iPon Hírek

Július 25-én megmutat néhány X399-es alaplapot az AMD

Dátum | 2017. 07. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD RYZEN Threadripper processzorai rövidesen bemutatkoznak, igaz, a velük kapcsolatos legfrontosabb részletekről már lehullott a lepel. Az új központi egységek árazás és képességek terén igen ígéreteseknek tűnnek az Intel új, Skylake-X sorozatú processzoraihoz képest, de hogy ténylegesen mire képesek éles bevetés során, az majd csak a hivatalos rajt után derül ki. Első körben egy 12 és egy 16 processzormaggal ellátott példány érkezik, amelyek sorrendben 799 és 999 dollárba kerülnek. A Socket TR4-es tokozással rendelkező processzorokhoz új, X399-es lapkakészlettel rendelkező alaplapokra lesz szükség, ezek egy része pedig már a következő hét keddjén, azaz július 25-én bemutatkozhat. Az elsősorban játékosokat célzó termékek között ASUS, Gigabyte, ASRock és MSI gyártmányú példányok egyaránt jelen lesznek, amelyek közül négyet már most is meg tudunk mutatni.
Gigabyte X399 Aorus Gaming 7 és ASUS X399 RoG Zenith Extreme
Az egyik az ATX formátumú Gigabyte X399 Aorus Gaming 7, amely öt darab PCI Express x16-os slotot és három darab M.2-es slotot tartalmaz, PCIe x1-es foglalat azonban nem lesz rajta. Az ASUS az X399 RoG Zenith Extreme segítségével veszi célba az abszolút felsőkategóriát. Az EATX formátumú alaplapon négy darab PCI Express x16-os slot, egy PCI Express x1-es slot, valamint két darab M.2-es foglalat lesz.
ASRock X399 Professional Gaming és X399 Taichi
Az ASRock kínálatában egyebek mellett az X399 Professional Gaming modell szerepel majd, ami ATX formátum köré épül és négy PCI Express x16-os slotot kínál. Ezen az alaplapon lesz még egy PCI Express x1-es és három M.2-es foglalat is. Lesz egy ASRock X399 Taichi típusú alaplap is a felhozatalban, ami alapvető tulajdonságok terén hasonlít majd az X399 Professional Gaminghez, de teljesen más dizájnt kap, formátuma pedig ATX marad – egyéb tulajdonságok terén azonban biztosan lesz közöttük különbség, természetesen a Taichi javára. Az AMD HEDT platformja persze nem csak a játékosokat veszi célba, hanem a munkaállomások szegmensét is, így a rajt alkalmával biztosan megjelennek kifejezetten munkaállomás jellegű felhasználásra szánt alaplapok is. Az újdonságok egy részét tehát már július 25-én, a "Meet the Experts" című online közvetítés alkalmával megismerhetjük. A közvetítés magyar idő szerint délután négy órakor kezdődik és 45 perces lesz. A megtekintéshez szükséges linkkel később frissítjük hírünket.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

61. NorbertAMD...
2017.07.22. 08:07
Visszatalálós ASUS X399 RoG Zenith Extreme, vagy ASRock X399 Professional Gaming -re benevezek egy 1950X társaságában.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. RealDreamQ
2017.07.22. 08:24
De ez sem lesz semmi

