iPon Hírek

Intel: rekord negyedévek közötti növekedés

Dátum | 2009. 10. 16.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Úgy tűnik, hogy az Intel illetékesei nem vicceltek, amikor néhány hete az elmúlt negyedévvel kapcsolatos várakozásaikat növelték: az aktuális eredmények fényében a vállalat az elmúlt harminc év legnagyobb második és harmadik negyedév közötti növekedését mutatta fel.

A vállalat harmadik negyedéves árbevétele 9,4 milliárd dollárt tett ki, amelyből 1,9 milliárd dollárt tesz ki a nettó bevétel és 58%-ot a bruttó nyereség. Érdekesség, hogy az első előrejelzések még csak 8,1 és 8,9 milliárd, míg a korrigált előrejelzések is csak 8,8-9,2 milliárd dollár közötti árbevételt jósoltak a harmadik negyedévre. Az alábbi kis táblázat a második és a harmadik negyedév alakulását mutatja be.


Amennyiben a gyártónak nem kellett volna 1,45 milliárdos büntetést fizetnie az EU-nak, akkor a nyereség 1 milliárd dollár körül lehetett volna a második negyedévben. Az Intel a harmadik negyedéves eredményt a rekord processzor és lapkakészlet eladásoknak köszönheti. Az adatok szerint a második negyedévhez képest a Mobility Group bevétele 19%-kal, a Digital Enterprise Group-é pedig 14%-kal növekedett, ezzel egy időben az Atom processzorok és lapkakészletek forgalma 15%-kal lett magasabb, így azok 415 millió dollárt tettek ki a teljes árbevételből. A processzorok átlagos eladási árai ugyan csökkentek a második negyedéveshez képest, de ahogy az látható, a nyereség a korábbinál így is magasabb lett.

Hogy a negyedik negyedév mit tartogat a gyártó számára? Az Intel szerint a teljes árbevétel a 9,7 milliárd és 10,5 milliárd dollár közötti szintre kúszhat fel, ami azt jelenti, hogy a cég nem lesz messze a tavalyi évben felállított 10,7 milliárd dolláros rekord árbevételétől. A vállalat a nyereséget 59 é 65% közöttire teszi, ami nem meglepő, hiszen az AMD egyelőre nem képes harcba szállni a Core i7-es processzorcsalád ellen, így az rivális nélkül van jelen a piacon.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. rabib
2009.10.16. 18:12
VISSZA A HIRHEZ

Na majd alakít valamit az AMD is talán...az i7 ellen...Valahogy olyan jó érzés olvasni egy átlagembernek, mint én az ilyen híreket. Tudom mi történik a nagyvilágba, ki, mit dob piacra, milyenek az árak...S amikor belegondolok, hogy mekkora pénzek jönnek-mennek..hát elgondolkozok..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. hpeter105
2009.10.16. 18:20
jo a haszonkulcs
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pluto
2009.10.16. 18:55
Én nem lennék büszke arra hogy ekkora haszonkulccsal dogozok... Ez kizsigerelés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. StevyXIX
2009.10.16. 22:59
Ez üzlet erről szól, ilyen alapon minden létező cég kizsigerel, haszonért dolgozik minden cég, erről szól az egész.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. _DiEGO_
2009.10.18. 11:58
Ez köszönhető a sok "" kockának/elvakultnak - mindenáron Intelt ....
Kicsit elkellene feledkezni róluk , áttérni a másik platformra --- majd kapnának agyukhoz hogy elég lesz 30% is ....
De mig sok-sok fan csakis Intel - köszönjék maguknak - Ha már ennyirán begyöpösödött keménymagra talált intel - ezokból még magasabb nyereséget akarjon 70% - úgyis megveszik alapon ....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. JózsiazIst...
2009.10.18. 13:44
DIEGO mostanában nagyon megharagudtál "a másik oldal"-ra, :rolleyes: ez minden hozzászólásodon érződik! De az általad kifogásolt helyzet egészen addig nem nagyon fog változni, amíg AMD nem csinál vmi nagy dobást megint, valami olyasmit mint a K8-cal anno. Addig is szétnézhetnél az AMD háza táján is, hogy miért alakult ez így!

Igen, 70%? Mi az nekünk? De akkor miért nem vett a sok ember mind QX9650est, vagy i7-975öt??? Az emberek nem hülyék, azt veszik, ami jobb, és ha van rá pénzük, akkor pláne. Intel is kínál jó árban, könnyen a drágább szintjére húzható procikat!

Ha elbukik az AMD (bár erre 0 sanszot látok) majd együtt síratom veled! :rolleyes:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. pluto
2009.10.18. 16:30
Diego, nem csak nekik, de nekik is. Számomra sokkal szimpatikusabb egy olyan cég amelyik nem dolgozik ekkora haszonnal. Az emberek egy része nem hülye hanem tudatlan. A kettő az teljesen más. Hogy ha te kaptál volna egy gépet 5 éve, fogalmad sincs hogy milyen, csak annyit tudsz hogy "P4-es", és látod az Intel matricát rajta, akkor a kövi géped is "Intel matricás" lesz, amennyiben meg voltál elégedve a régivel. Sztem részben ezért marad nagy az Intel tábor. Másik ok, a nagyobb cégek rendszergazdáik, vezetőik, ragaszkodnak általában az Intel alapú számítógépekhez. Abban az esetben is hogy ha az AMD jobb. Példa erre az 5 évvel ezelőtti üzleti számítógépek, szinte mind a Net Burst alapú processzorokkal jöttek ki.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!