iPon Hírek

Jó évet zárt az Activision Blizzard

Dátum | 2014. 02. 07.
Szerző | Morte
Csoport | JÁTÉK

Az Activision Blizzard bejelentette, hogy a Diablo 3 eladásai elérték a 13 millió példányt. Az adat a cég legújabb üzleti jelentéséből származik, a szám az összes platformra vonatkozik, melyeken a Diablo 3 megjelent. Bobby Kotick, az Activision Blizzard főnöke elmondta, hogy ez jót jelent a márciusban megjelenő Reaper of Souls kiegészítő szempontjából is. A Blizzard számára szintén jó hír, hogy a World of Warcraft 7,8 millió előfizetővel zárta az évet, ami kis emelkedést jelent az utóbbi időkhöz képest. Mike Morhaime, a Blizzard főnöke szerint a tavalyi BlizzCon, amelyen 4,5 millióan vettek részt jót tett a WoW-nak, akárcsak a karácsonyi és egyéb promó akciók, melyek sok régi játékost hoztak vissza. A World of Warcraft továbbra is a világ legnépszerűbb előfizetéses MMORPG-je maradt, de Morhaime elismerte, hogy idén nehezebb dolga lesz a cégnek a játékosok megtartása terén. A Warlords of Draenor kiegészítőnek fontos szerepe lesz ebben, és ezért sokat is várnak tőle. Morhaime elmondta, hogy a játékosok megtartása csak azon múlik, hogy folyamatosan új tartalmakkal tudjanak számukra szolgálni, ezért erre fognak koncentrálni. 2014 sűrű év lesz az Activision Blizzard számára, rengeteg újdonságot terveznek kiadni, beleértve a Hearthstone gyűjtögetős kártyajátékot mobil eszközökre, a Heroes of the Storm multiplayer arénát és a Diablo 3 kiegészítőjét. Aztán ott van még a WoW kiegészítője, a Warlords of Draenor és új StarCraft 2 tartalmakon is dolgoznak. Az Activision, mint kiadó sokat remél még a Bungie által fejlesztett shootertől, a Destiny-től, amely szeptember 9-én fog megjelenni PlayStation és Xbox konzolokra (a PC-s verzióról sajnos semmi hír). A játék bétája idén nyáron várható.
"Arra számítunk, hogy a Destiny lesz a történelem legjobban kelendő videójátéka" - mondta Bobby Kotick. Eric Hirshberg, az Activision kiadói részlegének főnöke hozzátette, hogy a Destiny volt az a játék, melyet 2013-ban a legtöbben előrendeltek, és úgy néz ki, hogy a 2014-es évben is meg fogja tartani ezt a címet. Az Activision által kiadott játékok között ott lesz még az új Call of Duty játék, melyet a Sledgehammer fejleszt, és az új Skylanders is.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. Humbuk
2014.02.07. 22:05
Fő az optimizmus srácok!

