iPon Hírek

Júniusban a teljes VGA piacot lerohanja az AMD

Dátum | 2015. 04. 21.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az AMD szénája nem áll valami fényesen – elég csak megnézni a legutóbbi pénzügyi negyedév teljesítményéről szóló beszámolót. A gyengélkedésben a PC piacon tapasztalható forgalomcsökkenés éppúgy szerepet játszik, mint az új termékek hiánya, de a jelek szerint rövidesen hatalmas fordulatra számíthatunk – és erre már nem is kell sokat várni. A tervek szerint az év második felében a vállalat visszavesz valamennyit az elvesztett asztali- és mobilpiaci részesedéséből, már ami a videokártyák és az APU egységek szegmensét illeti. A vállalat az APU egységek piacán a Carrizo, illetve a frissített Kaveri (Godavari) modellekkel készül, a videokártyák szegmensében pedig egy teljes családnyi Radeon VGA-t mutat be. Az R9 300-as sorozat tagjai a Computex idején rajtolhatnak el, méghozzá elég szokatlan stratégiával: ahelyett, hogy egymás után mutatnák be a különböző piaci szegmenseket célzó, különböző teljesítményszintet kínáló modelleket, inkább egy nagy közös rajtot tartanak, amelynek keretén belül minden új videokártyáról lehull a lepel. Az R9 300-as sorozatban az AMD-hez közel álló források információi szerint három friss GPU lapul: érkezik a Fiji, a Grenada (továbbfejlesztett Hawaii) és a Trinidad is. Ezzel együtt a Tonga XT chip érkezésére is számíthatunk, amely a Tonga lapka minden erőforrását kiaknázhatja.
Hogy milyen újdonságokra számíthatunk az R9 300-as családban? Az alábbi kis összeállítás nagyjából felvázolja a lényeget, de persze fontos leszögezni: ezek az információk nem hivatalos forrásból származnak, így tartalmazhatnak pontatlanságokat. – AMD Radeon 390/390X: Fiji GPU köré épülő csúcskártyák, amelyek maximum 4096 stream egységgel és 4096-bites HBM memóriával rendelkezhetnek. A stream egységek ezeknél a modelleknél GCN 1.3 alapon nyugszanak, az árak pedig 649 dollártól felfelé helyezkednek el. – AMD Radeon 380/380X: Grenada Pro, illetve Grenada XT GPU-ra alapozó példányok, amelyek GCN 1.2-es vagy GCN 1.3-as alapokon nyugszanak. Stream egységekből itt maximum 2816 áll rendelkezésre, a GDDR5-ös fedélzeti memóriához pedig 512-bites adatsínen keresztül kapcsolódhat a GPU. Ezek az újdonságok a 249-349 dollár közötti ársávban helyezkedhetnek el, alapjukat pedig egy továbbfejlesztett Hawaii GPU adja. – AMD Radeon R9 375X: Tonga XT alapú megoldás, amely GCN 1.2 alapú stream egységekkel rendelkezik, szám szerint maximum 2048 darabbal. A GPU és a GDDR5-ös fedélzeti memória között 384-bites adatsín húzódhat, a listaár pedig 229 dollár környékén helyezkedhet el. – AMD Radeon R9 375: Tonga Pro alapú videokártya, amelynél maximum 1792 darab GCN 1.2-es alapokon nyugvó stream egység áll rendelkezésre. A GPU és a GDDR5-ös fedélzeti memória között itt már csak 256-bites adatsín teremt kapcsolatot, az árcédulán pedig 199 dollár körüli összeg szerepelhet (ez tulajdonképpen egy átnevezett R9 285 lehet). – AMD Radeon R9 370X/370: Trinidad Pro / Trinidad XT alapú megoldások, amelyek maximum 1536 darab GCN 1.3-as alapú stream egységgel gazdálkodhatnak. A GDDR5-ös fedélzeti memória 256-bites adatsínen keresztül kapcsolódhat a GPU-hoz, az árcédulán pedig 149 dollár és 119 dollár körüli ár szerepelhet. Az R7 300-as sorozattal kapcsolatban elég homályos még a kép: a vállalat egyrészt kínálhat Curacao alapú átnevezett modelleket az R7 360-as sorozatban, de akár GCN 1.2 vagy GCN 1.3 alapú GPU-val ellátott videokártyákkal is célba veheti a 100 dollár körüli árszintet. Amennyiben a fenti adatok helyesek, úgy az AMD piaci pozíciója valamelyest javulhat az idei év második felében. A sikertől persze erősen függ az is, milyen "meglepetésekkel" próbálja majd nehezíteni riválisa helyzetét az Nvidia. Az AMD első embere mindenképpen bizakodó – idővel meglátjuk, valóban van-e oka Lisa Su-nak az optimizmusra. Remélhetőleg van, mert hosszútávon az minden vásárló érdeke.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

99. Joseph0319
2015.04.21. 10:10
Kíváncsian várom a fejleményeket.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
98. FaL
2015.04.21. 10:12
Ezek a kódnevek nem mondanak sokat, ezek új kártyák lesznek, vagy meglévő architektúrák frissített verziói? (értsd pl. csíkszélesség)

btw a HBM felára $300? A $650->€650, ami 190k huf, amivel kb. többe fog kerülni mint eddig bármelyik AMD kártya
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
97. flatline02
2015.04.21. 10:17
[LINK]
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
96. 5hR3kY FaL
2015.04.21. 10:20
Többe fog kerülni, de nem annyiba mint a konkurencia csúcskártyája, és jó eséllyel attól pedig gyorsabb lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
95. Kajafun flatl...
2015.04.21. 10:23
Nics szükség az ilyen hülye linkekre itt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
94. Terror
2015.04.21. 10:28
Először HD7000, aztán Boost meg GHz edition, aztán R9 2xx, most meg 3xx? Legalább öt évig lesznek ugyanazzal az architektúrával a piacon... Megy a spórolás a videokártyákon is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
93. Lala333
2015.04.21. 10:32
Úgy tudom a 375 ugyan 285 "átnevezés", de annyi külöbséggel, hogy ez már egy "fully activated Tonga". Nem érint ez a teljesítmény sáv, de azért kíváncsi vagyok.

