iPon Hírek

Ismét nyugdíjba küldtek egy 3DMark világrekordot

Dátum | 2011. 03. 08.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Nemrégiben az egyetlen videokártyából álló konfigurációk korábbi 3DMark Vantage világrekordját döntötte meg Elmor és kinc, a két neves és elismert tuning mester, ám a páros úgy tűnik, hogy egy percig sem pihen. A duóhoz csatlakozott SF3D is, így együttes erőikkel nekiláttak, hogy megdöntsék a multi-GPU konfigurációk 3DMark Vantage világrekordját. Érdekesség, hogy ebben a kategóriában a konfigurációk – legalábbis az előkelőbb helyezést elérőek szinte kivétel nélkül – több processzorra támaszkodnak, ám a trió egy olyan rendszerrel próbált sikert elérni, amely kettő helyett csak egyetlen egy LGA-1366-os tokozású központi egységgel gazdálkodik.


A választás cseppet sem meglepő módon egy Intel Core i7-990X Extreme Edition processzorra esett, amelynek magórajelét némi folyékony nitrogén alkalmazása mellett egészen 6213 MHz-ig sikerült emelni. A processzor mellett a rendszerben két darab 2048 MB-os DDR3-as A-DATA memóriamodul is elhelyezkedett, a CPU beépített memóriavezérlőjének harmadik csatornáját ezúttal nem fogták munkára. Az alaplap szerepét egy ASUS Rampage III alaplap töltötte be, amely ROG Xpander-rel is rendelkezett annak érdekében, hogy elérhetővé váljon a négyutas SLI támogatás. A rendszerben a processzor hűtéséről egy SF3D OC Inflection Point LN2 henger gondoskodott, amelybe természetesen folyékony nitrogént töltöttek. A videokártyáknál négy darab Kingpin Tek9 6 Slim hűtőt használtak, amelyek ugyancsak folyékony nitrogén segítségével hűtötték le a forrófejű GPU-kat.


A nem mindennapi konfiguráció tartalmazott a felsoroltak mellett négy darab ASUS GTX 580 DirectCU videokártyát is, amelyeknél a GPU 1105 MHz-en ketyegett, így a CUDA magok órajele 2210 MHz-es volt. A GDDR5-ös memóriachipek esetében 1301 MHz-es órajelig jutottak (effektív 5204 MHz), de ez – a többi tuninggal együtt – elég is volt a korábbi rekord megdöntéséhez. A csapat munkájának gyümölcse P75892 pont lett, ami új világrekord az említett kategóriában.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

33. martin0345
2011.03.08. 19:23
Elfogadnék egy ilyen gépet, persze csak akkor, ha csomagolnak mellé egy atomerőművet is!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. skateout
2011.03.08. 19:45
Eszem megáll ezektől
Eszméletlen mit ki lehet hozni ezekből a gépekből.
Már alapjáraton sem semmik, de vannak akik ezért/ebből élnek.
Jó ShowBiznisz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Heroes27
2011.03.08. 19:48
szép eredmény, egy Asus reklámnak elmegy...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. tibaimp
2011.03.08. 20:02
én ezeken a hangzatos hűtésneveken röhögök, az a tekercs papír meg műanyag úgy van beállítva, mintha egy nagy cég gyártaná sorozatgyártásban "OC Inflection Point LN2 henger" és "Kingpin Tek9 6 Slim"...
holnap be is megyek ide a haverokhoz a kiskerbe és rendelek egyet az 5870-hez
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. jozsefm
2011.03.08. 20:12
Megértem, hogy itt nem a kinézet a fontos de minden ilyen jellegű kísérletnél valami elképesztö trehány az egész cucc.Nem lehet ezt valamivel "laborosabb" kinézetűvé tenni, olyan érzésem van mintha villával kócolták volna a kábeleket direkt a felvétel kedvéért.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. ITEM00
2011.03.08. 20:16
Jó játék,ha nem a saját pénzedből kell finanszírozni,így én is elszórakozgatnék ilyenekkel,és a végén még fizetnek is érte,meg gondolom mindegyik kapott egy-egy asus gtx580-at meg lapot/procit...