Azért kivi leszek mennyien fognak dio 3 kieget venni, hiszen eléggé megosztó volt a játék eddig is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. elrohir23
2014.02.08. 00:58
Több mint 2,5 év kihagyás után a 10 EURO-s ár és a barátokkal való "összeesküvés" , vissza vitt minket valóban a WoW-ra a Blizz de megtartani nem fog, hisz 1-2 hónap és bele ununk. Ráadásul jön áprilisban az ESO, engem már el is csábított
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. tomchee
2014.02.08. 05:31
Basszus... még csak hírből sem hallottam a Destiny-ről...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Enno
2014.02.08. 10:15
Hiába a név még sok embert csábít, de közel sem tartósan. Tegnap is volt 1 vásárlóm aki akivel szóba jöttek a játékok és a blizz is. És mondta hogy közelébe sincs annak amit várt, de azért meg veszi a kieget is mert gyűjti a játékokat. Na most ez és sok hasonló eset van amikor nem azért veszi az ember mert hüüü de jó hanem hogy meglegyen neki a polcon . Én is megvettem azzal a tudattal hogy 1-2 hónapra kössön le és akkor pont nem érdekel az a 9K ft amit adtam rá. Hát így is történt. 2hó után már mással játszottam. Azt ott van egy accom párszáz millával porosodik
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Ereshkigal Humbu...
2014.02.08. 10:56
Szerintem a csalódások ellenére megveszik sokan a kieget is, mert bíznak, hogy ez majd jobb lesz.. Aki akar még játszani a 3. résszel, az megveszi, mert kieg nélkül nem fog tudni hozzájutni mindenhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. DogTheDog Humbu...
2014.02.08. 11:21
Nem ertem ezt a 13 millio eladott Dio3-at.
Mintha tavaly ev vegen mar 14 millarol szoltak volna a hirek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. KatonaKM DogTh...
2014.02.08. 12:05
Egymillióan visszavitték, mert szar volt
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Enno
2014.02.08. 12:41
na igen
Amúgy biztos lesz aki abba a leányálomba ringatja magát hogy na majd a kieg megváltja a világot. De én már szerintem nem költök blizzre leszerepelt párszor. A Heroes of storm-ra még lehet rá nézek ha már kint van teljesben, de az majd függ a hírektől és véleményektől is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. DogTheDog Enno
2014.02.08. 15:04
Az a helyzet,hogy nem hinni kell,csak rakeresni a Twitch-en a betat streamelokre,es magad is meggyozodhetsz rola.Mivel nem kellett alairnunk titoktartasi szerzodest,igy rengeteg video van mar a neten mindenfele.
En joideje betazok,es gyakorlatilag egy uj jatekot keszitettek a D3 alapjaira.
Itt egyenlore te ringatod magad leanyalomba,hogy nem lehet egy jatekot helyre pofozni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Andos
2014.02.08. 22:19
"Arra számítunk, hogy a Destiny lesz a történelem legjobban kelendő videójátéka."