Az AMD Ryzen széria érkezése alaposan megdolgoztatta a gyártókat és több chipkészletre is építkezve sikerült mostanra egy igencsak széles palettát lerakniuk az asztalra. Az ASUS továbbra is élenjáró ezen a piacon, az elhivatottságukat pedig mi sem mutatja jobban annál, hogy mindig egyel jobbra törekednek, bemutatták ugyanis a Crosshair VI Extreme alaplapot, mely a Crosshair VI továbbfejlesztett változata és azok számára készült, akik egy brutális AMD Ryzen konfigurációt építenének. Az X370-es chipkészlet és az ATX méretek mellett a beépített WiFi és Bluetooth modul, valamint a vízhűtések közvetlen támogatása emelendő még ki.
Az újdonság a nyár végén debütál, 349$ áron, azaz itthon jóval 100.000 Ft fölé eshet majd.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. Flegeton
2017.07.22. 08:39
Az asus lapon mi az a +1 dimm?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. s_otto Flege...
2017.07.22. 08:41
m.2 ssd-ket lehet bele rakni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Vazul267
2017.07.22. 08:50
Mi az a fogaskerék?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. RealDreamQ Vazul...
2017.07.22. 09:29
8 fokozatú potméter a tuninghoz
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. ny
2017.07.22. 10:35
elütés: legfrontosabb --> legfontosabb
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. Meteoreso
2017.07.22. 10:36
ASRock-nak a jelképe a komolyabb alaplapjain fehérrel rajta szokott lenni, és nem mellesleg ezek a textúrázott alaplapok rohadtul jól néznek ki.
én mindig azt várom mikor adnak ki mozgó fogaskerékkel egy lapot
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. csabi02 Vazul...
2017.07.22. 17:30
Pont ez volt az első gondolatom nekem is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. RealDreamQ
2017.07.22. 21:32
Meteoreső

Itt már jól látható a fel-le beosztás a tuninghoz .... gyári-órajelhez 200MHz -es léptékkel fel , vagy épp takarékosan lefele....




 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. thestock
2017.07.22. 22:38
12 meg 16 magos processzorok játékosoknak...hmmm. Nagyon kíváncsi leszek a tesztekre.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. petXYZW
2017.07.23. 00:00
az asrock lapon még intel logo is van... (gigabit ethernet)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. s_otto thest...
2017.07.23. 07:50
Fölösleges. Míg elmozdulnak a fejlesztők a 4 magról is 1-2 év, olyan ritka mint a fehér holló az a játék aminek kell a 6-8 mag.

Aki streamel mellette, annak van 6-8 magos proci - elég szűk réteg, aki komolyan nyomja, az 1-1 video a youtubra mert kipróbálom meg kibírja azt a kis időt 4 maggal.

Ezek a 10+ magos procik inkább kisebb grafikai stúdiók, nyomdai előkészítések, video feldolgozók, tervezők, és ezek otthoni változatai. Nem is értem a gaming alaplapokat hozzá, intel vonalon se.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. RealDreamQ
2017.07.23. 08:42
Ottóka

Miért akarod te (is) megmondani , hogy kinek mi legyen az igénye ? Neked lehet hogy QrVA felesleges , de mások talán a kockuláson kívül mást is végeznek a gépjükön , ha nem is napi rendszerességgel , de ellenben elég sűrűn ahhoz , hogy KELL a több mag ! Melyik játékhoz kell akkor az i7 nyolc szállal ???

akkor miért nem elégszik meg intel is ( és a n agy fanjai) ezzel a felállással ? És csak arra törekedne , hogy 5-6GHz-re tudja növelni az értékét és nem a több mag több szál megoldására ? Mert talán többet tudnak mint te is azt sejtenéd ! ?ióta is vannak 4 magos cpu-k? 10-11 éve ?
Akkor már nagyon is létjogosultsága van a sokmagos processzoroknak . Az hogy neked elég mindenre egy i3 vagy i5 , egészségedre , használd még vagy 4-8 évig nagy szeretettel
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. s_otto RealD...
2017.07.23. 09:18
Tudom tudom, otthon mindenki videot szerkeszt. Ki ne találd már hogy otthonra játékra jobb egy 16 mag 3ghz-en mint 4mag 4,5ghz-en.
Majd pár év múlva.
Többit is próbáld értelmezni.

"Az hogy neked elég mindenre egy i3 vagy i5 , egészségedre , használd még vagy 4-8 évig nagy szeretettel"

Ez is mellé alaposan.


