iPon Hírek

Ismét frissült az Android 5.0

Dátum | 2014. 12. 23.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Másfél hónappal a debütálását követően megkapta a második foltját is az Android Lollipop. A friss kiadás érdekes módon az elsőgenerációs Nexus 7-re jelent meg, de egészen biztos, hogy a többi referencia modellen is hamarosan felbukkan. A Nexus 7 (2012) esetében ismert hiba volt például az, hogy az ébresztő nem jól használta a rendelkezésére álló erőforrásokat, és a háttértár körül is akadtak gondok - egészen pontosan a TRIM működésével - az Android 5.0.1-nél. Az ilyen és ehhez hasonló kisebb problémákat orvosolhatták a fejlesztők az Android 5.0.2 révén. A Google sajnos nem tette közzé a részletes változáslistát, így hivatalosan nem tudhatjuk azt, hogy pontosan milyen problémákat hárítottak a szóban forgó frissítés keretében a szakemberek. Ezt az „LRX22G” jelzővel bélyegezték meg, ez alapján lehet pontosan beazonosítani.
Az Android 5.0.2 most még csak manuálisan frissíthető, ennek megfelelően AOSP (Android Open Source Project) rendszeréből kell letölteni az érdeklődőknek. Persze a Google napokon belül megkezdheti a frissítés terjesztését OTA (Over-The-Air) módon is, így a közeljövőben minden aktív felhasználóhoz el fog jutni. Ahogy arról már volt szó, elsőként a Nexus 7 (2012) érintett az ügyben, de valószínűleg nem kell már sokat várni, és minden Nexuson fel fog tűnni, amelyre elérhető az Android 5.0. A Google egyébként már dolgozik az Android Lollipop első komolyabb frissítési csomagján is. Az Andoid 5.1 nagyobb változtatásokkal érkezik majd, tehát itt nem csak hibajavításra lehet számítani, hanem kisebb újítások, friss képességek is feltűnhetnek a színen. Hivatalos információk természetesen még nincsenek erről, de a pletykák szerint módosítások jöhetnek a Material Design színösszeállításában, illetve újra bekerül a repertoárjába a néma üzemmód, ami az Android 5.0 érkezésével tűnt el. Hallani lehet arról is, hogy csiszolnak az OK Google kulcsszóhoz kapcsolódó lehetőségek működésén, és persze a rendszerigényt (memória és általános fejlesztések) is tovább javítják. A teljesítmény mellett a stabilitásban is előrelépést jelenthez az Android 5.1, és állítólag az üzemidőre is jó hatással lesz majd a frissítés. Végül megint hangolhatnak a Wi-Fi-n, ami bizony mostanában elég sűrűn jelentett gondot változó hibajelenségek okán. Az Android 5.1 valamikor februárban futhat be.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

2. R3LaX123
2014.12.23. 10:46
Arról nincs infó, hogy hivatalosan mikor dobják ki HTC M7-re?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DemonDani R3LaX...
2014.12.23. 21:08
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!