iPon Hírek

Javítja az olvasási sebességet az új 840 EVO firmware

Dátum | 2014. 10. 15.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

A Samsung 840 EVO SSD meghajtóit érintő hibáról, ami az egy hónapnál régebbi adatok lassú olvasását okozza, korábban már beszámoltunk. A vállalat megígérte, a lehető leghamarabb elérhetővé teszi majd az új firmware-t, amely javítja a hibajelenség okát. Erre, azaz az új firmware kiadására ma végre sor is került, így a 840 EVO SSD meghajtók tulajdonosai nyomban le is tölthetik azt. Az EXT0CB6Q jelzésű firmware legújabb revíziója a Samsung Performance Restoration szoftveren keresztül szerezhető be a Windows operációs rendszert futtató konfigurációkra, és ugyanezen a szoftveren keresztül a frissítés elvégzésére is van mód. A Samsung szakemberei persze egy bootolható állomány formájában is elérhetővé tették a frissítést, amit operációs rendszerrel nem rendelkező konfigurációkon lehet használni. Fontos megemlíteni, hogy a frissítés alkalmazásához AHCI módban működő SATA vezérlőre és legalább 10%-nyi szabad tárterületre van szükség, RAID módban nem végezhető el a folyamat.
Performance Restoration Tool
A frissítés alkalmazása nem jár adatvesztéssel, de a fontos adatokról így is érdemes másolatot készíteni – hiszen az ördög nem alszik. A frissítés két lépcsőben történik: első körben felkerül az új firmware, majd a rendszer újraindítása után a NAND Flash cellák kondicionálása is megtörténik. A folyamatot a Performance Restoration Tool segítségével lehet elvégezni, amit innen lehet letölteni. A telepítéséhez szükséges információk itt találhatóak. Az alkalmazás egyelőre csak Windowsra érhető el, de később egy DOS-os változat is érkezik. Utóbbi a Mac és a Linux felhasználók számára is lehetővé teszi majd a "kondicionálás" elvégzését – egy bootolható pendrive alkalmazása mellett. Az új firmware és az említett alkalmazás teljes mértékben orvosolják a korábbi hibát.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

26. mThom
2014.10.15. 20:05
Felugrik 15%-ra, és utána nem csinál semmit, lehet elölről kezdeni. Firmware update szöveg mellett nagy X, majd találjam ki, hogy mi lehet a hiba
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. pdx06
2014.10.15. 20:40
Nálam simán frissítette, igaz nekem ezelőtt se tűnt fel semmi probléma ilyenkor szoktam is fosni hogy nehogy rosszabb legyen mint volt mert általában úgyvan - a fájlvisszaállítási folyamat sokáig tartott. Nyilán rendszergazdaként kell az ilyesmit futtatni, mert a windows keresztbe tesz az olyan szoftvereknek amik belenyúlnak a hardverbe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. tookmindeg...
2014.10.15. 20:42
És akkor most havonta újraírja a firmware az egész ssd-t?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. pdx06
2014.10.15. 20:51
Nem, mivel a hiba ki lett elvileg javítva, és csak egyszer kell.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. I.Jozsef83 tookm...
2014.10.15. 21:18
SSD -nek a FirmWare olyan , mint számítógépnek az új BIOS .
Csak egyszer kell megfrissíteni , ami már tartalmazza a helyes funkciókat a hibátlan gyors működéshez .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. sensorprim...
2014.10.15. 21:29
2 kérdésem lenne mert nem nagyon értek hozzá:
1-ezen az SSD van most a windows így fog e működni
2-hol állítom AHCI módra a sata vezérlőt, és utána vissza kell e állítani vagy maradhat úgy?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. herrfricc
2014.10.15. 21:33
Másik rendszer alól frissítettem a firmware-t, nem okozott semmilyen gondot . Miután befejezte a dolgot simán bebootolt az ssd-ről a windows.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. I.Jozsef83 senso...
2014.10.15. 21:53
1. IGEN menni fog
2. Már alapból AHCI módban kell hogy legyen BIOS ! Tuti úgy telepítettél

Nem kell bántani semmit .

2. lépésben meg a : NAND Flash cellák kondicionálása -t kell megtenni , a linkelt proggival . Samsung Data Migration Software
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. subvoice
2014.10.15. 21:54
Élő Windows alatt futtattam (ASUS UX32LN; 840 EVO 250 GB; Windows 8.1). Probléma nélkül lefutott, adatok megmaradtak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. pdx06 senso...
2014.10.15. 22:39
Miért ne menne? Olyat nem adhatnak ki ami tönkrevágja a rendszert.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. I.Jozsef83
2014.10.15. 22:44






the end - ennyi volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. pdx06 mThom
2014.10.15. 22:45
Nem frissítetted az amd chipset drivert. Benne van minden a leírásban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Asagrim I.Joz...
2014.10.16. 00:17
Kedves I.Jozsef83!