 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. B_Real
2017.07.23. 10:02
Ettől még tény, amit RealDreamQ ír. Az Intel a Ryzen után a középkategóriába hozza a 6 magos procikat, míg az i szériából eltűnnek a 2 magos kivitelek. Biztos véletlenül.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. s_otto B_Rea...
2017.07.23. 10:39
Az intel is hoz 6 magost a középkategóriába, lehet 1-2 hónappal korábban, de akkor is min. 1 éves döntés eredménye, nem máról holnapra.

A 2 magos eltűnik, na és. Nem értem hogy jön ide, arról volt szó hogy minek a 10-12-16 mag játékra. Tudom hogy most a ryzen attól "erős" hogy több magot ad mint az intel, de bárhogy csűröd csavarod egyelőre tök fölöslegesen. Mint az amd általában, lásd dx10-dx11 váltás, aztán az apu-k (szépen el is tűntek a piacról), a HSA, a dx12, az async, HBM ram meg sorolhatnám. Mire a fejlesztés beérett (HSA kuka mondjuk), addigra a konkurenciának is lett olyan terméke, és az amd is generációt ugrott.

Ezek a 10+ magos rendszerek mindkét részről fölöslegesek játékra. Innen indultunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. B_Real s_ott...
2017.07.23. 11:09
Nem. A Ryzen attól erős, hogy erős, jó áron. A dupla annyiba kerülő, ugyanannyi magos Intel teljesítményét hozza, emellett játékokban is nagyjából 10%-ra van a legerősebb Inteltől. Úgy, hogy 6 magosat kapsz i5, vagy 8 magosat 4 magos i7 árában.

Ettől még a 3 GHz-es 16 magosok sem lehetnek 15%-nál távolabb a leggyorsabb 4 magostól. Pedig órajelben 50%-kal magasabb... De valóban, csak játékra teljesen fölöslegesek. 6 magos CPU-k viszont abszolút nem fölöslegesek játékra a minimum fps miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. s_otto
2017.07.23. 13:19
"vagy 8 magosat 4 magos i7 árában. "

Aztán miért jó ez?

[LINK]

[LINK]

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. csabi02 s_ott...
2017.07.23. 14:01
...ezt mondtam,tök mind1,hogy 8 magos,ha nem tud többet a 4magos i7 -nél
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. arabus
2017.07.23. 17:15
De nézegetik hogy milyen szépsok mag van bennük!
És persze videót is konvertálnak vele állandóan mert
az ám nagy divat lett mostanában mióta a neten online bármit meg lehet nézni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Galdech
2017.07.23. 17:30
Érdekes érveléseket olvasni. Bármennyire tartjuk fölöslegesnek vagy rossznak a többmagos processzorokat, el kell fogadni. A világ előre halad, nem vissza.
Játékok iránti többmagos igény nem véletlenül alakult ki. Itt igazából mesterségesen visszafogott fejlődésről van szó, ami ki tudja miért alakult ki. Konzolon olyan szintű többszálusítás és párhuzamosítás van, amelyet a PC még csak kanyarban se látott eddig. Decima motor nem csak CPU-n, de GPU-n is párhuzamosít partíciókra leosztva. PC-n pedig megy a szüttyögés 4 magon hosszú évek óta és még mindig nyögvenyelősen megy az áttérés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. s_otto Galde...
2017.07.23. 17:40
Kell a több mag, annak akinek használja.
Az alap kiinduló téma az volt, hogy nevetségesnek tartom mindkét részről a gaming alaplapokat a 10+ magos procik alá.
Játékra elég a 4, illetve aki nagyon nagyon hosszú távra vesz gépet 6 mag.

Aki nem csak játszik otthon, hanem tényleg dolgozik, az megveszi ezeket a dinnyéket, ezek már jóval kevesebben vannak.
Mert annak visszajön az ára.
És van egy igen szűk réteg, akinek ez olyan hobbi, hogy nem számít mennyiért vesz gépet, mi az ár/érték, megveszi a csúcsot.