A 380/x pedig 290/x "átnevezés" csak gcn 1.1 helyett 1.2/1.3. Hmm. Az jobb tömörítést jelent, és még néhány finomságot. Így már érthető, ha a 980-al küldik versenyre, nem csodálnám ha jobb lenne nála.

Terror: miért kellene egy jó architectúrát lecserélni? A gcn verziókban azért elég sok az eltérés. Majd csinálnak újat, ha indokolt lesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
92. TheEnginee... Lala3...
2015.04.21. 11:13
Pontosan errol van szo. Az az atnevezes, mikor csak a cimke valtozik. Itt viszont nem csak a cimke valtozik.
Vagy autok eseteben egy szerian belul a "facelift" az ugyan azt a vasat jelenti? Termeszetesen nem...
Ne vicceljetek mar sracok! Az egyetlen atnevezett kartya a 285 lehet.

@ Ocsabi: A 285 csak jatekok alatt roszabb, ott is csak hellyel-kozzel. (ebbol nem lehet/nem esszeru egy teljes architekturara altalanositani) Tessek megerteni hogy egy hardwer elem az csupan egy eszkoz. Ahogy egy kard is csak egy eszkoz. De ha nem elezed meg megfeleloen (software az analogiaban), akkor haszontalan. Nem lehet onmagaban vizsgalni egyiket sem. (Sem az eszkozt, sem az elezest)... Foleg nem a tagot, aki forgatja...

cikkre: HajraHajra, mar alig birjuk kivarni!!!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
91. gab78
2015.04.21. 11:14
Ha lehet hinni a pletykáknak az csak azért van, mert a Tonga egy végtelenül herélt GPU, Több helyen pletykálták, hogy nem 2048 SP-van a GPU-ban hanem 2304, de amit a 285-ben kiadtak, az csak 1792-őt használ. Szóval lehet még benne kraft, és a memóriavezérlője is 384-bites.

De az AMD stratégiáját én továbbra sem értem illetve nem értem meg amit művelnek. A piaci részesedésük folyamatosan csökken mégsem változtatnak. Én mondjuk tuti nem fogok geforce-ot venni (nem fanboykodásról van szó, volt és többet nem), de nem vagyok benne biztos hogy mondjuk 3 év múlva is megtehetem majd hogy Radeont vegyek.

szabdnes: Nem bukás szag van, hanem elkésés szag. Már legalább fél éve piacon kellene lenniük.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
90. szabdnes
2015.04.21. 11:15
Ajjaj. Teljes bukás szagot érzek Amd mint ahogy eddig is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
89. kadarivi
2015.04.21. 11:22
Érdemes megnézni ki mennyit költ K+F-re:

http://ycharts.com/companies/AMD/r_and_d_expense
http://ycharts.com/companies/NVDA/r_and_d_expense
http://ycharts.com/companies/INTC/r_and_d_expense
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
88. Kajafun Terro...
2015.04.21. 11:22
Autóknál se szokás sírni amikor a következő kiadás is 4kerekű meg ottó motor van benne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
87. Lala333 kadar...
2015.04.21. 11:33
Azt azért ebbe bele kell számolni, hogy a HBM sem AMD saját fejlesztése, hanem partnerrel készül. Ahol gondolom a pénzügyi részbe is szépen beszáll a másik fél is. Mondhatjuk úgy, más kontóján fejleszt az AMD. De ugyan ez elmondható a HSA-ról is, vagy akár a low-lvl apikról. Kevesebbet költ az AMD? Igen. De nem egyedül fejleszt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
86. Lala333
2015.04.21. 11:38
A Tongát nem a 285 alapján kell minősíteni. Nem hiába emeltem ki, hogy a mostaniak teljesen aktiváltak lesznek. Érdemes megnézni a MacBookokban üzemelő m295x-ek teljesítményét és fogyasztását. Azok már teljes értékű Tongák.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
85. 0rigami TheEn...
2015.04.21. 11:39
+1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
84. hcsa
2015.04.21. 11:40
"már ami a videokártyák és az APU egységek szegmensét illeti" oké, de hol vannak a cikkben az APU-k?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
83. Meteoreso
2015.04.21. 12:12
Itt nem az a baj hogy késik a 390 x hanem hogy azt érzed hogy pang a piac és mégsem adja ki a 380x et 370x et azt a HBM nélkul is megtehetné hogy fogja és kiadja a tongát teljesen felhuzva meg egy tulajdonképpen 295 os kártyát 1 3 al
Nem értjuk miért kell mindent egyszerre eroltetni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
82. Terror Kajaf...
2015.04.21. 12:18
De igen, az Opel pl. pont ezért szorult vissza a piacon, mert csontra ugyanazt a motort rakták mindenbe, úgyhogy mára már senkinek sem kell, pedig régebben minden második autó Astra volt az utcán.

