iPon Hírek

Ingyen GPS - harcolnak a magyar cégek

Dátum | 2010. 04. 20.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A navigációs piacon komoly stratégiai lépésre szánta el magát néhány hónapja a Nokia: újabb és egyes korábbi készülékeihez ingyenesen elérhetővé tette navigációs szoftverét, csatlakozva ezzel a Google-höz. A két cég által diktált irány komoly fejtörést okozhat a fizetős szoftvereket használó navigációs eszközök gyártóinak - legalábbis a Nokia bejelentését követően megjelent sajtóhírek szerint. Annál is inkább, mert a Nokia korábbi bejelentése szerint az ingyenes navigációs szoftvert - amely húszmillió készülékkel kompatibilis - egy hónap alatt mintegy hárommillió készülékre töltötték le a felhasználók, ami mostanra - Szilágyi Zoltán, a Nav N Go termékmarketing-igazgatója szerint - körülbelül 7 millióra emelkedett. A mobiltelefonon GPS alapú navigációt használók száma 2009 végén mintegy 27 millió főt jelentett a Canalys adatai alapján, ám ez ingyenes szoftverletöltésekkel akár 50 millióra is emelkedhet. A piacban rejlő potenciált jelzi továbbá, hogy tavaly világszerte 163 millió GPS-szel ellátott okostelefont használtak, amelyek felét tették ki a Nokia modelljei.

A Napi által megkérdezett, navigációs szoftvereket pénzért kínáló piaci szereplők azonban ennek ellenére sem tartanak attól, hogy ez különösebb veszélyt jelentene rájuk nézve - legalábbis egyelőre. Többen úgy vélték, hogy a Nokia és a Google lépése csak korlátozottan befolyásolja a piacot, hatását pedig egyelőre nem érzik még. Nem a világ vége, de hat az új trendEz nem a világ vége, ez egy új trend, ami ráadásul nem ért minket váratlanul - vélekedett Szilágyi Zoltán, a Nav N Go termékmarketing-igazgatója a Napi kérdésére. A Nokia és a Google lépésének természetesen lehet hatása a piacra, de egyelőre csak bizonyos szegmenseket - például a mobilpiaci részt - érintheti jelentősebben.

Nánási Gergely, a TomTom Magyarország senior account menedzsere ezt alátámasztva szintén arról számolt be, hogy az ingyenesen kínált megoldások egyelőre csak korlátozott hatással voltak a cég PND-kből, valamint autókba épített és flottanavigációs megoldásaiból eredő bevételeire. Szilágyi ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a mobilpiaci hatás sem egyértelmű, hiszen a mobiltelefon nem váltja ki egyértelműen a navigációs készüléket. Végh Zoltán, a Navi-Gate Kft. ügyvezető igazgatója pedig úgy fogalmazott, hogy a mobiltelefon alkalmatlan a navigációs készülékek kiváltására, nem lehet ugyanis egyszerre telefonálni is és navigálni is vele, főleg nem ismeretlen terepen.

Ami ingyen van, az mégsincs ingyenAz ingyenesség kifejezés viszont fenntartásokkal kezelendő. Mind a Nav N Go , mind a Navi-Gate szakembere arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nokia esetében, hogy a térképek ára bele van építve a készülékek árába. Így viszont azok is fizetnek érte, akik egyébként nem használják ezeket a navigációs szoftvereket - mutatott rá Szilágyi.

A Google által elindított trend alapja pedig a helyfüggő reklám (Location Based Services - LBS), vagyis lehet, hogy a navigációs szolgáltatás ingyen lesz, de később elképzelhető, hogy azért kell majd fizetni, hogy ne jelenjenek meg hirdetések az alkalmazáson - tette hozzá a Navi-Gate ügyvezető igazgatója.

A Nokiának sem volt ingyen ez a szolgáltatás - jegyezte meg Szilágyi -, körülbelül 9 milliárd dollárt fizetett érte a mobilcég. Mivel azonban a jövőben sem valószínű, hogy a Nokia  navigációs szoftvereket fog fejleszteni, ezért ezzel az iránnyal akár új piac is megnyílhat a szoftvercégek számára - tette hozzá a Nav N Go termékmarketing igazgatója.

A Napi által megkérdezett cégek képviselői ráadásul egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a GPS-piacon a felhasználók többre vágynak a mobiltelefonok által nyújtott korlátozott lehetőségeknél, és annál, mint hogy csak szimplán eljussanak egyik helyről a másikra. Továbbá az is egybehangzó véleményként hangzott el, hogy a felhasználók a továbbiakban is hajlandóak lesznek fizetni a minőségért. Az ingyenesség legnagyobb veszélye pedig inkább a végfelhasználóknál van Szilágyi szerint, hiszen az ingyenesség érzete az, ami komolyan befolyásolhatja majd a piacot. Nehéz lesz később megmagyarázni a fogyasztóknak, hogy az ingyenes szolgáltatás mégsincs ingyen - jegyezte meg. A magyar piacon viszont egyelőre nem is az ingyenesség, hanem az illegális szoftverek használata okoz komoly fejtörést. Itthon ugyanis általában megveszik a legolcsóbb navigációs készüléket és ráteszik a feltört iGo szoftvert. A Navi-Gate ügyvezetője szerint ez a vásárlók körülbelül 25 százalékát viszi el, ami komoly problémát jelent az egyébként sem túl nagy piacon.

Amit még nem ért el az ingyenességEltérőek viszont a vélemények abban a tekintetben, hogy a Nokia és a Google által diktált ingyenességi trend a piac más szegmenseire is átterjed-e a mobilágazaton kívül - mondta Szlágyi.