A HEDT platform szerintem nem játékról szól, hanem a vállalati xeon és epyc procik otthoni, kisválalati megfelelője. Csak a gyártók élnek a lehetőséggel, és megpróbálják a gaming szektort meglovagolni ezzel is.

"Konzolon olyan szintű többszálusítás és párhuzamosítás van, amelyet a PC még csak kanyarban se látott eddig"

hagyjuk a konzolt meg a csúcs hardvert, alig tudott lépést tartani a ps4 és az xbox az 1080p 30 fps-el, illetve inkább felskálázás mint 1080p, a ps4 pro és az új xbox ugyan úgy messziről ugatja a 4K-t.
Ez megint csak az amd marketing dumája volt, hogy lerohad mindenki mellőle, mert a konzol portok nekik kedveznek. Aztán nem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. s_otto
2017.07.23. 17:58
Itt egy 30 game teszt, mennyire fölösleges a dinnye játékra.

[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. Timer
2017.07.23. 18:17
Nem vagyok egyik oldalra sem elfogult, de nem értem, miért ajánl otthonra bárki Intelt most, amikor egy 1600X nagyjából hozza játékban az i7700K sztintjét? Teljesítményükben jó, ha van 15% különbség a jelenlegi játékok alatt, miközben negyedével olcsóbb az AMD üdvöskéje. És ez tény. Erre jönnek még az olyan szubjektív dolgok, mint a a minimum FPS, vagy a felvetés, hogy a többmagos felépítés később még jól jöhet, de ezeket ne számoljuk most, csak nézzük a puszta ár/teljesítmény arányt. Ha már valaki ekézni akarja a Ryzen-t, kezdje a B350-es alaplapoknál, azoknak ugyanis szinte minden gyártó esetén van valami nyűgje. Nemrég váltottam 1600X-re i7 4790-ről, a teljesítményt illetően nem is csalódtam. Nem úgy az MSI B350 PC MATE alaplapban, ami akkkora foskupac, hogy még a hatodik "stabil" BIOS kiadással akkora bugok vannak benne, hogy azt szinte el sem hiszem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. florika197... s_ott...
2017.07.23. 18:48
Számtalan tesztek készültek, de ha megnézed azokat a teszteket, amelyek nem a kezdetleges s@ar biosal hanem a javítottal (május utánit) ott már az 1800x igencsak egyenrangú fé az I7 7700k-val szemben fps tekintetében. Min és max fps a két processzornál szinte tized pontosságal megegyezik. Szintén az 1600x vs I5 7600k esetében is, azonban az i5 a lelkét kiköpi CPU igényes játékok alatt addig a ryzen félgőzel muzsikál. Sőt az 1600x gyorsaságra az I7 7700k-t is lazán elkeni cirka 30-40 rugóval olcsóbban. Jelenleg egy ryzen 1600x közel hozza egy I7 játkbeli teljesítményét, a +2 mag 4 szállal meg is eszi reggelire jóval olcsóbban kisebb fogyasztással. Aki most akar új platformra váltani nem kérdéses, hogy i5 vs ryzen 5 között vaciláljon ugyan abban az árban.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Galdech s_ott...
2017.07.23. 19:26
Professzionális szoftvereket használók valóban megveszik a sokmagos processzorokat, félig-meddig én is közéjük tartozom.
Játékra azért elég a 4, esetleg 6 mag mert nagyítóval kell keresni az olyan játékokat amik több maghoz is hozzányúlnak. Ez probléma. Előbb-utóbb el fog jönni az ideje, de sajnos mint számos dolognak a világon, ez is utóbb jön el.

