iPon Hírek

Kellemetlen meglepetéseket hozott a 6.0-s Apple TV frissítés

Dátum | 2013. 09. 23.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | FŐ EGYSÉG

Az Apple az elmúlt hét folyamán nem csak az iOS 7-es kiadását tette elérhetővé, hanem az Apple TV Software 6.0-s kiadását is, igaz, utóbbinál a jelek szerint homokszem került a gépezetbe, ugyanis a frissítés telepítése egyes esetekben nem várt meglepetéseket okozott, méghozzá a kellemetlenebb fajtából.

Az Apple TV Software 6.0-s kiadása egyebek mellett AirPlay és iTunes Radio támogatással érkezett, igaz, utóbbi csak az Amerikai Egyesült Államok területén vehető igénybe. Az új szoftver egyes felhasználók számára mellékhatásokkal is járt: voltak, akik az eszközön tárolt tartalmakat vesztették el, de olyanok is akadnak, akik a frissítés óta semmit sem tudnak letölteni az internetről, hiába áll rendelkezésre működő internetkapcsolat. A kevésbé szerencsések a frissítés után egy működésképtelen Apple TV-t kaptak eredményül, amit csak helyreállítás után lehet ismét birtokba venni. Utóbbihoz micro-USB kábelre és iTunes-ra van szükség.
A malőr miatt egyelőre az 5.3-as kiadás a legfrissebb stabil szoftver (Forrás: 9to5mac)
A malőr miatt egyelőre az 5.3-as kiadás a legfrissebb stabil szoftver (Forrás: 9to5mac)
Az ügy kapcsán közlemény egyelőre nem született, viszont az már biztos, hogy az Apple illetékesei észrevették a hibát, ugyanis a frissítést eltávolították, így jelenleg az elérhető legfrissebb stabil szoftver az 5.3-as verziószámot viseli. Persze a 6.0-s kiadás az Apple hivatalos weboldaláról így is letölthető, de a fentiek miatt ezzel érdemes várni egy kicsit, hiszen a korábban említett problémák sok kellemetlenséget okozhatnak. Egyszóval egyelőre semmiképpen sem érdemes 6.0-s verzióra frissíteni az Apple TV szoftverét. Reméljük, a hibákat hamar kijavítják a vállalat illetékesei és hivatalos állásfoglalás is születik az ügyben.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

11. Fzoltan
2013.09.23. 16:02
Na, azért ez nem egy olyan lényegtelen hiba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. huncut123
2013.09.23. 16:41
Törölve a Fórum Szabályzat 2.2-tes pontja elleni vétség miatt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. Kirrr
2013.09.23. 17:07
Valahogy, most mindegyik friss szoftverük kaki lett...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. Asagrim
2013.09.23. 17:22
Egy ilyen hibához nem kell Apple-nek lenni. Én már 6 évvel ezelőtt elértem azt a stádiumot a hardverek és szoftverek (nem) megbízhatóságát tapasztalva, hogy minimum 3 hónapot várok míg megvan a megfelelő nagyságú felhasználóbázis, akinek a visszajelzéseit lehet olvasni azzal kapcsolatban, hogy mennyire megbízható az adott hardver/szoftver.

Azóta mondanom sem kell még egy hibás frissítés, vagy szériahibás hardver nem került a tulajdonomba.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. Fzoltan Asagr...
2013.09.23. 20:00
Asagrim, ez nem nagy újdonság, kb. semmiből nem szabad megvenni az első szériát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. Smooth44 Fzolt...
2013.09.24. 14:01
Csak aztán nehogy mindenki így csinálja
Mert akkor 3hónapig 0 mozgás lesz, mindenki kivár, aztán legalább utána se veszi/tölti senki, mert "biztos sz*r, ha ennyire nem kell senkinek"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. Asagrim Smoot...
2013.09.24. 14:33
Mindig lesz bőven olyan ember aki ész nélkül frissít, mert neki csak a legújabb jó.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. Fzoltan
2013.09.24. 22:01
Asagrim: Jajj, na nehogy már megvédd az Apple-t. Az a szemét felhasználó egyből használja a frissítést, amelyet a gyártó tett közzé. Azta, ki gondolta volna.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Smooth44 Fzolt...
2013.09.25. 07:57
Az én olvasatom szerint nem védte. Egyszerűen rávilágított, hogy ez bármely gyártóval gond nélkül előfordulhat (és fordult is már).
Én sok esetben a legfrissebbeket, beta-kat is leszedem - eddig még nem volt ebből gondom -, de én belekalkulálom, hogy akár lehet is még egy ilyen friss dolog esetén probléma. Ezért pedig nem húzom rá a vizeslepedőt a gyártóra.

SZERK: nem igaz! Az androidos appokkal mindig megszívtam. Az első 1-2 eset után kikapcsoltam az auto frissítést, sőt, egy idő után egyáltalán nem frissítettem, de még a market appját is töröltem - el se érje azt a nyomorult piacteret. Illetve egyszer megszívtam almás rendszeren is (iPad és iOS 5.1 - azóta tényleg csak arra jó - vagy arra sem - amire eredetileg gondoltuk... digi képkeret).
De PC-s környezetben vagy WP8-cal még nem volt bajom.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Fzoltan
2013.09.25. 19:37
Smooth44: Valóban előfordulhatna akármelyik gyártóval. DE! Ezért továbbra sem a felhasználó a felelős, hanem a gyártó. (Azért írtam Apple-t, mert ez egy Apple-s cikk)
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Asagrim Fzolt...
2013.09.25. 20:02
ÉS továbbra sem mondta senki, hogy a felhasználó a felelős.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!