A HD7950-esemet 35 ezerért vettem, 1 GHz-es turbóval operál, 320 bites memóvezérlővel. Na azóta annyi történt, hogy átnevezték kétszer és ahogy elnézem, ki is herélték a memóriavezérlőt 256 bitre, árulják majd tovább 50 ezerért. Ez bukter, akárhogy nézem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
81. Galdech
2015.04.21. 12:28
Úgy tudtam eddig, hogy júliusban jönnek. Ennek örülök, 7950-ről nagy ugrás lesz a 390X.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
80. TheEnginee... Terro...
2015.04.21. 12:29
Szepen kerlek olvasd el amit lejjebb irtam... (9. hsz)
Az autos peldad meg egyenesen megalapozatlan butasag. Egy autopiaci kerdest leegyszerusiteni az "ugyan azt a motort tettek bele" dologra... nem tudok erre mit mondani.
Masfelol ott a civic, vagy a renault ellenpeldanak. A renault 1,5-os blokkja legalbb 30-40 eves, de azt mondani ra, hogy ugyan az, mint a 30 evvel ez elotti, a legjobbhiszemubben is nagyzolas.
Masik pelda: Honda Transalp: a 650-es V2-es block szerinted hany evig volt/van forglaomban? Nem mondhatod azt valamire, hogy ugyan az, attol hogy csak 1-2 szamjegy ter el a gyartoi kodjaban... Kiegeszito elemek, vezerles, stb., stb., stb. (Ez esetben a halmozott irasjelekkel mi a helyzet?? Valaki tudja a szabalyt erre??)
Hozhatnam reggelig a peldakat, de ugy tunik ertelmetlen lenne. Meggyozni meg nem akarlak. Ha ez szamodra HIT kerdese, akkor higgy amit jonak latsz.
Csak annyit kerek, hogy a nyugalom megtartasanak erdekeben, ne tenykent kezelj/hivatkozz egy hitet/re...
Ez a tobbiek fele is keresem...

@ Galdech: En is ebben bizom, csak en APU-rol megyek... Ott tuti nagy ugras lesz...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
79. Terror TheEn...
2015.04.21. 12:39
Ez szép, de amit az Opelről írtam, teljesen megállja a helyét. A videokártya esetében pedig a GPU teljesen ugyanaz. A körítést tekintve pedig nem nőtt az extra, hanem mint ahogy írtam, még heréltek is a kártyán. Ez a baj. 320 bitről 256-ra, cserébe kapunk egy HDMI-t amin megy a freesync és ennyi. Hát kösz. Ráadásul drágábban. Amúgy ezt nem csak én látom így, az AMD elvesztette a piacának felét az utóbbi néhány évben, ez pedig egyértelműen az innováció hiányának tudható be.

Mellesleg a legtöbb kártya középkategóriában fogy, és éppen ott nincs semmi újdonság már nagyon régóta.

(az első stb. elé nem kell vessző, mert az "s" önmagában ést jelent, felsorolásban pedig rövidítések után nem kell pont, csak vesssző. Amúgy az ugyanaz, ugyanez egybeírandó)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
78. TheEnginee... Terro...
2015.04.21. 12:42
Mar nem enged szerkeszteni...
A piac atszervezodik...
Okkal kerulnek a kartyak tobbe! Minden gyarto probal koltseget csokkenteni, ugy hogy also kategoriaba nem keszit kartyat, ossza be az officemate az IGP-t.
A 285 egy demo kartya. Arra szolgalt, hogy megmutassak, hogy jon az uj architectura. Ennyi es nem tobb. Velemenyem szerint (es most NEM teged minositelek) balgasag ebbol messzebb mutato kovetkezteteseket levonni. Tessek mindent a helyen kezelni.

Nem reagalok az autos dolgora a tovabbiakban. Ha akartad volna, mar meglattad volna a tartalmat. Mellesleg nem erzem korrektnek, mivel csak peldakepp szolgalt volna, viszont ha nekimegyunk, atmegyunk autos forumba.


(Koszi szepen! Vegul is teljesen jogos es logikus. Az ugyanez az TYPO volt. )
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
77. Zabalint Terro...
2015.04.21. 12:46
"De igen, az Opel pl. pont ezért szorult vissza a piacon, mert csontra ugyanazt a motort rakták mindenbe, úgyhogy mára már senkinek sem kell, pedig régebben minden második autó Astra volt az utcán."

A francokat, 2000 magasságában az egyik legjobb ár-érték arányú autó volt az Astra, és kisautóként a Corsa, itthon a Suzuki mellett ez volt az átlagemberek számára még megfizethető kategória. Ezért van belőle sok.

Ma meg baromi drága lett, rengeteg olcsóbb alternatívája van hasonló presztízsű márkákból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
76. TheEnginee... Zabal...
2015.04.21. 12:48
Az OPEL soha nem volt olcso. Velemenyem szerint vilagviszonylatban mindig is tularazott vas volt. Szentgotthardnak koszonhetjuk azt a sok OPEL-t (ami ilyen forman kozel a gyartohoz meg akar olcsonak is mondhato, szoval nem ellent mondok, pusztan kiegeszitek ).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
75. Galdech TheEn...
2015.04.21. 12:50
Hát arról nem kifejezés az ugrás, le kell majd szögelned a gépet Nagy reményeket fűzök Zenhez is, HBM memóriás APU-val már lehet mit kezdeni. Igaz nemrégiben vettem 4790K-t, talán nem kell lecserélnem Zen miatt. Majd kiderül.
Azt javaslom, hogy Terrorral ne foglalkozz. Ő egy érdekes jelenség.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
74. atix2
2015.04.21. 12:54
Az h. az AMD eddig váratta a vásárlókat ezzel az "újabb" szériával, az nagy butaság volt. Viszont a butításokat illetően, én úgy gondolom úgy is kompenzálják majd valahogy a teljesítményt, pl. órajelekkel hozzáigazítva az optimalizát GPUk-hoz. A 290 és 290X is nemhiába nem kap a 380(X) sorozatban HBM memóriát, mert még túl közel kerülnének teljesítményben a 390-390X-hez. Így pedig elég nehéz lenne egyenletesen szétteríteni az új kártyákat, már ami a teljesítményt illeti. De ugyanezt csinálja az nvidia is. Minden kártyát gondosan belőnek, h. ne csorbítsa az előző generáció tudását sem. Hisz jobb "ugyanazt" a teljesítményt 3x eladni mint 1x.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
73. TheEnginee... Galde...
2015.04.21. 12:56
Itt vagyok egy ideje, latom es figyelem a forumon zajlo kommunikaciot.