A Napinak nyilatkozó cégek képviselői szerint az ingyenesség nem érte még el például a PND-k és a beépített navigációs megoldások piacát, márpedig Nánási szerint ez utóbbiak azok, amelyek jelenleg meghatározzák a navigációs piacot. Talán nem véletlen, hogy többük ezeket a szegmenseket nevezte meg fő fejlődési iránynak.

Az autóipart a Nav N Go és a TomTom is fő fejlődési terepnek tekinti a PND-k mellett. Ez a piac óriási potenciállal rendelkezik, még a válság ellenére is - mondta Szilágyi. Az itt kibontakozó trend az, hogy a kisebb autókban is várhatóan hamarosan megjelennek a navigációs készülékek, így hatalmas növekedés elé nézhet ez a szegmens. Ezt a boomot azonban a Nav N Go szakembere inkább 2011-től valószínűsíti.

A Navi-Gate számára viszont a Nokia és a Google által diktált nyomás alól a gyalogos, terep-, hajózási és repülési GPS-ek jelenthetik a kiutat, ebben a szegmensben ugyanis a két nagy cég egyike sem rúg labdába - mutatott rá a cég ügyvezetője. A navigációs termékek jelenlegi, mintegy 30-40 ezres szegmensében hatalmas árzuhanás következett be az elmúlt években, ami viszont független a Nokia és a Google által diktált trendtől. Az évezred elején még 300 ezer forintba került egy navigációs készülék, ezaz ára 2006-2007-ben, a boom idején, 80-90 ezer forintra csökkent, ma pedig már alig 10 ezer forintért is lehet GPS-készüléket vásárolni - illusztrálta a helyzetet a Navi-Gate ügyvezetője. A cégek illetékesei egyetértenek abban, hogy ez a piacra nehezedő hatalmas árnyomás az említett az ígéretes szegmensekre is ki fog hatni, és a szereplőket alternatív megoldások felé fogja terelni.

Merre megy a piac?Végh két irányvonalat vázolt fel, ami felé elmozdulhat a piac elemzők szerint. Az egyik az ingyenes navigáció nyújtása nem tökéletes szoftverrel, a másik pedig a prémium szegmens, ahol ugyan nem ingyenes a szolgáltatás, de megbízható. A többek által ígéretesnek tartott autópiacon például csak ez utóbbi jöhet szóba - jegyezte meg.

A GPS-piacon emellett két irányvonal is kezd kirajzolódni - mondta Szilágyi. Egyrészt az alapszolgáltatásokat ingyenesen bocsátanák a felhasználók részére, de az erre épülő extrákért már fizetni kellene, másrészt ott van a Google által is már alkalmazott helyi hirdetések megjelenítése a szolgáltatás használata fejében.

Utóbbi elterjedését viszont eléggé korlátozottnak véli Szilágyi, hiszen ebben az esetben kellően nagyszámú terméket kell értékesíteni ahhoz, hogy az „ingyenesség" megtérüljön. Erre nagyon kevés szereplő lesz képes, az olyan kis piacokon legalábbis, mint amilyennek Magyarország számít.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. prohlep
2010.04.20. 14:40
"Az egyik az ingyenes navigáció nyújtása nem tökéletes szoftverrel, a másik pedig a prémium szegmens, ahol ugyan nem ingyenes a szolgáltatás, de megbízható."

Persze, ismerjuk a linceszdijas szoftverek premium megbizhato minoseget.

Windows csontot mar sokszor leragtuk, 1996 ota meg mindig nem kaptam meg a csere telepito lemezt, most meg a nagyvallalati verzio aktivalasa korul dagad a botrany. Es gondolom mas emberek meg rogton mas tovabbi gondokat tudnak sorolni.

Nem-Windows fizetos cuccokkal is sok baj van.

Orszag egyik legnagyobb egyetemen mar evek ota neheziti a tanarikar es titkarnok eletet a licenszdijas, premium kategorias tanulmanyi es gazdasagi nyilvantarto rendszer.

Premium kategorianak gondolnak egy olyan rendszert, ami a nap 24 orajabol napi 4 orat all hogy lementsek. Emberek, a 21. szazadban vagyunk, nem? A szamtalan kisebb nagyobb problemak mar olyan mertekben kiakasztjak a dolgozokat, hogy nem tul regen vegre el kezdtek hivatalosan gyujteni a problemak listajat.

Ilyen a premium kategoria, jo sok penzert, az orszag egyik vezeto egyetemen.


Elsosorban nem a penzrol van szo, hanem a magara hagyott premium kategorias felhasznalo rettenetesen kiszolgaltatott helyzeterol.

Szabad forraskod eseten mar reg meglennek az aktivalassal, mert a BIOS felismeresi hibat mar reg sajat magam megtalaltam volna a forraskodban, ha hozzaferhetnek.

Szabad forraskod eseten az egyetemi felhasznalok egy jo resze mar irt volna sajat maganak es kozos hasznalatra egy kevesebb kenyelmetlenseggel es logikatlansaggal megaldott felhasznaloi feluletet a premium kategorias nyilvantarto rendszerhez.

Szabad forraskod eseten mar kielemztuk volna es elmagyaraztuk volna a premium kategorias szallitonak, hogy a 21. szazadban hogyan lehet az elavult rendszeruket atalakitani olyanra, hogy ne kelljen napi 24 orabol 4 oraig a lementes miatt allnia.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. szaga
2010.04.21. 09:05
LOL. Ez kafa de nekem is az IGO ingyen van a PDA-mon.... :-DDDDD
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. szaga
2010.04.21. 09:08
prohlepnekem semmi gondom a windowsos cuccokal!! Ha neked igen vegyel jo mereg draga MAC-ot vagy ingyenes LINUX-ot! (Na a linuxal gondom volt lapimban tonkretette a merevlemezemet)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!