Vonatkoztass el attól, hogy most melyik gyártó csinálja hardvert a konzolba. Az optimalizáció és a kihasználtság a kulcsszó itt, ami PC-n hiányzik. Ebből adódik az is, hogy 8 magból 4 pihen egész idő alatt. Félelmetes, mekkora párhuzamosításban fut Horizon például. Ez kellene ide is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. thestock Timer
2017.07.23. 22:47
Ha játékról beszélünk akkor olyan bődületes különbséget nem tapasztalsz ugye?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. csabi02
2017.07.23. 23:05
Jó a Ryzen,csak az igp hiányzik még mindig,nem értem miért csak a mobil szegmens kap APU-t?!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. B_Real csabi...
2017.07.23. 23:29
Már hogyne tudna többet? Nézd meg a diagnosztikai programokkal, hogy játék közben mennyire van leterhelve egy 4 magos és akár csak egy 6 magos processzor. Míg előbbinél sok esetben 90-100% között pörögnek a magok, addig egy 6 magosnál ez mondjuk 60-80%. Azt a kihasználatlan területet meg arra használod, amire akarod (túlzással nyilván).

23. s_otto: Hagyjuk már a konzolos megjegyzésed.... PS3-ban NV chip volt, mégis teljesítményben semmivel nem tudott többet az akkori játékokban, mint a mostani konzolok.

19. s_otto: Hiába linkelgetsz PH-s tudatlanok hsz-ét, mint pl. Miklóssas, aki a Ryzenjét lecserélte egy 7800X-re, majd beírja, hogy a Threadripper megérkeztével lehet arra fog cserélni...

A 7800X vs. 7700K teszttel pedig azt támasztottad alá, hogy a 7700K-nál nincs jobb CPU csak játékra. Viszont! Aki mást is óhajt tevékenykedni a gépén, annak van jobb választás, illetve szinte ugyanolyan teljesítménnyel van sokkal olcsóbban CPU, ami másra jobb (1600), illetve csak játékra is van alternatíva mindkét oldalon (7500, 7600K, 1500X).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. Praston
2017.07.24. 08:29
Ha már ennyire linkelgetitek a dolgokat, akkor tessék: [1600vs7800X] és még a 7700K is benne van 4.9GHz-en. 1600 alapon illetve 4.0GHz, 7800X alapon és 4.7GHz-en. Aki számára ezek pocsék értékek hát sajnálom. Összesen 2db DX12-es title alatt teljesített rosszul a Ryzen, az is az Nvidia driver miatt. A fő probléma sokkal inkább az alaplapokkal van. Mielőtt pedig nekem támadna bárki, nem vagyok AMD fanboy, sőt CPU terén nagyon is Intel párti vagyok, de azért ami nem k*rva szar, azt fogadjuk már el.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. errorcode0...
2017.07.24. 09:29
Továbbá azt se felejtsük el, hogy a 7800X kikapott néhány alkalommal a 7700K-tól, tehát az is szar, ugyan így a 6900K-is.

