iPon Hírek

Itt az egyórás internet

Dátum | 2011. 02. 28.
Szerző | napi.hu
Csoport | IT VILÁG

A Vodafone Magyarország változtatott az eddigi volumenalapú internetértékesítésen, bevezette ugyanis az időalapú internetszolgáltatás-értékesítést is. Beck György, a vállalat vezérigazgatója a tegnapi tájékoztatón elmondta, hogy március 1-jétől négy különböző időtartamra szóló tv2.mobilnet internetjegyet lehet venni, például akár egy órára érvényes internetelérés is vásárolható. Ennek előfeltétele egy 4990 forintos stick megvásárlása például a Tesco-áruházakban vagy a TV2 oldalán, a későbbiekben viszont már a Vodafone valamennyi feltöltőhelyén lehet majd napi vagy akár havi jegyet venni. A szolgáltatásban a tévétársaság a mobiltelefoncég partnere, a TV2 anyacége és a Vodafone tavaly hasonló kezdeményezésbe fogott. Németországban már több százezer felhasználója van a terméknek - tette hozzá Beck. Úgy tudjuk, a TV2 egy meghatározott összeget kap az értékesítés után. Az új szolgáltatás hűségszerződés és havidíj nélkül vehető igénybe. Simon Zsolt, a TV2 vezérigazgatója elmondta: a társaság célja, hogy a televíziós csatorna tartalmai minél több módon jussanak el a felhasználókhoz. Nyitrai Zsolt, a fejlesztési tárca államtitkára kiemelte: a kormányzat célja, hogy Magyarország minden pontjára eljusson a szélessávú internetezés lehetősége, mert ez növeli a versenyképességet, segíti a munkahelyteremtést.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. Johnzy
2011.03.01. 01:03
Naja, aranyos meg még hasznos is lenne, ha pl el kell menni valahova és várni X időt és nincs free-wifi, de kíváncsi vagyok, hogy mennyibe kerülhet az az 1 órás "feltöltő" kártya, mert ha még egy 500-as, akkor azt mondom, hogy okés, de ha 2.000 akkor eleve felejtős...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ThodEE
2011.03.01. 08:36
Havi 8ezer a 15Gb adatforgalom korlátú Vodás net.
És egyik szolgáltatónak sem éri meg hogy idehozzák a kábelt, pedig egy 10megás kábelesért is adnék 5-7e ret csak lenne
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Csaber ThodE...
2011.03.01. 08:55
Úgy járnál mint a mi településünkön van max ami elérhető 3 Mb/s 6000 ft 2 év hűségnyilatkozattal (kábeles) , na meg most konkurenciaként megjelent egy mikrohullámos (5 Ghz ) netszolgáltató az 6000Ft-ért " 5M/384k "ennyit tud az egyik lassú és rossz a pingje a másik az meg időjárásfüggő ....remek kilátások...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. LagerMaist...
2011.03.01. 11:26
nekem is mikrohullámú netem van, 5mega le/fel, havi 2800ft és semmi gond vele, akár milyen is az időjárás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. KBH78
2011.03.01. 13:10
Némi infó:

A legnagyobb is csak 1Gb adatlimitet tartalmaz. Szánalmas. Főleg ahogy megvariálják a felhasználhatóságát is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!