iPon Hírek

Keménykötésű okostelefon LTE-vel a CAT-től

Dátum | 2014. 09. 10.
Szerző | DemonDani
Csoport | MOBILTELEFON

A Caterpillar mostanra már több éves múltra tekint vissza az okostelefonok gyártásában is. A vállalat egyre tapasztaltabb, és ez meg is látszik a készülékein. A CAT Berlinben, az IFA 2014-en is képviseltette magát, és egy új mobilt is előhúzott a kalapból ennek örömére.
Az újdonság legalább annyira jó strapabírósági mutatókkal bír, mint a vállalat korábbi okostelefonjai, ám minden eddigi készüléknél jobb képességekkel rendelkezik. A szerkezet nemcsak az IP67 minősítést kapta meg, hanem megfelelt a katonai körökben elfogadott MIL-STD-810G előírásoknak is. Ennek értelmében a föld szinte bármely pontján használható lesz: bírja a szélsőséges hőmérsékleti viszonyokat, nem okoz neki gondot a magas páratartalom sem, és a különböző rezgésekkel, ütődésekkel szemben is védett. Csak a mélytengeri búvárkodások alkalmával kell majd biztonságosabb helyet keresni a számára, nagy nyomás mellett ugyanis beleférkőzhet a víz a burkolata alá. A CAT B15Q fölé pozicionált S50 egy 4,7 hüvelykes megjelenítővel került bevetésre, amit Gorilla Glass 3 üveggel burkoltak be, így szemből is védve lesz a fizikai behatásokkal szemben. A megjelenítője 24 bites színmélységgel és 1280 x 720 képpontos felbontással dolgozik (312 PPI), így igazán kellemes végeredményre van kilátás.
A gépezet belsejébe tekintve egy Qualcomm Snapdragon 400 szériás lapka üdvözli az érdeklődőket. Egy MSM8926 jelölésű chip tevékenykedik benne, amely négy 1,2 GHz-es Cortex-A7 processzormagot, valamint egy Adreno 305 grafikus feldolgozó egységet foglal magába. A lapka mellé nem kevesebb mint 2 GB-nyi rendszermemória került, ami bizony szinte mindenre elegendő még az Android mellett is. A készülék tárkapacitása már nem ennyire lenyűgöző, hiszen alapból csak 8 GB-ot nyújt, azonban van lehetőség a bővítésre microSDXC kártya segítségével. A kapcsolati képességei között külön ki kell emelni, hogy már egy négyes 4G LTE modemmel van felvértezve, így megfelelő infrastruktúra mellett akár 150 Mbps-os letöltési sebesség is elérhető vele. Ezen felül akad még a kelléktárában A-GPS vevő, Bluetooth 4.0 modul A2DP-vel, 802.11 a/b/g/n szabványoknak megfelelő Wi-Fi és az FM rádió sem maradt ki a felhozatalból.
A hótól sem eshet baja.
Operációs rendszer tekintetében is remekel az okostelefon, hiszen már ezen is az Android 4.4 KitKat teljesít szolgálatot. Ezt a vállalat különösebben nem alakította át, de lesz néhány előre telepített program, így például a Swiftkey, az AVG Antivirus vagy a CAT App Store. Bizony, a vállalat már saját alkalmazásbolttal is szolgál, ahol persze azért nem kell milliós példányszámú kínálatra számítani. A CAT App Store valamivel több mint ezer kézzel válogatott, hasznosnak vélt applikációt vonultat fel. Ezeknek az összeszedésekor azt próbálták szem előtt tartani az illetékesek, hogy mikre lehet szüksége a CAT felhasználóknak. A masszív, fémmel és gumírozással ellátott készülékházba egy 2630 mAh-s akkumulátor került. Az mobil üzemideje valamelyest átlagon felülinek ígérkezik, ám kiugró teljesítményről nem beszélhetünk. Két kamerát zártak a tervezők a kőkemény testbe. Az előlapra egy 1,3 megapixeles egység került, mely elegendő lesz 720p-s videóhívások folytatására, és itt másra nincs is szükség, hiszen ilyen mobilt nem azok a vásárlók fognak venni, akik utána önarcképek gyártásába kezdenek. Az S50 főkamerája 8 MPixeles képek és HD videók készítésére nyújt lehetőséget, illetve fényhiányos környezetben is használható marad, köszönhetően a LED-es villanónak. A segédfény itt egyébként minden bizonnyal elemlámpaként is jól fog jönni. Végül még egy apró érdekessége van az újdonságnak: elvileg már két különböző színben lesz megvásárolható. Azt viszont nem lehet biztosan tudni, hogy milyen színről beszélhetünk a megszokott fekete mellett – a közlemény "Forest" kódnévvel illeti (talán zöld?).
Összességében a CAT S50 névre hallgató konfiguráció már kompromisszummentesen meg fogja állni a helyét a modern okostelefonok között is, így a jövőben még több érdeklődőre számíthat majd a vállalat. A szerkezet persze jóval drágább lesz, mint azok az átlagos masinák, amik általában ehhez hasonló képességekkel rendelkeznek. Napokon belül kereskedelmi forgalomba kerülhet az újdonság, és az öreg kontinensen 480 eurót kérnek majd el érte.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!