iPon Hírek

Jól bevált hormonális útvonalat aktivál a kutyák tekintete

Dátum | 2015. 04. 22.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Egy új kutatás eredményei szerint nem állunk messze az igazságtól, amikor azt gondoljuk, hogy egyes embertársaink úgy bánnak kutyájukkal, mintha az a saját gyermekük lenne. A vizsgálatok alapján ugyanis, amikor a négylábúak gazdáik szemébe néznek, ugyanazt a hormonális útvonalat aktiválják, amely az emberi csecsemőkhöz való kötődés kialakulásában is nagy szerepet játszik. A felfedezés arra is rávilágíthat, hogyan váltak a kutyák az ember hűséges kísérőivé több ezer évvel ezelőtt. A kutyák köztudottan nagyon magas szinten képesek kommunikálni az emberekkel, és időnként olyan mély megértésről tesznek tanúbizonyságot, amely szinte hihetetlennek tetszik. Hogy egy egyszerű példát említsünk, ha valamire rámutatunk egy kutya előtt, a négylábú ujjunk vonalát követve oda fog nézni a tárgyra, megértve szándékunkat. Erre pedig sokszor legközelebbi rokonaink a csimpánzok sem képesek, hiszen ezek az állatok ilyen helyzetben összezavarodnak, hogy magát az ujjat, a mozdulatot vagy a mutatott irányt kellene-e követniük. Az ember és a kutya interakcióinak másik érdekessége, hogy két faj tagjai kommunikáció közben gyakran egymás szemébe néznek. Ez azért is meglepő, mert míg emberi körökben az egymás szemébe révedés a kölcsönös megértés és a másik iránti pozitív hozzáállás jeleként értelmeződik, a kutyák legközelebbi rokonai, a farkasok közt ellenséges, agresszív tettnek tekinthető, ha két fajtárs egymás szemébe bámul. Ez a kölcsönös „szemezés” keltette fel Kikuszui Takefumi, a japán Azabu Egyetem állati viselkedést kutató szakértőjének a figyelmét is. A kutató laborja elsődlegesen az oxitocin viselkedésben betöltött szerepének vizsgálatával foglalkozik, hormonról ugyanis az elmúlt évek során beigazolódott, hogy fontos az anya és gyermeke közti kötődés, illetve a bizalom kialakulásában, és az önzetlen cselekedetek véghezvitele során is. Más szakértők kimutatták, hogy amikor az anya csecsemőkorú gyermeke szemébe néz, a baba oxitocinszintje növekedni kezd. Ennek nyomán a csecsemő is visszanéz az anya szemébe, akiben szintén fokozott termelődésbe kezd a hormon. Ez a pozitív visszacsatolási kör nagy szerepet játszik az anya és gyermeke közti erős érzelmi kötelékek formálódásában. Minderre ráadásul egy olyan időszakban kerül sor, amikor a gyermek még nem képes magát más módszerekkel kifejezni.
A japán szakértő arra volt kíváncsi, hogy nem játszódik-e le valami hasonló folyamat akkor is, ha kutyánk szemébe révedünk. A kutató és kollégái összesen 30 kutyatulajdonost hívtak meg a vizsgálatra, amelybe néhány olyan embert is bevontak, aki farkasokat tart háziállatként. A kísérletek során először mind a gazdától, mind a négylábútól vizeletmintát vettek a szakértők, majd a 30 percig magukra hagyták a párosokat a laborban. A várakozás ideje alatt a gazdik többsége simogatta saját négylábúját, és beszélgetett vele. A kutyatulajdonosok és kutyáik ezen túl többször is egymás szemébe révedtek, egyesek csak néhány másodpercre, mások hosszú percekig. A farkasok a már említett okokból egyáltalán nem teremtettek szemkontaktust emberi társukkal. Amikor a fél óra letelt, a kutatók ismét vizeletmintát vettek a kísérlet emberi és állati résztvevőitől is, majd összevetették az eredményeket. Az elemzés alapján az egymás szemébe nézés jelentős hatással van mind a kutyák, mind gazdáik hormonháztartására. Azokban a párosokban, amelyek a leghosszabb ideig tartották a szemkontaktust, a kutyák esetében nemtől függetlenül 130 százalékkal emelkedett meg az oxitocin szintje, míg gazdáikban, szintén nemtől függetlenül 300 százalékkal nőtt meg a hormon mennyisége. Azon esetekben, ahol a kutyák és gazdáik nem nagyon néztek egymás szemébe, ezzel szemben egyikükben sem változott számottevően az oxitocinszint, és ugyanez volt a helyzet a farkasokkal és gazdáikkal is. Egy második kísérletben már csak kutyákkal és emberekkel ismételték meg a korábbi gyakorlatot, de ezúttal orrspray formájában oxitocint adagoltak be a négylábúaknak az első vizeletvétel után. Az eredmények alapján a külsőleg beadott hormon hatására a nőstény kutyák 150 százalékkal hosszabb ideig néztek gazdáik szemébe, mint korábban, és a gazdákban ennek hatására a korábbinál jobban megnövekedett a hormon szintje. A hím kutyákban érdekes módon nem váltott ki változást az orrspray, és azon esetekben sem változott a kutyák és gazdáik viselkedése, amikor a négylábúak orrába sóoldatot permeteztek a szakértők. Kikuszui szerint ebben az esetben az állhat a háttérben, hogy az oxitocin összetettebb szerepet tölt be a női szervezetben, mint a hímekben. A kísérlet eredményei tehát valóban arra utalnak, hogy a kutyák és gazdáik közt ugyanaz a fajta pozitív visszacsatolási kör indul be, mint a csecsemők és anyáik közt. Ez azt is megmagyarázhatja, hogy miért érzik úgy a gazdik, hogy sokkal közelebb állnak kutyájukhoz, mint más háziállataikhoz. Kikuszui úgy véli, hogy a hormonális útvonal fontos szerepet tölthetett be a kutyák háziasítása során is. Azok a farkasok tudtak közel kerülni az emberhez, és részesülni annak gondoskodásából, amelyek képesek voltak kötődéseket kialakítani a másik fajjal, ehhez pedig szükség volt arra, hogy felvegyék az emberi kommunikáció egyik fontos elemét, és a másik szemébe tudjanak nézni. Az emberek cserébe a faj tagjaira is kiterjesztették azt a már létező hormonális kötődési kört, amely az utódokkal való érzelmi kötelékeket formálja, vélik a kutatók.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