Vita nincs, mert ha van, azt már úgy hívják hogy kettős mérce!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. katt777 thest...
2017.07.24. 09:30
Amilyen alacsony RAM sebességgel mennek (2 modulnál.már csak max. 2400MHZ, de azért 4csator.áa...), sokat ne várj tőlük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. No.1.
2017.07.24. 10:41
Mikor fognak arról leszokni már az emberek, hogy azért "szar" az AMD, mert 5 FPS-el tud kevesebbet játékban, mint az Intel.
Nem is tudom az ilyenek minek jönnek AMD topikba bebüfögni, mért nem vesz 2-3x áron Intelt, és játsszon kedvére..
De ez fél éve divat, hogy mekkora szar már, mert játékban elmarad..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. killbull B_Rea...
2017.07.24. 10:47
Az nem esett le hogy azért van kevesebb terhelés mert több magost hasonlítasz egy kevesebb magoshoz? Egy 6 vagy 8 magos processzorhoz képest egy 4 magos százalékos elosztása a több magosnál lesz alacsonyabb mert minden magot mér. Akkor lennének jók ezek a tesztek ha 4/4 4/8 6/12 8/16 szálasokat raknának egymás mellé, nem kevernének bele kevesebb magos processzort a több magossal. Az ilyen 4/8 vs 8/16 nak pont annyi értelme van hogy amivel tesztelik mennyi magot tud kihasználni. Játékban mindig is a 4 mag magasabb órajel fog győzni amíg max 4 magra vannak írva a játékok!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. thestock No.1.
2017.07.24. 10:48
Nem akarok védeni senkit,de mivel a topikban gamer alaplapokról van szó, így szerintem helytálló a játékokban való összehasonlítás.
Azt még mindig nem értem hogy miért kell 12-16 magos processzort játékra szánni,de ez lehet hogy örök titok marad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. killbull
2017.07.24. 10:57
Ezeknek a sokmagos gépállatoknak akkor lenne értelme ha mondjuk Windows alatt lenne olyan intelligens a rendszer hogy pl azon a magon indít a többi futó program mellett másikat ami nincs terhelve vagy használva, vagy akár manuálisan megadhatnád egy ablakban mielőtt elindul hogy melyik magokat akarod adni neki. Vagy teszem azt sorba tudná állítani egymás után a magokat a rendszer hogy az 1 est a 3 assal boostolja a 2 est a 4 essel és ha nem elég a teljesítmény további magokat von be egymás mellé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Mosdatlan_... killb...
2017.07.24. 12:57
Ezt szerintem hasonlóan működik már Windows 7 óta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Terror killb...
2017.07.24. 13:05
Ez pontosan így működik az XP óta, de lehet, hogy már az NT-ben is benne volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. killbull
2017.07.24. 13:15
Akkor azok a játékok amik 2 magon futnak, azok miért szenvednek egy 4 magos processzoron csak 2 aktív maggal? Csak I7 felső kategóriával lehet rajtuk segíteni mert azok erősebbek 1 magon. Ha így lenne amit úgymond álmodozásként leírtam akkor nem lenne ember aki sírna pár játék fórumán miért nincs több magos támogatás... Lehet hogy kilehet adni pár parancsot melyik magon fusson egy két program de játéknál ez más tészta, nincs kívánságműsor mennyi magot akar a felhasználó hogy futtassa a játékot. Sőt vannak játékok amik teljesítmény növekedést se kapnának ha több magot raknának alájuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Terror killb...
2017.07.24. 13:17
Az első dolog azért történik, mert a játék címzője összeakad az os ütemezőjével. Régen még voltak ilyen dolgok, de manapság már nem jellemző.

Viszont párhuzamosítani sem olyan egyszerű, mint ahogy azt itt néhány ember elképzeli, hogy csak ráírod a szoftvert több magra, és tááádáádáá, akkor kétszer gyorsabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. B_Real killb...
2017.07.24. 14:35
Nyilván erre céloztam. Pl. egy 7600K - 1600 vonalon el lehet dönteni, hogy mi a fontosabb: FHD-n pár fps-sel több bizonyos játékokban, vagy az, hogy ne pörögjenek maximumon a magok. ha játszol, illetve más fronton jóval gyorsabb legyen a CPU. Mindezt úgy, hogy a 6/12-es processzort alaplappal együtt akár majdnem 20000 Ft-tal olcsóbban is megkaphatod (egy jobban felszerelt lappal a különbség majdnem 15000 Ft), mint a 4/4-eset.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. s_otto
2017.07.24. 14:52
[LINK]

"Az AMD múlt heti rendezvényén a cég képviselője a HWSW kérdésére elmondta, hogy a cég képtelen volt reagálni a hirtelen megugró keresletre. Ennek triviális oka, hogy a vállalat (konkurenseihez hasonlóan) több hónapra előre fixálja gyártópartnereinél a megrendeléseket, amelyek módosítása nem csak időigényes, de jelen esetben igencsak kockázatos lépés is lett volna."

