvünk, de ha bármi más kell, pl. épp csak megnéznénk egy UHD filmet vagy neteznénk lefekvés előtt, arra elég lesz a 10 wattos Kaby lake HTPC-t bekacsolni, hisz minek fizessük feleslegesen az áramot? Ez lesz benne a.nagyszerű, hogy még a legerősebb filmekhez is elég lesz a másodlagos kisgép, így a skylake-es fő gépet elég lesz csak akkor járatni, ha éppen a legújabb játékokkal támad kedvünk játszani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. firebird18...
2015.11.19. 22:42
Ez igaz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. BlackDrago... thede...
2015.11.20. 00:17
Igaz,.a jelenben tényleg még csak 46 embert érdekelnek az UHD filmek, mert még nincs sok tartalom. Szerencsére azonban nemrég ez is.exponenciális fejlődésnek indult, külföldön már üzemelnek az első UHD tv csatornák, már véglegesítették az UHD Bluray szabványt, már vannak kész HDR UHD filmek lemezen, már vannak hozzájuk olvasók is, és jön a netflix 4K is. Exponenciálisan terjednek majd a 4K HDR tartalmak 4K HDR tv árak is csökkenésnek indultak, az LG nemrég jelentett be 25%-os árleszállítást több OLED csúcsmodellre. Szóval ma még csak 46, januárra már 460, fél év múlva már 4600, mire jön a Kaby lake már 46000 embert fog érdekelni a téma. Meg a.többiek is akiknek még elég az FHD htpc olyat fognak már venni ha már egyszer vesznek,.amit nem kell 1-2 évvel később cserélni. A jelenben is legtöbben csak a jövővel is kompatibilis eszközöket vesszük meg. Példa: Ma még ugyan csak gigabites ethernet csatlakozók vannak az eszközökben, viszont ha most falazol be ethernet kábeleket az új lakásodba, akkor már olyanokat fogsz befalazni amik elveszik akár a 10 gigabitet is, hogy jövőbiztos legyen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!