iPon Hírek

Jim Morrisonról kereszteltek el egy 40 millió éve élt, nagytestű gyíkfajt

Dátum | 2013. 06. 06.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Úgy 40 millió évvel Jim Morrisont, a Doors énekesét és a Sárkánygyík-ünnep című költemény szerzőjét megelőzően valódi „gyíkkirályok” éltek Délkelet-Ázsia erdőiben, az ekkoriban már nagy számban létező emlős fajokkal versengve a rendelkezésre álló erőforrásokért. Amerikai paleontológusok egy csoportja ráakad ezen óriási állatok legnagyobb ismert szárazföldi képviselőjére, és a Doors fiatalon elhunyt énekesének emlékére a Barbaturex morrisoni nevet adták a fajnak. A körülbelül 180 centiméter hosszú, közel 30 kilós egykori gyík fontos új információkkal szolgálhat a növényevő hüllők evolúciójával kapcsolatban, és arra vonatkozóan is, hogyan változtak a hüllőfajok fizikai méretei a klimatikus viszonyok, illetve az emlősökkel való versengés következtében. Napjaink növényevő gyíkjai sokkal kisebb méretűek, mint a hasonló „diétán” élő emlősök. A jelenleg létező legnagyobb termetű gyíkfaj, a ragadozó komodói sárkány elterjedése pedig kizárólag olyan területekre korlátozódik, ahol nagyon kevés az emlős ragadozó. A jelenleg uralkodó viszonyok alapján nehéz megmondani, hogy a gyíkok testi méreteit az modern éghajlat vagy az emlősök széleskörű elterjedtsége korlátozza elsődlegesen. A B. morrisoni azonban 36−40 millió évvel ezelőtt egy olyan ökoszisztémában élt, amelyben nagy számú növényevő és ragadozó emlős is létezett, a globális éghajlat pedig sokkal melegebb volt a mainál. A sarki jégsapkák nem léteztek, a légköri szén-dioxid szintje pedig kiemelkedően magas volt. A mai szemmel óriásinak tűnő gyík nagyobb termetű volt a vele egy időben élő emlősök többségénél, ami arra utal, hogy pusztán az emlősökkel való versengés nem szorította vissza az állatok testméretének növekedését.

A kutatás vezetője, Jason Head úgy véli, hogy a melegebb éghajlat volt az a tényező, amely lehetővé tette ezen óriásgyíkok evolúcióját, és élővilágon belüli sikerességét. A nagytestű gyík fosszíliáira még a hetvenes években, a mai Mianmar területén akadtak rá a kutatók, a lelet azonban pár évvel ezelőttig a Kaliforniai Egyetem Paleontológiai Múzeumának raktárában hevert. Amikor Head és kollégái tanulmányozni kezdték a maradványokat, észrevették, hogy az állat csontozata nagyon hasonlít a leguánalakú gyíkok csontjaira, amely alrendágba többek közt a szakállas agámák és a kaméleonfélék is beletartoznak. Fogazata alapján az is hamar világossá vált, hogy egy növényevő fajról lehet szó. A kutatók a ma is élő rokon fajokkal való összevetésben érzékelték először, hogy milyen méretes is hozzájuk képest ez a valaha élt állat. Head szerint akaratlanul is felvetődik a kérdés, hogy most, hogy globális éghajlat ismét melegedésnek indult, várható-e, hogy ismét eljön a nagyméretű hüllők kora. A kérdés megválaszolásához persze először azt is tudni kellene, hogy saját korukban mennyire voltak elterjedtek a bolygón ezek a fajok, és mikor, illetve milyen hatásra haltak ki végül. Head mindazonáltal nem tarja kizártnak, hogy a hőmérséklet növekedésével a vadon, virágzó természetes környezetben élő hüllők testmérete ismét fokozatos növekedésnek indulhat. Ha az éghajlat a maga természetes ütemében melegedne, ez nem is lenne kérdés. Az emberi jelenlét által felgyorsított ütemű változás azonban valószínűleg túlságosan sebes ütemű ahhoz, hogy a biológiai rendszerek többsége gond nélkül adaptálódni tudjon. Az alkalmazkodás sikertelensége pedig fajok eltűnéséhez vezet, így az is megeshet, hogy a hüllők testének növekedése helyett ezek kihalásának leszünk tanúi az elkövetkezendő időkben, véli a szakértő.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!