1. Talán multiplatformra kéne kiadni, és akkor esélyes, hogy annyian veszik majd meg max, mint valamelyik elkurvult CoD részt.
2. Sosem adnak el belőle 3 millánál több példányt.
3. A Destiny valójában egy Másik dimenzióban játszódó Halo. Vagy csak nekem volt dejavu érzésem mikor néztem a gameplay előzetest?
4. Fps kategóriában, a BF viszi a prímet, és ez így is marad! De szerintem a Destinyhez lesz egy két hozzászólása a Titanfallnak is, a Division-ről nem is beszélve.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Balucsek
2014.02.08. 23:27
A Destiny egyértelműen egy HALO koppintás nem véletlen a Bungie készíti.
A multiplatform szerintem nem gond mivel a HALO széria egyes darabjai is 8 millió eladás fölé mentek pedig azok csak Xboxra/360-ra jöttek, tulajdon kép sokan csak a HALO miatt vettek boxot... És ha belegondolsz, hogy a GTA5 csak 360 és PS3-mon meghaladta a 32 millát akkor fölösleges arról beszéli, hogy esélye sincs, főleg úgy, hogy míg a GTA PC-ről indult és eleinte csak SONY a támogatói pénzek miatt vándorolt át félig konzolexluzívnak ahhoz, képest képest a HALO széria első 2 része csak ki lett portolva a PC-seknek is pl a HALO2 mikor az MS úgy érezte, így talán megmentheti a Vista-t a totál csődtől, a HALO 1-nél meg talán a DX9-et akarták cseppet feldobni... (szerencsére a Win8 sem sikerül túl jól szal még lehet bizakodni, hogy lesz PC-re portolt HALO )
Szal én a helyedben nem temetném. Az tuti, hogy a GTA 4-5 rekordja nem lesz veszélyben, de szerintem a rengeteg HALO rajongó egy bő 10 milla eladást összehozhat nekik..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. madcaptain
2014.02.10. 09:31
3k korul mar erdekelne a dio3, az a tipus vagyok aki a storyt vegigviszi azt jonapot, Franc se fog par pixel (statok) kulonbsegert farmolni mint egy bot mar ismert tartalmat. (ha nem kap erte az ember uj nehezebb erdekesebb boss fightokat)
Ha rendes random dungeon-k (map+mobok+bossok kepessegei valtoznanak) akkor tobbet is erne. 2013-ban ennyire leegyszerusitett talent faval, ez nagyon gyenge eresztes a Blizzardtol (az RMAH es netkapcsolat fuggo single playerrol nem is beszelve).
Siman lehetett volna 30 millas eladas is olyan eros brand volt korabban, de nagyon elbaltaztak.
AH kivetele meg nem jo otlet, a legjobb cuccok legyenek boposak, de a tobbi tradelheto es AH-ra rakhato kene hogy legyen, gold-ert, ahogy a WoW-ban is van.
Kicsit olyan mitnha kiadtak volna egy random kinai csapatnak, hogy kalapaljanak ossze valamit 80%-ban aztan maradek 20%-ot meg a Blizzard osszekalapalta es kiadtak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. DogTheDog madca...
2014.02.10. 10:49
Madcaptain,a kiegben minden jatek inditasakor ujra generalja a dungeonokat,stb.
Ujak is vannak szep szammal,randomizalt esemenyek,uj mini kuldik es ott az Adventure mod,amit nehez lesz megunni.Ezek mellett az egesz jatek sotetebb,vannak uj zenek,a Loot 2.0 mar mar OP,annyira pompasan dobalja a hasznalhato cuccokat.Megujult a craftolas,uj alapanyagokkal.A lista majdnem vegtelen.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. mikroman madca...
2014.02.10. 11:54
HA 3k-t vagy max hajlandó adni érte, akkor nem vagy komoly vásárló a blizznek. Ennyiért lehet lett volna 30 millió eladás, csak úgy is kevesebb bevételük lett volna mint így. Pontosan nem értem mit értesz leegyszerüsített "talent fán". Az nekem nem "haladó skillezé" ami a D2-ben vag ymáshol volt. Például hog ya skillek nagyja max synergia de a büdös életben nem hazsnálod, meret alapból haszontalan. Vagy olyan húdejó a talentfa, hogy túl van bonyolítva, átláthatatlan és sok benne az ismétlődés. Kösz nem. A D3-ban több most is a lehetőség, de a kiegben a PTR aklapján még több lehetőség lesz. Több skillt és skill kombinációt, valamint egy skillen belül több használható rúnát is találhatsz. Igéretes lesz a kieg. Persze vannak olyan húzásai a blizznek emellett amitől sokan agyérgörcsöt kapnak. Az AH kivétel szerintem nem rossz megoldás. A crushing blow-ot annyira elszabták hogy azóta se láttam sehol. Pedig az jó dolog és nem szabadna kimaradnia. A meglévő aktív játékosok seggberúgásaannyira azért nem nyerő: Itt van például az, hogy régi itemek nem lesznek enchantolhatóak (egy jellemzőt lehet új itemen újrarollolni). A paragon és xp számítás is elég bizonytalan. ELőző patchben alig jött xp és túlerősített PTR-es max szint volt (kb esélytelen és nem jutalmazott). Most a ló túloldala. Sok xp, könnyű haladás. A max nehézség azért most is küzdős, de a meglévő játékosoknak kicsit kicseszés lesz ha így marad és 2-3* gyorsabban jön majd az XP. Az eddigi beleölt idejüket értékeli ez le. No mindegy. Azért megveszem majd feltétlen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. wishformor...
2014.02.10. 13:12
@DogTheDog
Tehat a kiegben sikerult kozeliteni ahhoz amit a D2 mar 10 eve tudott?
ahham kezdem erteni....
@mikroman
Valamit konnyitest, szemfenyvesztes be kellett hogy rakjanak, hogy megvegyek az emberek...
Hogy aztan majd elmondhassak hogy mekkora siker lett a kieg is. az Orrotoknal fogva vezetnek benneteket....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. DogTheDog wishf...
2014.02.10. 13:22
Aki utalja,az ezutan is utalni fogja.
Nem is baj ez,a D2 meg mindig jatszhato szerintem.
A Diablo 2 tiz eve mar 4-ik evet taposta a piacon,igy teljesen helyenvalo az osszehasonlitas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!