iPon Hírek

iPad tulajdonosokká váltak az orángutánok

Dátum | 2013. 02. 06.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az "Apps for Apes" néven indított nagyszabású program keretein belül 13 állatkertben vette kezdetét az az érdekes kísérlet, aminek mindössze annyi a célja, hogy szórakoztassák az állatkertekben élő orángutánokat. Az emberszabású majmok az érintőkijelző interaktivitásának köszönhetően élhetnek élményekben gazdagabb életet – olvasható a DCist beszámolójában. A Nemzeti Állatkert először csatlakozott a kezdeményezéshez, amikor egy gondozó családtagja adományozott egy iPadet a Nagy Orángután Háznak. Később tíz, gondosan összeválogatott alkalmazást is kaptak, amiket boldogan használnak is. A dolog érdekessége, hogy ezek nem csak játékok, hanem akadnak zenei és rajzolós appok is. Az állatok körében a Koi Pond a legnépszerűbb, amiben halakat úsztathatunk az iPaden.
Az orángutánoknak egyébként nem idegen ez a technológia, mivel korábban már folytak kutatások érintőkijelzős gépek segítségével, ám azok még sokkal primitívebbek voltak, csak a majmok memóriáját tesztelték. Az iPad már sokkal jobban megmozgatja majd az állatkertlakók agyát. Az orángutánok gondolkodása ennek köszönhetően serkenhet, és a kreativitás irányába mozdulhatnak el az állatok – reméli Erin Stromberg. A gondozók elárulták, hogy az állatok nagyon szeretik a táblagépet, és ők bíznak abban, hogy idővel akár minden képességét ki tudják majd használni a masináknak. Így akár lehetőségük lenne videóhívásokat is bonyolítani a FaceTime-mal a más kontinenseken élő orángutánokkal (ez mondjuk elég vad elképzelésnek hangzik). Ehhez persze ki kell terjeszteni az Apps for Apes programot, amin jelenleg is dolgoznak. Több vonalon is várják az adományokat, az iTunes ajándékkártyáktól kezdve az iPadekig mindent szeretettel fogadnak. Persze az Apps for Apes mögött némi "hátsó szándék" is húzódik. Szeretnék az embereknek megmutatni, hogy az orángutánok mennyire hasonlítanak ránk, így mindent meg kell tennünk a védelmük érdekében. Az egyik leginkább veszélyeztetett állatfajról van szó.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. Supra
2013.02.06. 13:09
Egészen addig sikeres lehet a dolog, amíg nem látnak konkurenciát bennük az emberek (majmok bolygója) :-)

De a viccet félretéve, én kiváncsi lennék, hogy egy bébi orángután milyen szinten tudná elsajátítani egy ilyen cucc kezelését, illetve hogy milyen szintig értik meg az eszköz célját (tudomisén, hogy önállóan váltogassanak a programok között, vagy eljutnak-e addig, hogy a store-ból új programot töltsenek le)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. balikabo
2013.02.06. 13:18
Az már túl bonyolult lenne nekik, én max annyiban látom hogy mondjuk 5 ikon közül megtalálná melyikeken vannak a képek, melyeken a videók, melyeken az interaktív programok, szal az bevésődhet neki hogy a 3. ikon jobbra az az interaktív program amivel mondjuk zongorázni tud, és az is bevésődne hogy ha látja a zongora képernyőt akkor ha nyomkodja hangokat ad ki. ezek egyszerű dolgok, mennének, de olyat hogy letöltsön stb azért ne várd el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. cotta
2013.02.06. 13:21
Persze és még letöltsenek valamit "thepirate" -ról ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Balucsek
2013.02.06. 13:26
Nagyon kiakarja bővíteni az Apple a vásárló táborát... Mi a helyzet az eddigi vásárlók kezdenek öntudatra ébredni és már nem annyira elvakultak kellenek újjab gyengébb értelmi képességgel?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Zabalint
2013.02.06. 13:33
Vajon mikor fogják jailbreakelni és warezról szedni az appokat?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. bszoke88
2013.02.06. 14:13
ahogy elolvastam a címet, egyből ez jutott eszembe:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Zelbacsi
2013.02.06. 14:18
"videóhívásokat bonyolítani más kontinensen élő orángutánokkal" ROFL
El tudom képzelni:
európai orángután : u, u, u, áá, áá!!
japán orángután : ウキ ウキ ウキー !!
európai orángután : (??? )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. Supra
2013.02.06. 15:07
thedeveloper, Zelbácsi, : LOL
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Track-R
2013.02.06. 15:58
Fókuszcsoportos piackutatás, ahogy egy marketinges mondaná. Egyébként elnézve bizonyos appok alatt a felhasználói értékelések értelmi színvonalát, tulajdonképpen nem is állnak olyan távol a humán felhasználóktól...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Szefmester
2013.02.06. 16:17
thedeveloper, zelbácsi:

ocsabi: határozottan úgy tűnik hogy új célközönséget akarnak bevonni, és folyik a teszt.