Lehet hogy beszerzek egy nagy samut a szogeleshez, koszi a tippet...
Amugy eppen itt latszik a megalapozottsaga annak amit a 9. hsz-ben irtam. Eleg sok RayTrace szimulaciot kellett vegeznem a melom miatt, es ugy dontottem, irok ra programot. Jobban jartam...

Nem tudom kihuzom-e a Zen-ig. Szerintem meg ido kozben valamibe bele kell szaljak nekem is, akkor pedig ketseges, hogy valtok-e 17-ben. Meglatjuk... Nagyon bizom a win10-ben, hatha tenyleg hoz kicsit a konyhara.

@ atix2: Mi meg hogy orulunk, hogy huzhatjuk oket legalabb egy kicsit. Szegeny ember vizzel foz.

@ cikkre ujfent: Nekem teteszik, hogy nem huzzak szet a rajtot. Mindig is bosszantott, hogy varni kellett, hogy megfeleloen lassam az osszkepet. Igy legalabb felelos(ebb) dontest tudok majd hozni. Szintol, nemtol, hovatartozastol, felekezettol fuggetlenul.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
72. Fzoltan TheEn...
2015.04.21. 13:10
A nagy francokat nem volt olcsó.
Pont 2000-ben vettünk Astrát és Corsát is, mindkettőnél egyszerűen akkor nem volt jobb ár/érték arányú autó a piacon a saját méretkategóriájukban.

A 2000-es évek elején még az amerikaiak nem herélték ki teljesen az Opelt, mint mondjuk 2008-9-re (hogy aztán visszacsináljanak mindent mostanra). Na, ezért volt akkor még sikeres az Opel.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
71. Fzoltan atix2
2015.04.21. 13:11
A 280/280X azért nem kap HBM-et, mert nincs rá fölkészítve.
Neked hol van közel a 4096 shader a 2816-hoz?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
70. TheEnginee... Fzolt...
2015.04.21. 13:39
Legyen ahogy Te akarod!
Nem autozok tovabb... Szep ido van, menjunk motorozzunk inkabb.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
69. umi92
2015.04.21. 13:41
390/390x -nek eléggé cunci kezdő árai lesznek
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
68. atix2 Fzolt...
2015.04.21. 14:43
Azt aláírom, hogy nem lett rá fölkészítve és ha még szántak volna rá némi időt és energiát h. a kettőt, vlmilyen módon összehozzák, valószínüleg nem tudta volna teljes mértékben kihasználni a HBM-et. Tudom mennyi shader van bennük és nem csak azok számítanak. Általánosságban "beszéltem" nem kell rögtön belém kötni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
67. Scorp2015 Terro...
2015.04.21. 14:45
Az Opel visszaszorult volna a piacon? Melyiken? Mikor? Hol?

Jelenleg is Opelből van a legtöbb forgalomban, illetve abból adják el a legtöbbet.

Méghogy mára már senkinek sem kell? He-he! Jó vicc...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
66. Scorp2015 Zabal...
2015.04.21. 14:49
Tudnál sorolni párat abból a "rengeteg" alternatívából?

Tehát német minőségről beszélünk, aminél ráadásul nem fognak sem a szervizek, sem a boltok prémium felárat felszámolni, azaz értelmetlenül dupla/tripla áron adni ugyanolyan minőségű szolgáltatást/alkatrészt?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
65. Scorp2015 TheEn...
2015.04.21. 14:50
Így van. Az Opel soha nem olcsó volt, hanem nagyon jó ár/érték arányú. Az pedig nagyon nem ugyanaz, jól írtad!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
64. Scorp2015 Fzolt...
2015.04.21. 14:53
Az olcsó, és a jó ár/érték arányú az nagyon nem ugyanaz.

Az Opel soha nem akart olcsó autókat csinálni, hanem a jó ár/érték arány volt szerintem a szempont, én úgy vettem észre. Jó autókat csinált/csinál, a jó pedig soha nem olcsó. Sajnos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
63. tamaspolga... atix2
2015.04.21. 15:08
szerintem a dx12-t várták meg vele.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
62. Fzoltan Scorp...
2015.04.21. 15:11
Ha valami a kategóriáján belül jó ár/érték aránnyal rendelkezik, akkor a kategóriáján belül olcsó.
Tetszik érteni?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
61. rambustibi
2015.04.21. 15:16
Drukkolok az AMD-nek, hogy legyen jó a kártyájuk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
60. weri
2015.04.21. 15:27
Idaig se volt rossz a VGA AMD oldalon. Ezek se lesznek rosszak, ugyan ugy meg marad az elonyuk a zoldekkel szemben...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
59. tamaspolga... Scorp...
2015.04.21. 15:36
opelből adnak el a legtöbbet? én is kérek abból a cuccból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
58. Crytek01
2015.04.21. 15:48
Azért egy lájtos nindzsafüstöt elszórhattak volna azzal is kapcsolatosan, hogy lesznek-e új game-ek a VGA-khoz járó palettában.

Mert a Dragon Age 3 igazán ott lehetne 380X-ez kezdődően felfelé.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
57. Crytek01
2015.04.21. 16:12
Mi rossz jel?

Hagyjuk már az amd temetését megint. Ezer éve ez folyik a csapból cpu fronton meg főleg.

Köszönik szépen megvannak a game-er piacot ők alakítják ahogy akarják.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
56. pdx06
2015.04.21. 16:12
Ezért nem fektettem be csúcskártyába, mert látható volt hogy brutális fejlődés előtt állunk, jönnek a 32GB videomemóriák, és az 512bit-es sávszél.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
55. Riddick77
2015.04.21. 16:16
Jönnek az infók,hogy jön az új Nintendo is. Abban is jó eséllyel AMD cucc lesz. 3 konzol gyártása,és a többi egyéb csak egyben tartja az AMD-t.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
54. Phantomstr...
2015.04.21. 16:26
Nem egyszerűsítették túl a termékpalettát, az biztos. 375 ÉS 370 is egyszerre?
A Grenada-Hawaii átnevezés, illetve a Tonga újrahasznosítás nem ért meglepetésként. A Curacaot viszont kétlem, hogy még egyszer újrahasznosítanák. Az még mindig a GCN 1-es Pitcairn átnevezve. Inkább elhinném, hogy a Bonaire-t tartják meg. És leszokhatnának végre ezekről a hülye GPU kódnevekről. Ennyi átnevezés után néha már azt hiszem, náluk csak a marketing osztály dolgozik.