Amúgy szép eredmény..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. tibaimp
2011.03.08. 20:17
úgy van, az egésznek olyan színezete van mintha otthoni sufnituning lenne...ja persze az is, csak jó drága
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. Enno
2011.03.08. 20:25
Itt abszolut de nem a megjelenés számít hanem a teljesítmény, akkor minek cicomázza ha attól több pontja úgyse lesz, nem azért kap pénzt na meg mit fáradozzon fölösbe

Beteg egy pontszám
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. jozsefm Enno
2011.03.08. 20:33
Nem is a cicomáról van szó de pl. egy szakács müsorban se a biliben főznek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Enno
2011.03.08. 20:39
Ő ha be látnál olykor a kulisszák mögé
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Enno
2011.03.08. 20:41
Persze mosom kezeim én nem abba főzök =) ,
viszont szivesen ott lennék egyszer egy ilyen sufnituningoljunk meg 1 pc-t jelenésen biztos érdekes függetlenül attól hogy néz ki majd a végeredmény
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. jozsefm Enno
2011.03.08. 21:05
Ott látnánk az eredményességi mutatót...hány pite ment a levesbe mire egyet be lehetett mutatni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Merwenus
2011.03.08. 21:10
Azt azért érzitek, hogy hány ezer dollárt elszórtak csak úgy, de egy olyan monitorra nem tellett, ami legalább DVI bemenettel bír. Vagy legalább egy USB-s billentyűzet. De legalább a nagymama pokróca helyett az egyik tag pulcsiját vagdosták össze szigetelés gyanánt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Enno
2011.03.08. 21:53
Honnan veszed hogy az nem a nagymamié volt ?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. Silenzio
2011.03.08. 22:09
Merwenus: elgondolkodtató. Ők maguk nyilván 8 éves gépekkel nyomulnak, azokat berhelik széjjel. Szarnak bele kettőt az egészbe, gondolom hardverkereskedők, nem hatja meg őket semmi. Csak a nyilvánosság.
Tényleg: miféle szakértelem kell a tuninghoz? Szerintem nem sok. Mindig ugyanaz a módi. Folyékony nitrogén, vízhűtés, SLI... Ugyanazok a patternek lógnak a levegőben, csak a hardverek váltogatják egymást pár havonta. Nem szakértők, csak van lehetőségük válogatott példányokkal duhajkodni. Én is előtesztelt procit vettem. A boltban nagy valószínűséggel nem mindegyik lesz olyan, ami 3700-on megy alapfeszen. (Phenom II)
Gratuláljunk nekik: újabb mérföldkövet tettek le az emberi ostobaság egyik leglényegtelenebb, ámbár legköltségesebb szegmensében. Halleluja!

Amúgy a 6990-es cikkben kommelteltekkel csak részben értek egyet. Annak ezzel a baromsággal ellentétben igenis van értelme. Mert ha ínyenc vagy, és nem számít a lóvé, akkor rá fogsz menni a többmonitoros rendszerekre, meg a 3d-re, ami szintén erőteljesebb teljesítményt igényel. Maximalista is vagy, ezért minden szűrő stb. bekapcsolása is elengedhetetlen lesz. Ezekre már nem lesz elég a 4890-esed. De mindez csak egy szűk rétegnek szempont, és innentől egyetértek veled. Tapasztalatból beszélek. 460-ról váltottam vissza 8800 GT-re átmenetileg. Semmi különbség, hiába fele olyan gyors a régebbi kártya. Nem kapcsolom be az élsimítást Crysisban, jobban ugrál az fps reggelente a Stalkerben. És ennyi. Kifújt. FULL HD-ban már neccesebb lenne, de nem abban játszom. A Crysis 2 meglepően alacsony gépigénye tán felnyitja a szemét az újonnan felnövő, konzumidióta generáció-utánpótlásnak, hogy nem kell minden játéknak négyutas SLI, meg a "kihajtja-e" jellegű kérdések is teljesen abszurdak. Core i7-esekkel meg 6870-esekkel vagánykodó arcok kérdezik remegve a Youtube-on: "vajon legalább mediumban el fog futni a Crysis 2?" HAHÓ! A cégeknek érdeke, hogy te vásárolj, de azért teljesen hülyének sem néznek ám!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. EMILIEN
2011.03.08. 22:21
Csak nekem tűnt fel, hogy a GPU-Z-nél hiányzik a pipa a physx mellöl?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. jozsefm EMILI...
2011.03.08. 22:25
Ugy kell mérni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. EMILIEN
2011.03.08. 22:30
Így már más a helyzet...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. iceblade
2011.03.08. 22:36
Akkor jöhet az újabb rekord 4 6990-essel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. EMILIEN
2011.03.08. 22:38
Max kettővel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. pdx06
2011.03.08. 22:54
Semmi értelmét nem látom az ilyen világrekord döntögetéseknek. 10 éve is volt világrekord, ma pedig már egy mobiltelefon a többszörösét nyújtja. Azt sem nagyon értem mireföl kell ekkora teljesítmény. Elviekben a grafikusok vonalakkal, hálókkal dolgoznak, (pl, vonalakból megcsinálják egy ház vagy autó vázát, majd kiszínezik, kitöltik a közbeeső részeket) Sosem értettem mi zabál ennyi memóriát ezekben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. huncut123
2011.03.08. 23:05
"Gratuláljunk nekik: újabb mérföldkövet tettek le az emberi ostobaság egyik leglényegtelenebb, ámbár legköltségesebb szegmensében. Halleluja!"