Szerintem az ikonok jelentését még felfognák, és hogy melyik mire jó. Talán még az egyszerűbb játékokat is ügyesen tudnák kezelni, de ahol valamilyen szöveges utasítás jelenik meg, ott már el is buknák a dolgot. Amíg nem tanítasz meg egy orángutánt olvasni, és hogy bizonyíthatóan érti is az olvasott szöveget (kb mint egy elsős/másodikos gyerek) addig esélytelen hogy az egyértelmű és primitív alkalmazások használatán túl bármit is csináljanak vele maguktól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Phantomstr...
2013.02.06. 17:39
@Simba
A humorérzéked másik fórumon hagytad? Itt néhányan azon élcelődnek, hogy milyen rossz hírük van az Apple tulajoknak. Nem véletlenül létezik az iZombie kifejezés. Valamiért te is személyed elleni támadásnak veszel néhány egyszerű viccet, pedig a cikkben az Apple fanok rossz híréből következően tényleg benne van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Gioka26
2013.02.06. 17:44
Én eddig birkákról tudtam... de hogy a majmok is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Simba
2013.02.06. 17:54
Ott hagytam ja. Akkor én a hatereket mihez hasonlítsam hmmm? Szerintem ide is találó a majmozás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kray
2013.02.06. 18:25
Szerintem is szánalmas vicceket toltok, amit azt illeti.
De akkor az apple tulajok meg mondhatnának rátok vicceket, pl. hogy olyanok vagytok, mint Frédi és Béni

Mezítlábas ősemberek majdnem 0 iq-val
Ugye milyen kellemes?

Gondolkozzatok már, és mielőtt elkezdtek fikázni valamit használjátok, mert itt mindenkinek nagy az arca egyfolytában, de a kezét összetehetné ha a legtöbb terméket legalább 1 napig használhatná, és úgy vonhatna le következtetést.

Ugyanez igaz minden másra is. A zombik ti vagytok, akik életükben nem láttak, nem fogtak, nem használtak egy terméket, de mivel a többség azt mondja, hogy fúúú az de rossz már, akkor szerintetek is, mert képtelenek vagytok kilépni a saját árnyékotokból és önálló gondolatokat közvetíteni.

Lehet szidni sokmindenért az Apple-t persze, ár/értékben idehaza rendkívül rossz, ha csak a hardveres felépítését nézem. De ha csak azt nézem, akkor a konzolok mégnagyobb ellenségek lehetnének a 6-7 éves hardvereikkel.

Emberek, gondolkozzatok és ne egymást sértegessétek.
Bár tudom ma ez a szokás. Ti csak ezt a számot hallgatjátok, hogy: pöttyös az inged...

Ébresztő!
U.i.: ugyanez vonatkozik egyébként minden samsung, amd, nvidia, intel stb. utálóra is.
Használd, tapasztald, lásd!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. spdrfx
2013.02.06. 19:31
atti2010 - 2013-02-06 13:25:30

jo volt, felnevettem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. luggeriano
2013.02.06. 20:27
Gorilla Glass tesztelés orángutánokkal. Nice
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Profeta051...
2013.02.07. 06:57
Mikor megláttam a cikket, azt hittem jön az új Ipad, és a sok "orángután" beköltözött 4nappal előtte a WestEndbeDDD Kemény amúgy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Taranisz
2013.02.07. 10:54
Nem értem ezt az egész kezdeményezést... minek kell egy orángutánnak iPad (vagy akármilyen más multimédiás termék)?
Az agyát nem ezzel kéne bombázni, hogy nyomkodom és akkor zenél... valahogy az őserdőben sem ezekkel a holmikkal rohangálnak (de még a bennszülöttek sem, pedig ők emberek) és nagyon jól megvannak nélkülük!

Szerintem ez egyszerűen baromság ez a kezdeményezés... semmi értelmet nem látok benne, a mellékelt videóban is van 30mp filmanyag -már ha lehet videónak nevezni, mert ez inkább slideshow- (amiben a kedves emberszabásúak rohadtul nem érdeklődik iránta csak amiatt nyomkodja, mert a sok éve ismert gondozója mutat neki valamit amire persze, hogy ráharap hisz bízik benne), de amint megnyomkodta kicsit már el is fordul tőle.
Nem a majmok értelmi képességeit firtatom hanem pont az emberekét akik ezt kitalálták... ez is csak egy újabb média dömping.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!