De vissza a termékekhez. Az árakból ítélve hamarosan le kell nyomni a GTX980-at 350-400$-os árszintre, a 970 meg száguldhat lefelé a 250-300 dolláros alapárra. Az nem rossz. Viszont ez akkora rést ígér a GTX980 és az R9 390X közé, amit egy darab GTX980 Ti nem tud kitölteni, kelleni fog még valami a kettő közé.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
53. pocla
2015.04.21. 16:28
Te megy vegyed a nvidia ugyanolyan kártyáit hátha 10 év múlva beérik az amdt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
52. tranceplan... pdx06
2015.04.21. 16:33
Tévedsz, jó lesz az "4096-bites HBM memóriával" inkább helyesbítve!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
51. Phantomstr...
2015.04.21. 16:34
"Ezek egy lapra tettek fel most mindent... Nagyon rossz jel."

Ez nem rossz jel, hanem semmilyen jel. A paletta fele átnevezés, vagyis abból könnyedén felhalmozhattak komoly raktárkészleteket, nem tegnap kezdték vizsgálni a mérnöki tesztpéldányokat. Szóval csak azzal két szem új GPU-val kellett foglalkozni.Az egész pályás letámadás meg marketing szempontból nem hátrányos, hatalmasat durranó hír, ami sokakat megnyerhet, akik a "legújabbat" akarják.

Inkább épp hogy nulla kockázatot vállalt, nem csinált olyan fejlesztést, aminél fennáll a veszély, hogy rosszul sül el vagy nem térül meg. Aztán majd két-három hónap múlva meglátjuk, ennek az előnyei kiegyensúlyozzák-e a hátrányait.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
50. Andrass8 pocla
2015.04.21. 16:52
"Te megy vegyed a nvidia ugyanolyan kártyáit hátha 10 év múlva beérik az amdt."

Pf... ilyet i'rni....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
49. I.Jozsef83
2015.04.21. 16:52
AMD Radeon R9 370X / 370 - azaz a belépő :

1536 darab GCN 1.3 -as
GDDR5 256-bites adatsínen - végre elhagyták a 128bitet

Jók lesznek ezek 4 lépcsős besorolás .

Andrass8

Olvass és a részleteket is lásd meg a hírben és magad rátalálsz .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
48. I.Jozsef83 TheEn...
2015.04.21. 17:04
TheEngineer (Válasz Terror üzenetére)
2015. 04. 21. 12:29

+1

De brutálisan nagy baromság ...

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
47. Gpety
2015.04.21. 17:16
Remélem hoznak némi színt a kínálatba. Habár időben nagyon el vannak maradva, már ki kellett volna adniuk ezeket. Na jó, részben ki is adták, hisz a 375 = 285 átnevezés. Ha már a fogyasztással tudnának valamit kezdeni, az is szép siker lenne.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
46. I.Jozsef83
2015.04.21. 17:25
A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például hírek, fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el az eredeti témába vágó eszmecserét.


A trollok sokkal gyakrabban szólnak hozzá a különböző fórumtémákhoz, mint a nem-troll átlagfelhasználók. A CNN felhasználók közül azok, akik végül kitiltásra kerültek, adott időtartamon belül 264 hozzászólást írtak, szemben a nem-troll átlagfelhasználókkal, akik ugyanezen idő alatt csak 22 hozzászólást küldtek el. A trollok hozzászólásaira rendszerint gyakrabban is érkeznek válaszok más felhasználóktól, mint a nem-troll felhasználók mondandójára – ez a trollok negatív állításainak és megbotránkoztató szóhasználatuknak köszönhető.

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
45. janika77 I.Joz...
2015.04.21. 18:30
Írod mindezt 2 gyors hozzászólás után.Grat.......
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
44. Meteoreso
2015.04.21. 18:34
Egész fura már ha valaki egy vidókártya fórumon videókártyáról fórumoz nem ?
Azért abba belegondoltatok hogy ez 10 kártya kb
csak mindegyikből legyen 10 féle tipus (asus MSi stb...), hogy akkor egy 4 napos computex kiállításon 100 ÚJ kártya lesz az AMD placcon ?))
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
43. MrApollo
2015.04.21. 19:15
Tehát ha a 375-öt felfoghatjuk R9 285-nek..akkor a 380at kb R9 290-nek? Remélem nemcsak kis ráncfelvarrás sikerül..mert még1x 85öt nemadok egy 280X-ért se többet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
42. Meteoreso
2015.04.21. 19:48
Nemcsak az a lényeg hogy az a ráncfelvarrás most 5 vagy 10% dob rajta hanem az is sokat dob a latba hogy melyik GCN -t kapja meg.
Tonga abszolút lehet egy best buy kártya ha leszedik róla az elfolytásokat és 4 gigával meg kell vernie a 960 akat simán ,(úgy értem az Nvidia supported gamesokban is) amiben nem hiszek hogy a 290x kevesebbet fog ezután 380x néven enni
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
41. csabi02
2015.04.21. 20:20
az oké,hogy átváltottál nV gtx970-re,de ha más nem akar,akkor az miért amd fan?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
40. Lala333 Meteo...
2015.04.21. 20:46
Nem fog kevesebbet enni, de jóval erősebb lesz. Feljön kb. 980 esetleg fölé teljesítményben. Api overhead teszt alapján meg még a 290x is elég.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
39. Phantomstr...
2015.04.21. 21:12
Amennyire ezen adatok alapján le lehet követni, itt le van fedve minden 35 ezer forinttól a csúcskategóriáig és nincs ordító teljesítményűr. Ellenben az nvidiával, aminek van egy GTX960-hoz mérve kb 40%-os teljesítményűr a 970 alatt, sőt, árban közel ez 60%-os.

