iPon Hírek

Jönnek az Intel harmadik generációs SSD-i

Dátum | 2010. 10. 06.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Az Intel műhelyében jelenleg is készülnek a gyártó harmadik generációs SSD meghajtói, amelyek már 25 nm-es, MLC típusú NAND Flash chipek köré fognak épülni. A termékekről korábban már számos pletykát olvashattunk, ám ezek eddig nem szolgáltak információval azzal kapcsolatban, hogy teljesítmény tekintetében pontosan mire is lesznek képesek.

Az AnandTech-től származó információk szerint a G3-as, azaz harmadik generációs Intel SSD meghajtók kínálatában az átlagfelhasználóknak szánt modellek között az X18-M és X25-M modellek legfrissebb változatai kapnak majd helyet. Az 1,8 hüvelykes és 2,5 hüvelykes formátummal bíró újdonságok esetében közös tulajdonság, hogy mindketten SATA 3 Gbps-os csatolófelületen keresztül kapcsolódnak majd az adott rendszerhez és AES 128-bites titkosítással védik majd adatainkat. A titkosítás a teljes adattároló felületre kiterjed. Az új SSD-k 250 MB/s-os maximális olvasási- és 170 MB/s-os maximális írási sebesség mellett üzemelnek majd, véletlenszerű írási- és olvasási teljesítményük pedig 4K-s adatblokk méret esetén sorrendben 40000 IOPS és 50000 IOPS lesz. Ezek a meghajtók 80 GB-os, 160 GB-os, 300 GB-os és 600GB-os adattároló kapacitással rendelkező változatokban kerülnek a boltok polcaira, de a legnagyobb méret csak az X25-M esetében lesz elérhető. A termékek várhatóan az idei év végén, vagy a jövő év első negyedévében jelenhetnek meg.


Az üzleti felhasználók számára a harmadik generációs X25-E SSD meghajtókat kínálja az Intel, amelyek 25 nm-es csíkszélességgel készülő, eMLC típusú NAND Flash chipekre alapoznak és 2,5 hüvelykes formátummal érkeznek. Érdekesség, hogy az Intel ezeknél a termékeknél eddig SLC típusú NAND flash chipeket használt. Az új X25-E-k szintén titkosítással védik majd a rajtuk tárolt adatokat, adattároló kapacitásuk pedig egészen 400 GB-ig terjedhet (100GB/200GB/400GB). A maximális olvasási- és írási sebességek 250 MB/s-os, illetve 200 MB/s-os értéket képviselnek, 4K véletlenszerű olvasási- és írási teljesítményük pedig egyformán 50000 IOPS lesz.

Az átlagfelhasználók és az üzleti felhasználók számára készített meghajtók esetében kondenzátorral kiegészített írási gyorsítótárat (DRAM) alkalmaznak, hogy egy esetleges hirtelen áramszünet esetén is be tudja fejezni a rendszer az éppen aktuális blokkok írását.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

12. jozsefm
2010.10.06. 17:00
Mostmár csak az kéne hogy amint a második generácio esetében tette szinte megfelezte az 1GB /Ft. mutatot, egyébként szép eredmények az SSD mezőnyben is!
A kondenzátoros védelem érdekes ujdonság, eddig nem hallotam effélének az alkalmazásáról!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. lionhearte...
2010.10.06. 17:52
Akkor már megvenni is érdemes lenne. Pl netbookokba egy ssd nagyon durva hatást ad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. wethepeopl...
2010.10.06. 17:52
Ahogy látom kapacitás terén is szépen haladnak felfele. Tuti, hogy ez jó hatással lesz a most forgalomban lévő, kisebb testvéreikre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. hakosh2
2010.10.06. 20:32
Eddig minden vágyam egy második generációs Intel SSD. Ezzel csak fokozták a hiányérzetem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. jozsefm hakos...
2010.10.06. 20:44
Lehet ,hogy ki is elégitik mert ha ezek jönnek a 40 -80GB-körüli II-es széria ára jelentősen mérséklődik ujonan is ,és akkor még nem beszéltem az 1-2 év hátralévő garanciával megvehető használt példányokról!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. oliba
2010.10.06. 21:32
Hát elég gyenge írás/olvasás eredményei vannak. Mostani "jobb" (Nem kingstone) Sata2-es SSD-k mennek 285MB/sec olvasás és 275MB/sec írási sebességgel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. tibaimp
2010.10.06. 21:59
oliba: majd meglátjuk a teszteket, eddig az intel ssd-k nagyok jók voltak, csak mostanában kezdtek gyártani tőlük gyorsabbakat. És az sem mindegy, hogy a konkurencia még simán a 32nm-nél tart!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. jozsefm tibai...
2010.10.06. 22:26
Amig elsősorban rendszer alá vesszük őket nem a szekvencionális értékek a mérvadóak. A véletlenszerü elérésben meg verhetetlenek voltak a II-generácios Intelek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. atti2010
2010.10.07. 09:27
tibaimpNagy tévedés, a WD-nek sokkal jobb írási adatai vannak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. jozsefm
2010.10.07. 10:52
A maximális értékek inkább PR fogások, nem azt kell elsődlegesen figyelni:Random Write 4KB (Aligned): 50,000 IOPS OCZ VERTEX ugyanaz!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. prohlep
2010.10.08. 14:27

Imadom, hogy egy szo sem esik a cellak tartossagarol.

Pedig ez a legfajobb problema SSD-k eseten.

Hiaba gyorsak, ha nem bizhatok bennuk annyira sem, mint egy hagyomanyos wincsiben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. jozsefm prohl...
2010.10.08. 15:04
Szia

"Annyit érdemes tudni, hogy a tesztben fenntartásokkal kezelt meghajtókat immáron a PH fórumtagjai is használják. Ebben a fórumban bővebben olvashatsz a tapasztalatokról."
* 2008-02-16 22:47:17
[LINK] itt olvashatsz róla olyanoktól akik használják,és nem csak kritizálják több mint 10,000Hsz.ből, nem ez a kép bontakozik ki a megbizhatóságról,talán tucatnyi esetről van emlités és ott is inkább gyártói hiba,volt a csereok.Nézz meg egy HDD-s topikot mennyi gond volt ez alatt ott!Vagy kérdezz meg bárkit az elmult két évben ,hány HDD.-jével volt gond nekem is köztük!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!