iPon Hírek

Karbonn Smart Tab 1, Jelly Beannel 125 dollárért

Dátum | 2012. 08. 06.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Karbonn táblagépén dolgozó indiai mérnökök nem kis tettet hajtottak végre azzal, hogy elsőként, és a Google-t leszámítva egyedüliként kínálnak olyan táblagépet, amelyen a Jelly Bean (Android 4.1) operációs rendszer van.

A Smart Tab 1 érdekessége, hogy még csak nem is ARM alapokon nyugszik, hanem az ARM riválisának számító MIPS-en. Vagyis a programozóknak még a szokásosnál is több munkát kellett belefektetnie az új rendszerbe, mivel a Google a MIPS mellé nem nyújt támogatást, nem segíti a fejlesztéseket. Ennek ellenére, minden akadályt leküzdve, bő egy hónappal a bejelentést követően máris ez fut a Karbonn tableteken. Ráadásul a táblagép még az árával is kitűnhet, hiszen mindössze 125 dollárt kérnek érte.


A 7 hüvelykes megjelenítővel szerelt készülék lelke az Ingenic műhelyéből érkezik. Ez a vállalat az egyetlen, ami a mai napig hisz a MIPS létjogosultságában, és jó teljesítményre képes chipeket állít elő. Jelen esetben egy túlhajtott JZ4770-nel van dolgunk, mely egy 1,2 GHz-es órajelen üzemelő XBurst magot, és egy Vivante GC860 grafikus processzort tartalmaz. Ez a vas elegendő a FullHD (1080p) felbontású videók lejátszására. A gépben egyetlen, 2 megapixeles kamerát találhatunk, így videohívások kezdeményezése sem okoz gondot a masinának. A 3700 mAh-s kapacitású akkumulátorral 8 órányi videózásra, avagy 25 órán át tartó zenehallgatásra van lehetőségünk a vállalat mérései alapján.

Akik a következő szállítmányból vásárolnak, azokat már várhatóan az Android 4.1 üdvözli majd a bekapcsolást követően, ám azoknak sem kell sokat várnia, akik már korábban vásároltak a Smart Tab 1-ből, ők szeptemberig megkapják a frissítést.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!