iPon Hírek

Karcsú USB merevlemez az Imation-tól

Dátum | 2008. 06. 11.
Szerző | Gabriel
Csoport | ADATTÁROLÁS

Útjára indította az "Apollo" fedőnevű hordozható tárolóegység-vonalát a cég - amellyel feltett szándékuk, hogy kiemelkedjenek versenytársaik közül a meghajtók különösen vékony és könnyű szerkezetével.

Erre éppenséggel még akár esélyük is lehet, ugyanis az Apollo valóban alig éri el a másfél centis vastagságot, súlyra pedig 16 deka körül lehet. Szintén a fizikai jellemzőknél maradva, a burkolata a cég állítása szerint egyrészt kellően ellenálló, másrészt pedig sima és letisztult, króm bevonattal is ellátott.


Külső meghajtóknál megszokott módon az Apollo is teljes egészében az USB-n keresztül kapja a működéséhez szükséges áramot. Minden további nélkül együttműködik Mac-ekkel és Windows-okkal, valamint adnak hozzá egy Total Media Backup szoftvert is, amely nevéhez híven gondoskodik az adataink rendszeres biztonsági mentéséről, valamint azok szinkronizálásáról.

Két modell már most kapható: ezek 160 és 320GB kapacitással rendelkeznek, ennek megfelelően $150 és $223 ellenében kaphatóak. Később a nyár folyamán azonban érkezik majd egy 500GB darab, valamint még az év vége előtt várható egy (bizonyára még nagyobb kapacitású) asztali gépekhez szánt Apollo Pro is - ez utóbbiak áráról azonban nem közöltek adatokat.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások