iPon Hírek

Itt a világ első NFC támogatással ellátott PC-je

Dátum | 2013. 09. 16.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az ASUS egy különleges asztali számítógépet mutatott be, ami több érdekes szolgáltatást is felvonultat - köztük számos olyat is, amit eddig asztali számítógépeknél nem igazán láthattunk.

Az ASUS M70-es asztali számítógépe letisztult dizájnnal rendelkező, szálcsiszolt fém borítással ellátott házat kapott, ami meglehetősen érdekes dolgokat rejt. A termék belsejében a legfrissebb, negyedik generációs Core i sorozatú Intel processzorok kaphatnak helyet, videokártyából pedig akár Nvidia GeForce GTX 650-es modell is elérhető lesz. Az újdonság legfontosabb tulajdonságait az alábbi táblázat összegzi:

Az M70-es modell a gyártó SonicMaster audió technológiájával és a Waves technikai Grammy díjat nyert MaxxAudio szoftverével gondoskodik a lehető legjobb hangzásról. Az új PC emellett rövid hatótávolságú kommunikációs technológiával is rendelkezik, amit NFC néven ismerhet a többség. Ennek köszönhetően egy NFC képes okostelefon segítségével egyszerűen, külön jelszó megadása nélkül be lehet jelentkezni Windows 8-ba, de a korábbi szinkronizáció óta készített tartalmak automatikus szinkronizálására is van mód, azaz mobilunkról a friss fotók és videók azonnal átkerülhetnek a PC-re is. Rendelkezésre áll továbbá gyorsindító (Quick Launch) funkció is, amellyel a kedvenc alkalmazások parancsikonjai elmenthetőek, majd ezek a szoftverek egy ujjmozdulattal elindíthatóak. Az NFC támogatás mellett egy ASUS Wireless Charger tálca is helyet kapott a PC tetején, ami a Qi indukciós tápellátási szabványát támogató okostelefonok és táblák akkumulátorának vezeték nélküli töltésére ad módot. Ez a funkció akkor is működik, ha a PC éppen ki van kapcsolva. Amennyiben nem rendelkezünk vezeték nélkül tölthető mobil eszközzel, akkor az USB 3.0-s porton keresztül működő ASUS AI Charger technológiából is profitálhatunk, így ugyan vezetékkel, de gyorsan tölthető fel az adott mobil eszköz akkumulátora.

Jó hír, hogy az M70-es PC szünetmentes tápegységet is kapott, ami hirtelen áramszünet esetén lehetővé teszi, hogy a PC biztonságosan hibernálhassa magát, így nem kell félni adatvesztéstől. További extra, hogy az M70 egy USM modult is kapott, ami üzem közben cserélhető meghajtók fogadására lett felkészítve. Az USM csatoló akár az USB 3.0-s csatolófelület sebességének dupláját is képes elérni. A hordozható burkolatba szerelt meghajtók persze egy USB adapter használatával más számítógépekkel is kompatibilissé tehetőek, így azok nem csak az M70-nel használhatóak. Az új asztali számítógép az ünnepi szezonban kerül a hazai boltok polcaira, az viszont egyelőre nem tudható, hogy alapára pontosan hogyan alakul.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

6. Asagrim
2013.09.16. 08:29
Az, mivel egyelőre csak egy testes NFC olvasót láttam PC-hez, azt is ASUS-tól, telefont meg úgyis a gépházakon kialakított tálcán szokta tárolni az ember, hát itt automatikusan töltődni is fog míg rajta van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. madcaptain
2013.09.16. 09:00
Nem rossz, de a 2 USB3-at kicsit kevesnek tartom egy asztali PCn igy 2013 vegen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. zsolt200
2013.09.16. 10:00
Nem kevés az a 300w-os tápegység?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Csoki88
2013.09.16. 10:53
Ezt a gépházat kiadhatnák csak így magában is!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Kirrr
2013.09.16. 11:11
zsolt200: Haswellhez nem. Persze az i7 esetén nyilván nagyobb van.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. deviant93
2013.09.16. 13:58
Gondolom zenbook árban lesz, amúgy tetszetős.
Allergiás vagyok a hangos gépekre, zajszintre lennék még kíváncsi, ha megjön egy i5 - 8GB - GTX650 tesztet meglesnék.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!