Egy ilyen egész pályás lerohanás után az AMD-nek nem lesz szüksége mozgástérre, de az nvidiának lesz mit kiigazítania a foghíjas termékpalettájában (már most is volna).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
38. asdsa
2015.04.21. 21:59
Miért kell egyszerre nyolcvan kódnevet futtatni? Teljesen átláthatatlan lesz majd melyik hányadik generáció, ergo tök feleslegesek ezek a kódnevek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
37. RealDreamQ
2015.04.21. 22:09
Nem kellenek itt kódneveket gyakorolni , értelmesen adja magát , sőt a cikkben is megfelelően fentről lefele van sorrendbe rakva - jól lesz ez így megkell csk szokni ...

1. AMD Radeon 390/390X - árak 649 dollártól felfelé helyezkednek
2. AMD Radeon 380/380X - 249 - 349 dollár közötti
3. AMD Radeon R9 375/375X - 199 dollár és 229 dollár körüli
4. AMD Radeon R9 370/370X - 119 dollár és 149 dollár körül
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
36. siriq Lala3...
2015.04.21. 22:20
Ezek a dx 12 tesztek meg nincsennek teljesen kihasznalva driver oldalrol. Meg jo nehany funkcio szimplan tiltva van. Jelen pillanatban egy teszt az egesz. Mellesleg ezt mar jo ideje elmondtak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
35. Gpety
2015.04.22. 04:54
Roló. Igazából nincs semmi kunszt abban, hogy közel egyszerre jelenik meg minden, vagyis inkább közel egy időben. Egyrészt picit késnek, tehát nem erény, hogy azzal együtt jelenik meg a legutoljára várt szegmens, aminek már rég piacon kellene lennie, másrészt valljuk be, sokat nem kellett fejleszteniük, mert igazán újnak csak a Fiji számít, a többi a régi kipofozása, vagy átnevezése. Az Nv-től még várható, majd egy 980Ti, egy 960Ti és 950/Ti. Jelenleg az AMD volt lemaradásban, ha sikerül elfogadható fogyasztással kihozniuk az új VGA-kat, akkor felzárkózhatnak, illetve elképzelhető, hogy a Titan visszaesik a 2. helyre a 390x mögött. Már, ha lesz olyan, ami jelenleg profitál a HBM-ből.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
34. pdx06
2015.04.22. 05:04
Ez baromság, az AMD teljesen jó játékokra, aki nem így gondolja annak tapasztalata sincs, csak annyi amit a rosszindulatú legendákból hallott.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
33. Phantomstr...
2015.04.22. 06:18
Ja, de az nvidiának jelenleg mása sincs, csak mozgástere. Szeptemberben kezdte kiépíteni a 900-as sorozatot és három kártyát hozott ki belőle szűk nyolc hónap alatt, miközben az előző generációnak, ami kitölthetné a teljesítményréseket, beragadt vagy elszállt az ára.

RealDreamQ
Én azért mégis csak szeretnék megjegyezhető kódnevet. Hasznos az, amikor kezd bonyolódni a termékpaletta.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
32. RealDreamQ
2015.04.22. 07:21
Nem azt mondom , hogy ne legyenek meg a kódnevek ... azok természetesen maradnak , de kicsit logikusan is a nagyobb számozás erősebb GPU -t feltételez azonos szérián belül. Mindezen belül a kódnév persze , hogy maradjon és kell is , aki tudni akarja , hogy mivel is van dolga és pontosan melyiket is szeretné .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
31. 5hR3kY
2015.04.22. 07:59
Tekintve hogy az egész piacra egyszerre adja ki a kártyáikat, így több mint valószínű hogy az összes kártyájuk ugyanazt fogja tudni vagy többet mint a konkurens gyártó azonos kategóriájú kártyái. Ha azonos lesz a tudásuk, akkor árban fognak kompenzálni hogy őket legyen érdemes választani.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
30. TheEnginee...
2015.04.22. 09:41
Ezt oszinten nem is ertem. Azt, hogy ez a strategia rossz (totalis lerohanas), arra alapozod, hogy altalaban a piaci resztvevok nem ezt teszik? Ez igy megalapozottsag szempontjabol egy gyenge vicc kategoriajat surolja alulrol.
Csak a poen kedveert megvillantok egy masik teruletet, ahol ez a strategia embereletek 100ezreit mentette meg (Nagy valoszinuseggel milliokat, de boven eleg az n*100k is). Hadtorteneti peldak sora igazolja, hogy a totalis (tobb szinteren tobbe-kevesbe egy idoben kivitelezett) lerohanas evtizedes konfliktusok veget jelentette.