Magyarul az AMD egy darabbal nem adott el több vga-t a bányászláz miatt, mint azt tervezték. Annyi hogy nem fél év alatt adták el, hanem 2 hónap alatt. Csak a sok tapsikolónak, aki rém büszke volt hogy mit kaszál az AMD.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. BiroAndras killb...
2017.07.24. 15:09
Nyílván a játékokat is úgy kell megírni, hogy ki tudják használni a több magot, és ez sajnos nem olyan egyszerű. Nem is túl nehéz, de a játékok nagyon szűk határidővel készülnek, ritkán fér bele olyan fejlesztés, ami nem létszükséglet.
Szóval azért 4 magra vannak belőve a játékok, mert a legtöbb játékosnak annyi van. És szerintetek azért nem kell 4 magnál több, mert a játékok úgyse használják. Klasszikus tyúk-tojás probléma. Az egyetlen kiút ilyen esetben, hogy az egyik fél nyit anélkül, hogy ebből azonnali komoly haszna származna. Ez esetben logikusabb a CPU irányából kezdeni, mert azt nem csak játékra lehet használni, így van értelme a több magnak. A játék fejlesztőknek viszont nagyon nem éri meg erőforrást ölni a 4-nél több mag kihasználásába, mert a játékosok elenyészően kis százaléka profitálna belőle.

Amúgy ha csak játszol, akkor is hasznos a több mag, mert akkor a háttérben futó többi folyamat nem zavarja a játékot.
Sőt, akár komolyabb dolgokat is futtathatsz játék közben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. B_Real s_ott...
2017.07.24. 15:54
Már csak az a kérdés, honnan tudod, hogy a bányászláz anélkül mennyit vettek volna... Bár ha jól emlékszem, te akkoriban a bányászláz meglétét is kétségbe vontad. Nyilván abban is igazad volt, és tök véletlen, hogy azóta mind az NV, mind az AMD külön bányászásra szánt VGA-kat adott ki, és az alaplapgyártók is beálltak a sorba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. Whysper
2017.07.24. 17:01
Akkor Én is beállok már a sorba.

AMD Ryzen 5 1600 vs Intel Core i7-7800X: 30 Game Battle!


[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Resike B_Rea...
2017.07.24. 17:21
Nem fura kicsit hogy amíg a Ryzen processzorok ára folyamatosan esik a VGA készletek meg kirohadtak, akkor vajon ki is veszi meg azokat a kártyákat ha nem a bányászok? És ez ugyanúgy igaz a Pentium chipre is ami megy a bányász rig-be.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Resike BiroA...
2017.07.24. 17:31
Itt van egy elméleti grafikon ami a magszám növelését és a futás gyorsaságát modellezi, játékok alatt el lehet felejteni mindent a kék vonal felett, sőt még az 50%-os paralizálás is elég erősen túlzás:

https://en.wikipedia.org/wiki/Amdahl%27s_law
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. Praston Whysp...
2017.07.24. 17:42
Ennek a videó változatát linkeltem lentebb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. BiroAndras Resik...
2017.07.24. 19:32
Nyílván nem segít a több mag, ha nem úgy van megírva a játék. Viszont nincs semmi elméleti akadálya, hogy úgy írják meg.
Nem minden feladat párhuzamosítható jól, de van néhány, ami igen. Például a fizika és az AI könnyen párhuzamosíthatók, és korlátlan mennyiségű erőforrást el tudnak használni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. csabi02
2017.07.24. 20:34
A tesztek amik linkelve lettek,alátámasztják amit írtam,a 4magos 7700k +30fps-t ad mind a 2 másik játékosnak gta5-ben (meg pár játékban) egy 1080Ti-vel,7800x teljesen felesleges proci, 6magos 140W TDP-vel, meg vagy +100€ a 7700-hoz képest.
A fanok persze megmondták,hogy a 4mag szar a gta-hoz,mert a min. fps szarabb sokkal,és akad.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Resike BiroA...
2017.07.25. 00:59
A fizika a GPU-n fut, az AI meg 1%-ot sem tesz ki a teljes számítási teljesítményből, még egy olyan játéknál sem ahol ez van fókuszban.

