iPon Hírek

Jó úton halad a 22nm-es RAM technológiája

Dátum | 2008. 12. 18.
Szerző | Gabriel
Csoport | ADATTÁROLÁS

Együtt jelentette be az AMD, az IBM és a Toshiba, hogy sikeresen lefektették a 22nm-es RAM-technológia alapait. Az újabb processzorokban is alkalmazott High-K és fémkapu-technológia felhasználásával sikerült mindössze 0,128 négyzetmikrométer területű RAM-cellákat előállítaniuk. A szintén felhasznált tarajszerű tranzisztoroknak köszönhetően az új formátum így már fele akkora sincs, mint az ugyanezen az alapvető tranzisztortechnológián alapuló korábbi RAM-cellák.


A méretcsökkenés áldásos következménye pedig nyilván egyértelmű: ugyanakkora helyre több cellát zsúfolhatunk be, és így még nagyobb tárhelyhez juthatunk - bár hogy erre mikor kerül majd sor, az még több, mint kérdéses.

Külön felhívta a figyelmet a Toshiba még arra is, hogy a technológiát sikeresen tesztelték mindössze csak 0,063 négyzetmikrométeres cellákkal is, és az sokkalta stabilabbnak bizonyult a korábban alkalmazott eljárásoknál, utalva ezzel arra, hogy a későbbiekben ennek köszönhetően még ennél is jóval sűrűbb - ennek eredményeképp pedig még sokkal többet bíró - memóriagységekre számíthatunk. Hát, ígéretekkel már tele vagyunk, úgyhogy alig várjuk a kézzelfogható valóságot.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

1. Svindler
2008.12.18. 15:50
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!