iPon Hírek

Jön a Destiny 2, ezt tudjuk eddig róla

Dátum | 2017. 05. 19.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

A Bungie végre bejelentette a Destiny 2 érkezését. Meglehetősen sok információ látott napvilágot, lássuk, mit sikerült összegyűjteni belőlük. Az Activision Blizzard legutóbbi pénzügyi negyedévéről szóló tájékoztatón már szó esett a játékról, de felvételeket még nem láttunk hozzá. A Destiny 2 szeptember 8-án jelenik meg Xbox One-ra és PlayStation 4-re és lesz PC-s verzió is; ennek megjelenése a konzolos változatok után várható, de a pontos dátum még nem ismert. A bejelentés alkalmára készített akciódús trailerből kiderül, hogy a Várost elfoglalják, és értelemszerűen a mi dolgunk lesz visszaszerezni.
Két új fegyvertípus várható, a gépfegyver és a gránátvető, de az eddigi arzenált is átdolgozzák. Az első részből ismert Primary, Secondary és Heavy fegyverosztályok helyett Kinetic, Energy és Power besorolás lesz. A Power csoportba tartoznak például a mesterlövész-puskák és az új gránátvető, a másik két kategória között pedig lehet némi átfedés, a Kinetic és Energy slotokba akár ugyanazt a fegyvert is rakhatjuk, ezzel nagyobb szabadságot élvezünk majd az eszközök kiválasztásánál. Új karakterosztályokról nem esett szó, de a Hunter, a Warlock és a Titan is kap friss szuperképességeket, alosztályokat. A Warlock Dawnblade-je például egy tüzes kardot használ, mellyel felülről, a levegőből támadja az ellenfeleket, a Titan Sentinelje egy pajzsot idéz meg, amivel megütheti a rosszfiúkat amolyan Amerika Kapitány-stílusban, a Hunter Arcstriderje pedig egy villámló botot hívhat elő, amit megpörgetve egyszerre több ellenséget is leverhet a lábáról. A Bungie külön kiemelte, hogy a Destiny 2 bolygóin több dolgunk is lesz, mint csupán járőrözni. A játék kizárólag online játszható, többnyire co-op lövölde lesz, de a stúdió a magányos farkas típusú, a PvP-t előtérbe helyező és a raideket kedvelő játékosoknak is szeretne megfelelni. Négy új világot fedezhetünk majd fel: a Titánt, az Iót, a Nessust és a Föld európai halott zónáját. A járőrözés megmarad ugyan, de sokkal nagyobb hangsúly helyeződik a felfedezésre – ebbe a különböző városok és a küldetéseket adó NPC-k is beletartoznak. A tájékoztatón bemutatott térkép kétszer akkora volt, mint az első rész bármelyik területe. Változást jelent az is, hogy már nem kell bolygó körüli pályára állnunk, ha két helyszín között utaznánk, hanem egyszerűen adott helyzetünkről eljuthatunk a következő célállomásra. A nagyobb léptékű mellékküldetéseket az úgynevezett kalandok adják majd, ezek között találhatunk kincsvadászatot, azaz elveszett szektorok felfedezését is, ahol aztán egy veszélyes ellenféllel kell megküzdenünk a kincsesláda kulcsáért.
Bekerül a játékba a klánok hivatalos támogatása, ezzel könnyebb lesz raideket szervezni, illetve rendelkezésre áll majd egy kezdetleges matchmaking rendszer, amivel olyan klánokat kereshetünk, ahol plusz játékosokat várnak valamilyen megmozduláshoz. Így egy csupán ötfős klános csapat is találhat pótembert mondjuk egy raidhez anélkül, hogy az illetőnek be kellene lépnie az adott klánba. A Destiny 2 PvP-módja, a Crucible kizárólag négy négy elleni formában létezik majd minden típus esetében, tehát az első rész játékmódjai közül néhány eltűnik, vagy átalakul, ahogy a fókusz a kis létszámú csapatokra terelődik. Egy új játékmódot jelent a Countdown, ahol az egyik csapatnak egy bombát kell aktiválnia, a másiknak pedig meg kell ezt akadályoznia. A kör akkor ér véget, ha a bomba felrobban, vagy deaktiválják, illetve nem marad élő ellenfél és beélesített töltet a pályán. Nyílt bétateszt valamikor nyáron várható, az előrendelők korábban játszhatnak majd a játékkal. Vásárolhatunk alapverziót, Digital Deluxe Editiont (legendás kard, emote és Cabal-embléma jár hozzá), Limited Editiont (benne fémdoboz, Expansion Pass, fizikai és digitális bónuszok), illetve gyűjtői változatot (minden eddigi extra, plusz hátizsák és napelemes USB-töltő). Lesz season pass, mely az említett Expansion Pass névre hallgat és két kiegészítőt tartalmaz, mindegyikben új küldetésekkel, fegyverekkel, páncélokkal, csapatos és PvP-tartalmakkal.
Az első részből csak karakterünk külseje vihető át, ha befejeztük a Black Garden küldetést és elértük a 20. szintet, semmi más. Az egyelőre nem ismert, PC-re átvihető-e konzolos karakterünk. A PlayStation 4-verzió tulajdonosai exkluzív tartalomra számíthatnak nagyjából 2018 őszéig. A PC-s változatot a Blizzard online platformján (korábban Battle.net) keresztül érhetjük el, támogatni fogja a 4K-s felbontást és nem lesz maximalizálva az FPS-e (kivéve ha mi akarjuk persze). A Blizzard egyébként sietett közölni: egyedi alkalom, hogy „kölcsönadják” a rendszert egy külsős játéknak, de nincsenek hosszú távú terveik a megosztásra, bár hozzátették, hogy vizsgálják a lehetőségeket a jövőbeli Activision-játékok tekintetében. A Bungie partnereként a Razer készít majd Destiny 2-témájú perifériákat.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