Mivel nagyon szeretsz képeket feltölteni, szeretném veled megosztani hogyan lehet ezt rendkívül gyorsan és hatékonyan megtenni, anélkül, hogy azok kilógnának a fórumból, vagy több oldalasra hizlalnák egyetlen hozzászólásodat:

https://www.youtube.com/watch?v=sDb-0eAjgy0
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. I.Jozsef83
2014.10.16. 00:49
Asagrim
Az van ha épp nem mükszik IVpicture , akkor máshova töltöm fel és nem mindegyik képes azt megtenni . Miután itt volna a KÉP gomb amibe csak be-kell másolni a kép linkjét ( erre lett kitalálva ) had ne én tehessek róla , hogy az oldal ezen része nem 100%.-os , nem kicsinyíti le képlinkre...

Amúgy nem tudom milyen böngészőt használsz ? de egyátalán nem lóg ki semerre egyik kép sem . Talán a hiba nálad van . FFox - OK , Opera- OK , IE 11 - OK . Nálam NEM lóg ki .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Asagrim I.Joz...
2014.10.16. 04:49
Fórumhoz gombra legyél szíves kattintani ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. McGregor mThom
2014.10.16. 05:36
Szia! Én is hasonlóképp jártam. Olvasd el, amit a letöltött program mellé kaptál PDF-et (Samsung Performance Restoration v.1.0 Installation guide) és ugy kb a 12. oldal lesz a megoldás, szépen végigvezetve. Szóval, ez csak User Error
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. I.Jozsef83 Asagr...
2014.10.16. 07:23
ejjnye , ott valóbn ! Ezen esetben :



Akkor igyekezem mellőzi a képtelen feltöltő oldalakat - egyedül az IVPicture a megfelelő erre a célra .
Ezen esetben megkérlek , hogy mint moderátor javíts bele ott a HSZ-embe és korrigáld .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. istvankiss... Asagr...
2014.10.16. 08:58
Köszönet a feltöltési segédletes videóért!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. kazsakke
2014.10.16. 09:33
Tokeletes, visszaallt az eredeti 5.8 mp-es boot ido, ami par honapja leesett 15 kornyekere. HD Tachban is szepek az eredmenyek, 420 MB/s atlag olvasas. Azt mondjuk tovabbra se ertem hogy a samsung magician benchmarkja hogy tud 5574 MB/s olvasasi es 4824 MB/s irasi sebesseget produkalni, de mindegy.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Riddick77 kazsa...
2014.10.16. 10:02
Szerintem azért,mert a rendszermemória x részét felhasználja cache-nek. Azért lesz olyan nagy a sebessége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Pandion
2014.10.16. 11:52
Miután lefutott a performance restoration le lehet törölni ezt a progit, vagy a későbbiekben még kellhet? Erre vonatkozóan semmi nincs a manualban sem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. zolcsevita...
2014.10.16. 20:45
Sziasztok! Valaki tudna segíteni? Sajnos hadilábon állok a frissítéssel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.10.17. 17:53
Egyszerűen nem bírom frissíteni a drivert. Hiába távolítom el, fel sem ajánlja az újraindítást, majd manuális restart után kapásból felismeri az ssd-t.
(A rendszer egy 840 Pro-n van, az Evo-n csak játékok)
Esetleg mindenestől takarítsam le az AMD Sata Controller driverét?
Lehet, hogy az Asrock 970 Extreme 3 chipset drivere ilyen gané?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mozesbalaz... mThom
2014.10.17. 20:43
Nekem sem megy Asrock 890GX Pro3 alaplap (SB850 déli chip) 840 EVO 120GB
drivert nem szereti.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. _DiEGO_
2014.10.17. 22:10
Hülyeség , nekem szerette akkor szintén zokszó nélkül sikeresen frissült .

Esetleg inkább az egyszerre 2db Samu okozhat gondot ?

passz

netán ideiglenesen átállítani Windows alapértelmezett AHCI 1.0 vezérlésre ! és utána frissíteni 840 EVO -t.

Csere itt :

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2014.10.18. 15:38
Zseni vagy, köszönöm a segítséget!
Átállítás után egyből sikerült.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!