iPon Hírek

Kalandoroknak készült az Alcatel Go termékcsalád

Dátum | 2015. 09. 08.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Az Alcatel egyebek mellett két olyan eszközt is megvillantott a berlini IFA-n, amelyek kifejezetten a túrázók/sportolók igényeit elégíthetik ki. Alcatel One Touch Go Play Először vegyük közelebbről szemügyre az Alcatel Go Playt. Ez az okostelefon a vállalat egyik legstrapabíróbb konstrukciója lett, és már az első kézbevételt követően nyilvánvalóvá válhat az érdeklődők számára, hogy nem egy átlagos masináról van szó. A 9,2 milliméteres házát ütésálló burkolat óvja, a szigetelésének köszönhetően pedig megfelel az IP 67 előírásnak, vagyis por egyáltalán nem juthat át a „védőgátakon”, nedvesség pedig csak nagyobb nyomás mellett jelenthet neki gondot (1 méter mélyen 30 percet is gond nélkül átvészel). Az előlapját egy 5 hüvelykes megjelenítő eleveníti meg, ami kellően magas, 1280 x 720 képpontos felbontással szolgál, viszont csak TN+Film technológiás. Az első benyomások szerint a fényereje kellően jó, viszont a betekintési szögeiről már nem mondható el ugyanez. Két kamera van a fedélzeten. Előre egy 5 megapixeles megoldás került, ami ugyan csak fix fókuszponttal dolgozik, de néhány szelfi elkészítésére így is megfelel, a főkamera pedig már 8 MPixeles állóképek megörökítésére alkalmas, videózni pedig 1080p-ben lehet vele. Rosszabb fényviszonyok mellett jól jön majd a LED-es segédfény közbenjárása. Az operációs rendszer szerepét az Android 5.0 Lollipop tölti be.
A készülék egészen színes egyéniségnek ígérkezik, valószínűleg az Alcatel ezzel is szeretné magát belopni az érdeklődők figyelmébe, akik a várakozásaik szerint főleg fiatalok lesznek. Összesen nyolc különböző színvariációban lesz elérhető a Go Play. A telefon lelke egy 64 bites, négymagos Qualcomm lapka. A Snapdragon 410 szériás MSM8916-ról beszélhetünk, ami 1,2 GHz-es Cortex-A53 magokkal, valamint egy Adreno 306 grafikus egységgel van ellátva. A rendszermemória 1 GB-os méretet öltött, a háttértárat figyelembe véve pedig 8 GB-tal szolgál az okostelefon. Ez utóbbi persze bővíthető bármikor egy microSD kártyával, vagyis ha szűkösre fordulna a helyzet, az nem jelent komoly problémát. A kapcsolati képességek között kiemelendő a 4G LTE modem megléte, ennek köszönhetően akár 150 Mbps-os letöltési sebességet is képes elérni ideális körülmények között a mobil. Emellett van még benne 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő WLAN Wi-Fi Directtel, Bluetooth 4.1 modul, FM rádió és GLONASS műholdakkal is együttműködő A-GPS vevő is. Az energiaszükségleteit egy 2500 mAh-s kapacitású akkumulátor hivatott kielégíteni, ami átlagos üzemidő elérésére lehet elég. Alcatel One Touch Go Watch
Az Alcatel másik üdvöskéje egy olyan okosóra, ami egészen robosztus dizájnt kapott annak érdekében, hogy bírja majd a gyűrődést. A Go Watch leginkább a Casio rendkívül nagy népszerűségnek örvendő G-Shock óráira hajaz, és még a merész színvilág tekintetében sem okoz csalódást – le sem tagadhatná a Go Play rokoni szálait. A megjelenítője kör alakú, 1,22 hüvelykes a panel átlója, a felbontása pedig 240 x 204 pixeles. Az operációs rendszere sajnos zárt, szóval harmadik féltől származó alkalmazások áradatától nem kell „tartani”, de panaszra így sem lehet majd ok, igazán jó funkcionalitással bír a készülék.
Megvannak benne a legfontosabb szenzorok, sőt mi több került bele még egy pulzusmérő is, ami igazán jól jön, ha valóban azt a célközönséget szeretnék behálózni, akik örökké mozognak valamilyen formán. Az értesítésekről nemcsak a kijelzőn „szól” a felhasználónak a Go Watch, hanem a beépített rezgőmotorral is jelzi az új információk érkezését. Csak egy 225 mAh-s akkumulátor van benne, de mivel itt nem olyan erős, vagyis éhes a hardver, mint mondjuk az Android Weart futtató eszközök esetében, így nem lesz rossz az üzemideje. A gyártó elmondása alapján 2 napot biztosan át fog vészelni, de akár 5 napot is kibírhat egy feltöltéssel. Mi kell a használatához? Az Alcatel nem tette magasra a lécet, működik mindennel, amin legalább az iOS 7 fut, Androidból pedig a 4.3-as verzióra tart igényt, ami az utolsó Jelly Bean kiadás – sajnos a Windows Phone-nal nem működik együtt. Az Alcatel One Touch mindkét készülék esetében kiemelte egy igazán érdekes dolgot. A Go eszközök kompatibilisek a GoPrókkal, igen, a világ vezető akciókameráival. Az okostelefonhoz lesz egy olyan tok, amit úgy alakítottak ki a vállalat szakemberei, hogy befér a telefon is a GoPro mellé, míg a Go Watch képes lesz mindarra, amire a GoPro saját Smart Remote távirányítója, márpedig az önmagában is 80 dollárt kóstál. Arról nincs tudomásunk, hogy a felek között van-e valamilyen stratégiai együttműködés, de akárhogy is legyen, az Alcatel részéről örömteli ez a nyitás a GoPro felé. Az Alcatel One Touch Go Play megjelenésének időpontja nem ismert, az ára 200 dollár környékre várható, de pontosabb adatra csak a negyedik negyedévben számíthatunk. A Go Watch-ra már nem kell sokat várni, és ez mindössze 150 dollárért lesz megkaparintható, ami a képességeit figyelembe véve egyáltalán nem magas összeg.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. j.panzer
2015.09.08. 10:01
Az az óra mekkora G-shock koppintás. Hogy nem süllyednek el szégyenükben.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. rfj1989
2015.09.08. 14:30
A telóból csak az IPS kijelző hiányát sajnálom...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Crytek01
2015.09.08. 21:15
Órába már csak gps- kéne meg nagyobb aksi azt jó is volna de így.....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!