9. tomm27
2017.05.20. 09:16
Destiny 1 béta óta játszom csak a destiny miatt vettem xbox one-t és csak azért adtam el mert már oda vissza kipörgettem, most pc-re hihetetlen jó lesz hogy megjelenik és az hogy a blizzard klienséből számomra legkedvesebb dolog. Sokan fújják hogy "szép dlc" szerintem abszolúte de nem, új helyek új játékmódok de persze a sorozat alapvető elemeitől nem tér el ennek ilyennek kell lenni!

És a razer jelentette be nemrég hogy lesznek destiny kiadásos termékeik, szóval hajrá ipon mielőbb szeretném majd a polcokon látni!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. tomchee
2017.05.21. 02:31
Mekkora lenne már, hogy ha Battle.net Launcherben ott lenne mostantól az összes Call of Duty is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. nanotek
2017.05.21. 06:12
Tomchee, sajnos ez nem lehetetlen, mivel az Activision-nek van több részvénye, így alapjában jogot tarthat a rendszerük felett, mivel ehhez nem kis szerverek kellennek majd, mert nem Lobby-s, ahogy az eddigiek. Amúgy a Blizz ebből profitál ígyis-úgyis. Hülyék lennének nem biztosítani "házon belül". Még a végén átveszi a Blizz az egész Bungie-t és csinálnak egy olyan Destiny-t, olyan világgal, hogy az eddigi konzolos verziók a kanyarba se lesznek. Még, ha subscripton rendszeres lenne se bánnám, csak kerülne a Blizzard kezébe a fejlesztés, a Bungie-t meg szépen kivásárolnák, mivel amúgy is függetlenek. Egy tuti biztos cím lenne a kezükbe, ami az MMOFPS-ek királya lehetne. Változatosabb világ, több mount, Jóval több raid, komplexebb harci mechnika, kidolgozottab boss fight-ok, nagyobb képesség fa, több aktív skill, több gear, több stat, global trade + aukciós ház, only for trade goods, materials, little improvements, global chat, ranked pvp arena, fejletebb guild rendszer, fejletebb raid finder. Lehetne sorolni napestig az előnyeit. Nem is csodálom, hogy késik PC-re, oda meg kell felelni jóval több dologban, mivel jóval nagyobbak a lehetőségek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. tomm27 nanot...
2017.05.21. 10:44
Teljesen igazad van hogy a blizzard mit tudna kihozni belőle, de szerintem már csak látni hogy a battle.net kliensben lesz a destiny egy jó jel, mert ott még szar játék nem jelent meg. Én személy szerint azon csodálkozom hogy fpsmmo-k miért nicsenek? Destiny-n kívül tud akárki mondani hasonló nagyságú címet?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. B_Real
2017.05.21. 19:13
Fontos még, hogy mivel Battle.neten keresztül lesz megvásárolható, a WoW-os aranyból vásárolt tokenekből is megvásárolható a Destiny 2!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. beleutomaz...
2017.05.22. 21:24
Ez a Blizz seggnyalas tok folosleges. A platformot adtak nem a fejlesztest vettek magukhoz. Ha ennyire blizz parti vagy lathatnad a wow mennyit is valtozott. Es nem minden az elonyere. Ott a d3 is meg a sc2. Ami volt elmult. Uj blizz van es ennek nincs koze a Destiny2-hoz a hir alapjan. Kb ennyi. A tobbi az almodozas. A mi lenne ha lenne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. B_Real beleu...
2017.05.23. 00:03
Nem hiszem, hogy nagy dolog, hogy változott a játék a 12 éve alatt. Az lehet, hogy sokak bánatára, de ezzel együtt új játékosokat is be tudott vonzani, és tartja a sok milliós felhasználói bázisát. Mutass még egy ilyen játékot. Mondhatnám azt is, hogy lehet utánuk csinálni...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. tomm27 B_Rea...
2017.05.23. 10:43
Talán egyedül az eve online ami szint úgy több mint 1 év tizede tartja a játékos bázisát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. B_Real tomm2...
2017.05.23. 18:06
Néztem, az folyamatosan nőtt a grafikon alapján. Egy probléma van: ugyan csak wiki-n néztem utána, de az utolsó játékosszám adat 2013-ból van, de az kb. 500000 fő. A WoW ennek kb a 15-szörösével rendelkezik legalább.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!