21. Kolondrum
2015.04.22. 11:41
Nem csoda, hogy rengeteg nő tart kutyát és az a kutya áll a középpontban megkapva mindent. Elég kár!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Shadowguar...
2015.04.22. 11:56
Hmmm és akkor akik zsigeri szinten utálják a kutyákat azoknál gond van a hormonokkal?
Én a magam részéről macskás vagyok, a kutyát csak elviselni vagyok hajlandó, még a családi kutyákkal is megtartottam mindig a három lépés távolságot.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. tibaimp
2015.04.22. 12:02
A képen Piszkoska anyámék kutyája néz így
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Benny
2015.04.22. 12:12
érdekes volt, köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. stefi76 Shado...
2015.04.22. 14:07
Pontosabban az agyukkal.
Az oxitocint az agynak egy részében van, az bocsájtja ki.



 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. ChoSimba Shado...
2015.04.22. 14:24
És a gyerekekkel hogy vagy ? Azokat is utálod vagy nehezen viseled ? Lehet hogy nálad az egyéb tényezők erősebb hatással jelentkeznek, mint ez, ezért nem tud kialakulni a kapcsolatod a kutyákkal. Lehet hogy félsz tőlük vagy ilyesmi. Az ugye elég erős ellenérzés, simán felülírhatja ezt a fajta "vonzalmat".
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. peti198706...
2015.04.22. 15:06
Gyerek, -kutya, egyre megy. -El kell tartani, ha meg nem foglalkozol vele eleget kár érte s teljesen felesleges idődet pocsékolni vele, csak pótcselekvésnek sem lesz jó, mert megharap kitaszít odapiszkít, s közröhejre is ártalom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Szefmester ChoSi...
2015.04.22. 16:00
Én is macskás vagyok, de a kutyák nekem csak a térdnél magasabbaknak számítanak, és azokat szeretem, a kis boka-akadály jellegűek semmibe veendőek. Ahogy a gyerekeknél is.. kicsi és nyöszörög, nem szeretem, idősebb és "lehet kezdeni vele valamit" akár már elmegy, van már véleménye és nem csak a "csak" akkor már jóban vagyok velük.

És tudom hogy nem vagyok százas agyilag
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. ny
2015.04.22. 16:01
Fura hogy embernel es kutyanal ugyanaz a hormon ugyanugy hat, pedig annyira specialis a hatasa, hogy egyreszt nem nemfuggetlen, masreszt a kutyaval egy fajba tartozo farkasnal nem mukodik. Veletlen volna?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. asdsa ny
2015.04.22. 16:25
Aranyos a kutya a képen.