azért közel sem a legköltségesebb dolog, mert ez az egész kijön pár ezer dollárból (~4000$), ami nem egy nagy összeg, és az Asus-nak eléggé jó reklám, így elmondhatják magukról hogy ők tartják a világrekordot. Ami nekem kicsit furcsa volt hogy csak 4GB RAM volt benne, innen is látszik hogy felesleges az 4GB-nél több memória (leszámítva azt a kis réteget).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. iponnorbi
2011.03.08. 23:35
én azon lepődtem meg,h adata memória volt benne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tomazolika
2011.03.09. 01:00
Azér a DVI => D-sub átalakító befigyel . Kb annyi érték van az asztalon,hogy magyarországon egy kisebb városban egy lepukkant kockaaházra kitelne belőle , de ők még a régi CRT re esküsznek. Drága mulatság így játszadozni , és nem mellékesen milyen lehet ha lebontják a rendszert ???? meg kell várni még kiolvad mindenesetre legalább megnézik ,hogy mennyi kraft van a rendszerbe, és egyszer legalább kihasználják a cuccost . Csak így tovább
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. axe
2011.03.09. 06:14
pdx - gondolj bele hogy egy xboxban vagy egy ps3-ban kb olyan rendszer van ami most min grafikán vinné el a cod2-t közbben meg crysis 2-vel lehet rajta tolni (ha kijött) szóval pc világában sok olyan dolog van ami azér van lebutítva hogy nekünk mindig újabb jobb gépet kelljen venni. dx11 is csak driver szintű
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jozsefm huncu...
2011.03.09. 08:04
Ide felesleges ,nem pedig munkára, szórakozni elég!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ordog86
2011.03.09. 08:50
Azér a DVI => D-sub átalakító befigyel . Kb annyi érték van az asztalon,hogy magyarországon egy kisebb városban egy lepukkant kockaaházra kitelne belőle , de ők még a régi CRT re esküsznek.

Na azért most jó nagy hülyeséget írtál!!! Attól, hogy átalakító van nem biztos, hogy crt-vel nyomják, d-subos tft-ről még nem hallottál, akkor mesélek neked: nem mindig volt ám dvi a tft-ken...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Amacs
2011.03.09. 09:04
minél több memória modul van, annál kisebb az esélye a sikeres tuningnak, én így tudom.
nem tudom, hogy a 3dmark-nak kell-e több 4 GB-nál...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. berner
2011.03.09. 11:46
Milyen érdekes hogy ezeket a full tuningokat mindig minden körülmények között csak és kizárólag INTELLEL csinálják... jahh lehet hogy ezek az emberek nem is ismernek mást, vagy csak egyszerüen az a stabil??? Döntse el ki ki maga.. szerintem

mehet a nyígás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. MaximumGam...
2011.03.09. 20:09
berner : AMD ém van és most cseréle Intelre AMD olyan Instabil... Intel rendszeremmel nemvolt 1 probkléma se... ezzel meg minden alkalommal
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozsefm berne...
2011.03.09. 20:17
Az EMBEREK ismernek mást ,te nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. _DiEGO_
2011.03.09. 21:02
2009. Január

Phenom II X4 940 6,3 GHz-en

[LINK]



Már van ... amit: 6213 MHz-ig sikerült emelni.

Az Intel kilátásba helyezte, hogy ők is tartanak majd egy bemutatót, amelyen válogatott Core i7-es processzort fognak tuningolni, de erről azóta sem érkeztek hírek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jozsefm
2011.03.09. 21:04
Na ez se sokkal rendezettebb, mint a másik volt..
Egyébként szép eredmény.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!