A peldam termeszetesen nem ide valo, csupan azt szeretnem mutatni, hogy - mint altalaban semmi - ez sem tisztan fekete vagy feher. Megitelni pedig azt, amirol semmilyen tapasztalat nincs meg statisztikai alapon sem megy...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
29. BReal Terro...
2015.04.22. 09:42
És ezzel neked mi a problémád? Nem elég erősek a kártyák? Vagy miért zavar?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
28. Terror BReal
2015.04.22. 09:48
Engem nem zavar, csak nem látom, hogyan lesz ebből forgalomnövekedés, ha egyszer egy hároméves kártyával a gépemben bemegyek az üzletbe, és csak tökugyanazt tudom megvenni, ráadásul még csak nem is olcsóbban. Szóval nem tudom, mit várnak, ez nem mehet így a végtelenségig.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
27. BReal Terro...
2015.04.22. 09:54
De most őszintén: a GCN architektúra elég fejlett, megelőzi a korát (ezért nem is értem, hogy miért írtad korábban, hogy az AMD nem innovatív. A GCN évekkel megelőzte a korát. Ezen kívül egy játékra VGA-t vásárló embert az érdekli, növekszik-e az új VGA sebessége kellő mértékben. És ez áll.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
26. BReal TheEn...
2015.04.22. 09:57
Egyébként hogy az Opel témába is szóljak: Az utóbbi pár évben iszonyatosan megemelkedetek az autóárak. A 2000-es évek elején, amikor mi a Polo Classicunkat vettük, valamivel olcsóbban volt kapható az Astra Classis (aktuális széria előtti Astra), olyan bő 2 millió környékén, és 3 környékén az új Astra. És ez sok-sok évig így is volt még (az Astra H-kat is ilyen árban adták), tudom, mert sokáig figyeltem az autópiacot. Durván most úgy 4 milliótól kapható. És ennél bizony vannak olcsóbb márkák, és új, ma már az akkorinál jobban elfogadott márkák (Hyundai, például)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
25. BReal Cryte...
2015.04.22. 10:10
Ezt nem emlékszem, hogy el szokták sütni megjelenés előtt. Inkább majd megjelenéskor lesz ez aktuális, szerintem.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
24. Galdech Terro...
2015.04.22. 10:43
Próbáld úgy elképzelni, hogy... Intel bár fejleszt most már nem nagy előrelépéssel, de processzorban az is magasan az elvárt felett van. Tehát gyors és időtálló. Ugyanez a helyzet GCN-el. Nincs értelme rohamléptekben fejleszteni, mert jól le vannak fektetve az alapok amik szépen muzsikálnak, értsd alacsony szintű hozzáférés.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
23. Phantomstr... Galde...
2015.04.22. 11:55
Az a helyzet teljesen más. Az Intelnek gyakorlatilag nincs konkurenciája a CPU piacon, míg a GPU piacon erős a harc és az AMD a kisebb részesedésű résztvevő, vagyis volna értelme felmosnia a padlót a konkurenciával.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
22. TheEnginee... Phant...
2015.04.22. 12:02
Ezzel csak azert nem ertek egyet, mert ezidaig minden esetben, mikor "felmosta valamelyik szereplo a konkurenciaval a padlot" a fejlodes lelassult. Ezeken a dolgokon mindig mi veszitunk.

@ allZ: Egyebkent nem ertem miert el az a koztudatban, hogy az AMD lemaradasban van. Milyen szempontbol? Mert igy magunk kozott csak a piaci reszesedes jut eszembe.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
21. Galdech Phant...
2015.04.22. 12:06
Technikai oldalról beszéltem, nem piaci részesedésről.

TheEngineer: +1
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
20. Terror TheEn...
2015.04.22. 12:10
Szerintem rosszul látod az ok-okozati viszonyt: nem azért lassul be a fejlődés, mert valaki felmosta valakivel a padlót, hanem fordítva: pont azért tudja felmosni a padlót az egyik a másikkal, mert az uóbbinál belassult a fejlődés.

@teljesítémény, fogyasztás, ár, ez így nem mond semmit?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
19. TheEnginee... Terro...
2015.04.22. 12:18
Na akkor megprobalom emberien lereagalni.

1.: Lehet hogy rosszul latom, de megalapozottan... Csak a masodik mondatresz ragadta meg a figyelmedet, de ez a resz is fontos: "ezidaig minden esetben". Ez azt jelenti hogy a tortenelem folyaman igy tortent. Nem en latom igy, hanem a tortenelem ezt tamasztja ala. Nem a velemenyemet kozoltem, hanem egy tenyt, ami arra vonatkozik, hogy ezidaig igy tortent. Ebbol kovetkeztettem arra, hogy a tovabbiakban is hasonlo volna a kimenet. Ez pusztan predikcio semmi tobb. A valoszinusegerol nem irtam velemenyt, ugye? Innentol kezdve ne tessek fogast keresni azon amin nincs.

@... Az altalad felsorolt fogalmak onmagukban ertelmetlenek. 9. hsz, meg mindig. Mindegyik altalad emlitett dolog csak egy masik tukreben hordoz ertelmet.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
18. Terror TheEn...
2015.04.22. 12:21
Az utóbbi időben átmentél újszülöttbe, értetlenül tekintesz a processzorpiac állására, és nem érted miért látod azt, amit látsz, hiszen nincs is lemaradás, nincs is technológiai hátrány, minden kóser, csak valahogy mégse fogy a chip, és biz' Isten neked fogalmad sincs, miért lehet ez így.