@ny
Az oxitocin elég általános hormon, egyfajta örömhormon (mint pl. a dopamin is). Az agyunk és a szervezetünk így jutalmaz minket. Fontos evolúciós eszköz, bár ez így elég durva megfogalmazás.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. magyargabo...
2015.04.22. 16:58
köszi, ez még egy plusz mozaik az ember-kutya kapcsolat történetének rekonstruálásához

jó észben tartani, hogy a kutyát az ember teremtette, azaz nevelte ki a farkasból, s nem véletlen, hogy miért pont e háziállat teljesen más, mint a többi (macska, tyúk, ló, ...) mégpedig a hozott farkas alapanyag, a közösségi élet

+1 érdekesség: a kutya eddig az egyetlen állat, akit az ember képes megtanítani a 'csináld az, amit én' feladatra, ez sokkal nehezebb, mint a mutatom, hová nézz

és akit még jobban érdekel, ajánlom pl.: [LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. p3tya
2015.04.22. 19:51
"Én a magam részéről macskás vagyok, a kutyát csak elviselni vagyok hajlandó, még a családi kutyákkal is megtartottam mindig a három lépés távolságot. "
Szóval távolságot tartasz attól, aki feltétel nélkül szeret, és ragaszkodsz ahhoz, aki érdekből van veled. Logikus...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Terror p3tya
2015.04.22. 20:01
Engem nem szeretnek feltétel nélkül a kutyák. A legtöbb kutya ugatórohamot kap, ha meglát. Többször harapott meg kutya életemben, mint az összes általam ismert embert összesen. A kutyák szívből rühellnek, én is őket. Ezzel szemben akárhova megyek, a helyi macska azonnal jobban komál a gazdájánál is. Baráti összejöveteleken azonnal hozzám jönnek hízelegni. Van valami okosságod a számomra is?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. p3tya
2015.04.22. 20:07
Érzik ők, hogy nem csipázod őket, ennyi.
Én meg úgy vagyok, hogy akármelyik cimbimhez megyek, meghallják az autómat, már nyüszítenek, vonyítanak, annyira szeretnek, hisz én is nagyon szeretem őket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Shadowguar... ChoSi...
2015.04.22. 20:38
Maradjunk a diplomatikus nehezen viselemnél Rövid távon még elviselem őket, ha nyugodtak, de ha valami hisztis kölyökkel futok össze valami üzletben az 1 perc alatt eljuttat oda, hogy szívesen ráborítanék egy polcot (meg egyet a kedves szülőre is, hogy nem volt képes megnevelni)...

Félni meg nem félek a kutyáktól (azt hiszem), de például a kutyaugatás az esetek nagyon nagy százalékában csábít arra, hogy hozzávágjak valamit. Lehet ezt megérzik rajtam meg hogy macskapárti vagyok
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. hympyke
2015.04.22. 21:38
Én nagyon kutyás vagyok(fél méter felett), de a gyerekekkel 10 éves korig nem igazán tudok mit kezdeni. Nem mondom hogy rühellem őket, de kerülök minden fizikai kontaktust.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. kiskoller Shado...
2015.04.22. 22:46
"meg egyet a kedves szülőre is, hogy nem volt képes megnevelni"

Ha az olyan egyszerű lenne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tomchee
2015.04.23. 03:57
Én is inkább úgy vagyok, hogy macskákkal sokkal jobban kijövök. Oda fekszik hízeleg vagy játszik velem, ellenben kutyával... hát nincs bajom velük, de őket azért sosem éreztem annyira közel magamhoz.

Szóval, szemkontaktus ide, oxitocin oda, véleményem szerint mind2 állat ugyan úgy tud kötődni az emberhez, a különbség annyi, hogy a macska beéri annyival ha melléd feküdhet/melléd bújhat, míg a kutya körül ugrál, össze nyalogat meg minden ami kell, ami már nekem kicsit sok egy állattól.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Csimbee
2015.04.23. 11:16
Nekem kutya / macska is barát... mindegyik másért. És mindegyik iszonyat odaadással tud viszont 'szeretni'.

A 'gyerekutáló' hozzászólók pedig egészen addig lesznek ilyenek, amíg nem lesz sajátjuk. Onnantól minden megváltozik... tudom, tapasztalat. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a kicsikkel régebben, feszélyezve éreztem magam a közelükben, a tehetetlenség és az idegroham között ingázva. Ma már 2 kölyök vár otthon, leírhatatlan öröm!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mzso
2015.04.23. 14:07
"A vizsgálatok alapján ugyanis, amikor a négylábúak gazdáik szemébe néznek, ugyanazt a hormonális útvonalat aktiválják, amely az emberi csecsemőkhöz való kötődés kialakulásában is nagy szerepet játszik."

Hát szerintem ez elég elég szomorú és aberrált/degenerált.
Az emberek manapság belebuzulnak mindenféle alacsonyabb rendű állatba. Régebbi időkben a kutya a házőrző jószág volt az ólban most meg a sok aberrált ember kutyákkal alszik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.04.23. 14:10
Az is. A férfiakat meg szipolyozni, manipulálni meg szekálni tudják.
Meg gondolom ha egy igazi gyerek bottal megütné a kutyuskáját mert az megharapta agyon is vernék...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!