iPon Hírek

Izomvezérlés a Microsofttól

Dátum | 2010. 01. 04.
Szerző | Gabriel
Csoport | IT VILÁG

Léggitár élesben.Érdekes új vezérlési eljárást alkottak a Microsoft kutatói, mely közvetlenül az izmaink aktivitását érzékeli, értelmezi és reagál rájuk. Alkalmazási lehetőségben sincs hiány, mivel munkára és szórakozásra egyaránt kiválóan alkalmas.

Jelenlegi megjelenési formájában a rendszer még kissé otrombának tűnhet, tekintve az EMG (elektromüográf)-érzékelők jeleit továbbító kábelrengeteget, ám szerencsére már elkészült az érzékelőkhöz egy wireless egység is, amelyet egy karpántba integrálva valóban kellően mobillá tudják tenni a rendszert.

Ezzel az új változattal pedig már valóban jó esélyeik lehetnek az eredeti célkitűzéseik megvalósítására - vagyis arra, hogy egyrészt univerzális alternatívát alkossanak mindenféle fizikai vezérlőeszközre, mint pl. billentyűzet, egér, stb., másrészt pedig hogy létrehozzanak egy olyan rendszert, amit akkor is könnyen használhat az ember, ha mindkét keze foglalt, vagy ha közben valami mást is csinál.

A kéz természetesen a legcélszerűbb - legkézenfekvőbb - és legkönnyebben kiismerhető alkalmazási felület, ám a technika ugyanígy alkalmazható bármely más testtájékon is - nem meglepő tehát, hogy ez irányban is folytatják a fejlesztéseket, bár a szóban forgó más testtájakat egyelőre nem nevezték meg. Sajnálatos módon ugyanígy nem esett szó még csak körülbelüli piacra kerülési időpontról és árról sem.

 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. dongo84
2010.01.04. 17:26
Akkor most már semmi akadálya a valódi virtuális sex-nek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. cannyon
2010.01.04. 17:37
de van érzéseket nem stimulál
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. YuGabe
2010.01.04. 17:47
MS FTW.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Insignia
2010.01.04. 17:50
cannyon ezt a részét nem merték sztem leközölni a cikkben
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. arkman
2010.01.04. 20:02
Új értelmet nyer a "ne izmozzál már!" mondat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!