Ezzel nem tudok mit kezdeni.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. TheEnginee... Terro...
2015.04.22. 12:22
Vegeztem...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. BReal Terro...
2015.04.22. 12:48
Jelenleg a top kategóriában a 980 van, kb 170e Ft-ért. Kíváncsi lennék a külföldi eladásokra is, de valahogy úgy érzem, hogy ott is messze abból adnak el a legkevesebbet. A 970-nek pedig teljesítményben ott van a 290x, ami összteljesítményben picivel a 970 előtt van. Akkor milyen teljesítmény nincs is? Illetve ezt fogod majd mondani akkor is, ha a 300-as sorozat játéktesztjei kiderülnek?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Phantomstr... Galde...
2015.04.22. 12:55
A technikai fejlettségét eddig nem tudta kamatoztatni. Lehet emiatt időtállóbb lesz, de az eladásokban ez nem mutatkozik meg. Pedig minden egyes cég azt akarja elérni, dominálni a piacon.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. Terror BReal
2015.04.22. 12:56
Jelenleg a Titan X van a termékpaletta legtetején, nem a 980-as. Az AMD legerősebb kártyájánál erősebb kártyákról úgy szándékosan nem veszel tudomást? Középkategóriában pedig ezek után is csak átnevezett kártyák maradnak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. BReal Terro...
2015.04.22. 12:59
Igen, 350.000 jó magyar forintért. Abból még többet adnak el, mint a 980-ból. Egyébként nem tudom, szerintem elég egyértelműen leírtam, hogy a 980 erősebb a 290x-nél, mivel a 970-nel van pariban. Legalábbis számomra ez egyértelmű volt ebből.
Illetve remélem azzal is tisztában vagy, hogy ugyan kétkártyás megoldásként, de a 295x2 (olyan 240e Ft környékén lehet venni) elveri a Titan X-et, ugye?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. Terror BReal
2015.04.22. 13:04
Ez az érted, az újdonságok mind a felső kategóriába jönnek, amire a kereslet csekély, mainstreamben meg maradsz az átnevezéssel. Az nV kitömött egy lyukat a 750-esekkel, amelyek már az új architektúrára épülnek, AMD-nél ilyen nincs. Szóval ha kell új kártya, akkor vagy megveszem ugyanazt Crossfire-hez (halottnak a csók) vagy veszek X százezerért felsős kártyát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. BReal Terro...
2015.04.22. 13:17
Nem értem, hogy milyen lyukat kéne kitömnie az AMD-nek. Sokkal szélesebb palettát fed le az áraival, mint az NV. Hoztad példának a 750-et. Kitoldom, nézzük a 750ti-t. Én hozom példának a 270x-et. Utóbbi relatív teljesítménye kb. 30%-kal több, mindezt úgy, hogy előbbi 42, utóbbi 50e Ft-tól kapható. A dolláronkénti teljesítménynél kb 5% előnye van a 270x-nek. Amiben a 750ti jobb, az a wattonkénti teljesítmény, kb 30%kal.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. Terror BReal
2015.04.22. 13:36
Azt a lyukat, amit a saját kártyái jelentenek. Aki akart venni GCN alapú kártyát, az már vett, vgay ha eddig nem vett, akkor most már minek, inkább vár egy új architektúrára, mintsem egy háromévesre költsön. Tele a piac olyan kártyákkal, amelyeknek a birtokosai nincs mire váltsanak, mint például én is, ahogy azt fentebb már kifejtettem. Egyszerűen megálltak, ugyanazt árulják évek óta processzorból és videokártyából is. Nem értem, mit nem értesz.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Galdech Phant...
2015.04.22. 13:53
Tudta, vannak rá játékok. Ezután hatványozottan több jön. Nem is az eladásokat vitatom. Mindenki 300-as szériát várja.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Phantomstr... Galde...
2015.04.22. 15:04
Ja. Csak ki miért. Én jelenleg azért, hogy lenyomja a GTX980 árát. Persze közben fenntartom a lehetőséget, hogy az AMD meggyőzzön, mégis kell nekem a 380X, már zsinórban a 4. AMD kártyámat hajtom és néhány szoftveres bakit leszámítva összességében elégedett vagyok, de az eddigiek alapján nem vágyom egy átnevezett 290X-re.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. _DiEGO_
2015.04.22. 16:41
A Samsung gyárthatja a Qualcomm Snapdragon 820-at [LINK]
A jelek szerint a Samsung újabb megrendelőt csábít el a TSMC-től: a Re/code munkatársai megbízható forrásokra hivatkozva azt állítják, a Qualcomm következő generációs Snapdragon 820-as SoC egységét a TSMC helyett a Samsung készítheti el. A szóban forgó chipnek a korábbi gyakorlat alapján a TSMC üzemében kéne elkészülnie, ám a hírek szerint a Qualcomm mindenképpen a Samsung 14 nm-es gyártástechnológiájára szeretne váltani.

Úgy néz ki, hogy lassan sorba állnak a gyártónál a különböző cégek. ...szintén említést tett arról, hogy a Samsung új ügyfelei között az AMD, az Apple és a Qualcomm egyaránt jelen van.
Na akkor lesz nagy durr , ha AMD GPU -k 14nm -en készülnek és még nemtudni mit hoz a holnap .
Jók lesznek ezek a VGA -k ... Semmi problemát nem találok , max azt hogy tényleg nem 14nm -en készültek - ami nem az AMD hibája . Reméljük hamarosan ez változik .

Na végre, nem látni köztük 128bites memóvezérlésűt ... alul sem
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Meteoreso
2015.04.22. 18:33
Megvolt a 100 hozzászólás ennek örömére egy mese:

Kovács Pistike fogta és bement a boltba kezében a 7970 es videókártyájával kérek egy 280X et mondta vidáman.
Az eladóbácsi bement és rakott rá egy matricát.
Majd Kovács Pistike vásárolt 2 év múlva egy 370x majd 2 év múlva egy 460x majd egy 550x kártyát. Majd 70 évesen rájött hogy ugyanaz a kártyája csak van rajta 10 matrica csendesen hátradőlt és meghalt.
De sebaj legalább az ŐVÉÉÉ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.04.22. 18:43
Szerintem feküdj le, napszúrást kaphattál.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. ngabor77 Meteo...
2015.04.22. 18:45
Nem kellett volna, ez nagyon sz@r volt!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Galdech Phant...
2015.04.22. 18:52
Én 390X-et várom, így a részemről átnevezés kizárva.
Azt le kell szögezni, hogy 290X most sem egy gyenge kártya és bár a fogyasztása több 980-nál, különösebb probléma nincs vele. Az a baj, hogy 390 tulajdonságait nem hozzák lejjebb, 380-ig igazán megtehették volna.

Meteoreso: Te nem vagy normális.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. xenon77 Meteo...
2015.04.22. 18:54
Nekem tetszett!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. TheRealTsL
2015.04.23. 05:20
A legutóbbi pletykák szerint félig meddig formális bejelentés lesz a ténylegesen új kártyák startja, mert akár az év végéig is akadozhat a gyártásuk, így erősen limitált lesz a készlet. Kiderül hamarosan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!