iPon Hírek

Kedvező árat kapott a WayteQ xTAB-80 (is)

Dátum | 2012. 06. 28.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

Hazánkban ha a táblagépek értékesítését vesszük górcső alá, akkor szinte kétség sem fér hozzá, hogy a WayteQ nagyon erős versenyző a mezőnyben. Ezt persze annak köszönheti, hogy rendre jó ár-érték arányú készülékekkel jelentkezik.


A WayteQ xTAB-80 lényegében egy Ramos Pt W16-os, de az európai piacokat kiszolgáló vállalat ebből már nem is csinál titkot. Nemrégiben ugyanis arról számolhattunk be, hogy a két cég között szoros együttműködés jött létre, és a Ramos táblái WayyteQ név alatt fognak megjelenni Európában. Persze ez még nem azt jelenti, hogy a WayteQ csak átmatricázza a gépeket: komoly támogatás jár hozzájuk és a szofterben is bőven benne van a cég keze.

Az xTAB-80 a hardverét tekintve nagyon hasonlít majd a nemrégiben leleplezett xTAB-70w-hez, de azért egy nagy különbség lesz: a kijelző. A 8 hüvelykes újdonság valamivel nagyobb, 1024 x 768 képpontos felbontást, és más képarányt kapott, mint a 7 colos társai, így az apró méretbeli különbség ellenére bőven lehet létjogosultsága ennek is. A megjelenítő az IPS technológiának hála széles betekintési szögekkel rendelkezik, míg a kapacitív multitouch érzékelésnek köszönhetően, akár 5 pontot is képes követni.


A gép lelke egy Amlogic AML8726-M3 lapkakészlet lesz. Ez egy 1 GHz-es Cortex-A9-es magnak és egy 250 MHz-es órajelen üzemelő Mali-400 MP1 grafikus processzornak ad otthont. A készüléknek 512 MB-nyi DDR3-as rendszermemóriával kell gazdálkodnia, az adatok tárolásáról pedig 8 GB-os NAND Flash alapú tárhely segítségével gondoskodik. Ez utóbbit persze bár mikor tovább bővíthetjük microSD kártya behelyezésével, így akár 40 GB is rendelkezésünkre állhat. Az adatkapcsolatok terén is történt némi előrelépés, a Bluetooth-on túl az xTAB-80-ban már támogatott lesz a 802.11n-es WLAN is; de a HSDPA modemet ezúttal is csak utólagos megoldásokkal képes használni. Érdekesség, hogy a táblagépet gyakorlatilag használhatjuk médialejátszónak is, hiszen támogatja az infravörös távkapcsolót, és miniHDMI csatlakozó felület is van rajta, továbbá USB-n támogatott az OTG is, így külső meghajtót is képes kezelni.


A 4200 mAh-es kapacítású akkumulátornak köszönhetően a készülék WLAN kapcsolat mellett 5 órányi videózásra ad lehetőséget, míg ennélkül akár a 20 órás használat sem kizárt. A 212 x 150 x 10 milliméteres és 450 grammos eszköz bekapcsolását követően az Android 4.0.3 köszönti a felhasználókat, így a rendszer frissességére nem lehet panaszunk. Persze már bemutatkozott a 4.1 Jelly Bean is, de ez még annyira friss, hogy hivatalosan a forgalmazó nem beszélt még a frissítésről. A WayteQ xTAB-80 már felkerült a boltok polcaira, az ára pedig 45 ezer forint körül alakul jelenleg.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

8. Vw1967
2012.06.28. 19:00
Ebben nem IPS panel van, ráadásul eddig is támogatott volt a 802.11n-es WLAN, a 100is-ből hiányzik egyedül! Ennek a kijelző mérete, ill. felbontása változott a többi eszközhöz képest
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. DemonDani
2012.06.28. 20:05
az xTAB-70w-ben nincs n-es WLAN az adatlapja szerint, azt pedig én nem bírálhatom felül, amit a vállalat mond róla. Továbbá a Ramos táblában IPS van, így elég furcsa lenne ha ebben nem az lenne, mivel hardveresen azon nem változtattak.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. fren
2012.06.28. 20:40
pedig a hivatalos oldal szerint LCD kapacitív...
egyedül az xTAB-100is IPS paneles
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Geri94
2012.06.28. 23:51
"A megjelenítő az IPS technológiának hála..."
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. vond
2012.06.29. 08:44
@frenIPS vagy nem IPS, az LCD-nek ehhez semmi köze... Az a kijező, technlógiára utaló típusa, nem pedig a benne felhasznált panelé... Ha úgy tetszik az IPS az LCD-n "belül van", sok más egyéb panelfajtával egyetemben (pl. TN, xVA)...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. witchlord
2012.06.29. 10:48
Kinézetre nagyon szép. Kellemes ez a barnás-szürkés szín is hozzá. Az e-ink-es könyvolvasók nem jönnek be, de ha ezt nagyobb felbontású kijelzővel lehetne kapni, én tuti vevő lennék rá..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. DemonDani
2012.06.29. 13:07
witchlord

Majd a Google Nexus 7! szinte retina kijelzőjével biztos szép eredményt ad és napi árfolyamon árban sem sokkal több lenne, csak nagyon jó helyről kell beszerezni... (egyenesen usa?!)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. witchlord
2012.06.29. 17:36
Hát meg is fogom sasolni azt is.. Aztán majd választok..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!