Amit sokan képtelenek vagytok felfogni, hogy a jelenlegi architektúrával és operációs rendszerekkel annak is van egy határa amikor a több mag egyenesen hátrány lesz egy adott feladatra.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. _DiEGO_
2017.07.25. 07:38
van egy elméleti grafikon ami ... blablabla

Éljünk a gyakorlattal !
De miért érzel kényszert arra , hpgy másokat megakarsz győzni arról ami szerinted és neked a megfelelő , szted ki sem sz@Rja le ?

a több mag egyenesen hátrány lesz egy adott feladatra

Mutass gyakorlati példákat és azt is hogy hol hogyan korlátozódik !

HA , ha meg így adódna véletlen . akkor egy tök egyszerű BIOS beállítással korlátozom procit 2 , azaz kettő magra !
Tudod van BIOS-ban 4 menthető konfig beállítás , csak választani kell hogy épp milyen és mekkora teljesítmény kell a mai munkámhoz vagy épp játékhoz , netán csak böngészgetek , olvasgatok stb. - ennyi és . azaz PONT
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Resike _DiEG...
2017.07.25. 12:21
Nem nekem a megfelelő hanem a kibaszott Windows ütemezőnek meg a piacon lévő játékok nagyrészének. Ez mellett egy kezeden meg tudod számolni azokat a játék engineket amik megkerülik a Windows ütemezőt de még azok is csak 4-re vannak megírva.

Igen vegyél 32 magos processzort aztán használj belőle csak 4-et ha annyi eszed van, de ne felejts el hozzá venni pár quadro/firepro GPU-t is mert csak azzal lesz igazán ütős!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. BiroAndras Resik...
2017.07.25. 12:38
Ideális esetben a fizika a GPU-n fut, de ez nem jelenti azt, hogy a CPU-nak nincs vele dolga. A GPU csak bizonyos műveletekre jó. Mellesleg a GPU kiváló példa az extrém párhuzamosításra. Egy modern GPU-ban több ezer mag van.

Az az AI meg ami 1% procit eszik az nem AI, csak egy buta algoritmus.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. BiroAndras Resik...
2017.07.25. 12:55
A Windows hivatalosan korlátlan számú magot támogat. 10 éve még volt egy probléma, ami miatt 64 magnál már nem volt hatékony, de azt megoldották.
[LINK]
[LINK]
Most így hirtelen ezeket találtam.

A játékok meg azért nem támogatják a több magot, mert eddig nem volt. Mi értelme fejleszteni olyan CPU-ra ami senkinek sincs?
Ha elterjednek a 8 magos procik, lesz rá játék is, ne aggódj.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Whysper Prast...
2017.07.25. 13:23
Bocsi.. elnéztem akkor
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Whysper
2017.07.25. 13:27
Srácok de ez egy alaplap Hír. Erre megint battlefieldet termtünk belőle. úgy mondjátok mintha bárki bárkire ráerőszakolná,hogy mit vegyen. Te vegyél intelt Te meg vegyél AMD.Te vegyél 100 magosat ,Te meg 1 magosat 60 Ghz-n. nem minegy? Lényeg,hogy neked jó legyen nem?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Resike BiroA...
2017.07.25. 18:21
Igen ugyanis minden játékban használt AI buta algoritmusok összessége.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Resike B_Rea...
2017.07.26. 12:24
Nem a magszám miatt jobb a minimum FPS hanem a nagyobb/gyorsabb/jobb cache miatt. Ami ugyanúgy előtérbe került az i9-es lapkáknál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. B_Real Resik...
2017.07.27. 14:00
Nekem úgy rémlik, hogy az Intel eddig is több cache-sel dolgozott, mint a Ryzen, de lehet tévedek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!