iPon Hírek

Jól teljesített a Kingston a DRAM piacon

Dátum | 2012. 03. 19.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

A Kingston Technology, ami mind az SSD meghajtók, mind pedig a memória modulok szegmensében jól csengő névnek minősül, az elmúlt év folyamán jelentősen növelni tudta szállítási mutatóit a DRAM piacon.

Az említett növekedés annak ellenére következett be, hogy a DRAM szegmensben szoros volt a verseny, az általános piaci hangulat pedig „ellenséges” volt, ugyanis a tavalyi év folyamán a piaci igények alacsonyabbak voltak a vártnál, így jelentősebb túltermelés mutatkozott, ami látványosan letörte az árakat. A Kingston illetékesei szerint a gyártó azáltal, hogy 20%-kal növelni tudta szállítási mutatóit, képes volt ellensúlyozni a zuhanó DRAM árak kedvezőtlen hatásait.

A vállalat a belépő szintű, minőségi DRAM modulok mellett, valamint a felsőkategóriás, nagy teljesítményre vágyó felhasználókat és játékosokat megcélzó HyperX DRAM modulokon kívül a jövőben az üzleti piacra is figyelmet fordít. Utóbbi értelmében a cég szerverekbe és munkaállomásokba való DRAM modulokat is kínál majd, ezzel növelve az árbevételt és a profitot. A vállalat 2011 folyamán a DRAM piac 50%-át tartotta kézben, így megőrizte domináns pozícióját.
 

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

5. jozsefm
2012.03.19. 12:57
Összességében is növekedés vagy csak a többiek rovására?
Vagy a kevesebb eladott gépbe, a jó ár miatt, egyre több RAM-ot tettek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tibaimp
2012.03.19. 17:42
Szerintem az utóbbi, aki most vesz "gamer" gépet, minimum 8, de inkább 16GB-al veszi.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. I.Jozsef83
2012.03.19. 17:43
Hát ez az , ha olyan áron van , mindenki - magam is szívesebben vásárolok ... pont az a rossz felfogás ha kevés eladott mennyiségen szeretne nagy hasznot ... sajna ez a jellegzetes magyar betegség is Adom olyan áron, hogy inkább vegyenek többet és ugyanott vagyok bevétellel . Plusz ugye ezzel az emberek is ezután jobban szimpatizálnak, mint a jóval drágábban árult másik termékkel - mert drágább nem = azzal hogy 100% jobb is . Csak fenntartják árakat , mert ez xyz - ezt megkell fizetni , mert neve van. De rühellem ezeket , és közben az a termék előállítása sem kerül többe ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mezarius
2012.03.19. 18:46
Következő gépembe is Kingston RAM-ot fogok venni, na ez az a cég akinek nem sajnálom kifizetni a termékéért a pénzt. 2x4 Gb KIT 8 ezerért jó órajel-időzítés aránnyal, hűtéssel, szép dizájnal, 5 év garival. Többiek nyomába se érnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Kissrubee
2012.03.19. 19:39
Hát igen, Kingston *****
Hibátlanok a HyperX Genesisek, kell több?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!