iPon Hírek

Kerámiából készülhet a jövő golyóálló üvege

Dátum | 2015. 04. 28.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

Spinellből, azaz magnézium-alumínium-oxidból készítettek átlátszó felületeket az Egyesült Államok Haditengerészeti Laboratóriumának kutatói. Az üvegszerűnek tűnő anyag valójában egy rendkívül ellenálló kerámia, amelyből nagyon erős védőfelszerelések, akár homokviharoknak is ellenálló kameralencsék és törésbiztos mobiltelefonok készíthetők. A labor szakértői egy évtizede foglalkoznak a spinell kutatásával, amely ellenállóbb, mint az üveg, és vékonyabb rétegekben is jobban teljesít ez utóbbinál, ami mind a hadászatban, mind a hordozható elektronikus eszközök területén fontos előnyt jelenthet. A labor munkatársai új módszert alkalmaztak a spinell átlátszóvá tételére. A szinterelésnek nevezett metódus lényege, hogy az anyagot alacsony hőmérsékleten, annak olvadáspontjánál hidegebb körülmények közt teszik ki nagy nyomásnak, és sajtolják a kívánt formára. A módszerrel változatos alakú áttetsző felületek hozhatók létre, vagyis a speciális lencséktől kezdve gyakorlatilag bármilyen forma legyártható az anyagból, feltéve, hogy rendelkezünk a megfelelő alakú és méretű sajtolómintával, mondják a szakértők.
Az ellenállóságon túl az áttetsző anyag másik előnye, hogy az üveggel ellentétben az infravörös fényt is átengedi, ami azt jelenti, hogy az infravörös képalkotó berendezésekben vagy lézerek alkatrészeként is használható lehet. Ezek optikai összetevőit napjainkban különböző egzotikus anyagokból gyártják le, amelyek azonban nagyon sérülékenyek. Ha viszont a rendszert spinell-ablakokkal lehetne védeni, sokkal ellenállóbbá lehetne tenni ezeket a készülékeket. A spinell a természetben előforduló ásvány, azonban mesterséges körülmények közt is előállítható, és mivel minden összetevője bőségesen rendelkezésre áll a bolygón, gyártása nem kerül sokba. Mivel egy polikristályos anyagról van szó, amelyben sok-sok apró kristály van összepréselve egy szerkezetbe, a spinell nem úgy törik, mint az üveg. Ha az üveg megreped, a repedés a teljes felületen végigfut, a spinellben viszont a repedés csak a következő kristályig tud terjedni, vagyis kisebb darabok lepattanhatnak belőle, de a felület nem fog összetörni. Olyan, mintha egy sűrű kisbolygóövön kellene átnavigálnia a repedésnek: az útjába kerülő kemény kristályok elnyelik a repedés energiáját, így az nem tud továbbterjedni az anyagban, magyarázza Jas Sanghera, a kutatás vezetője. Ami az alkalmazási lehetőségeket illeti, a fegyveres erők tagjai máris nagy érdeklődést mutatnak a fejlesztés iránt, hiszen a spinellből átlátszó golyóálló bevonatok és pajzsok készíthetők. A napjainkban használt golyóálló üvegek üveg és műanyag rétegekből állnak, és több mint 10 centiméter vastagok. Spinellből legyártva hasonlóan hatékony felületek készíthetők, amelyek azonban tizedannyit vagy még kevesebbet nyomnak, mondja Sanghera.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

18. dzsuz87
2015.04.28. 15:05
A képen csupa sokadik generációs amerikait láthatunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
17. rtagore
2015.04.28. 16:04
Az üveg az infravörös sugarakat átengedi, csak az ibolyántúlit nem. Ezért érzünk meleget, ha az ablak elé állunk.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
16. dzsuz87
2015.04.28. 16:16
Az infravörös (IR) hullámot átengedi, lásd wikimédia:
Az x tengelyen a hullámhossz szerepel, 650 felett kezdődik a spektrum IR része, 300-600 között van a látható.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. Szefmester
2015.04.28. 16:41
De akkor hogy lehet hogy ha üveglapot tartok magam elé akkor a hőkamerán nem látszom? Az nem az infravörös tartományt érzékeli?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. TheEnginee... Szefm...
2015.04.28. 16:48
A transmisszió függ anyagtól, vastagságtól, hullámhossztól, a kamera érzékenysége is játszik, ráadásul ez nem igen/nem kérdés...
Kerdesedre ilyen formán nem lehet kielégítő választ adni. Attól függ milyen üveg, és milyen kamera. Van olyan reláció, ahol az általad feltételezett kimenet megvalósul.

Beer-Lambert törvény...

@ cikk:
Nagyon okos, hogy porkohászathoz folyamodtak. Az egész cucc tetszik... Nagyon tetszik!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. MZperX75
2015.04.28. 19:09
gorilla glass 5


dzsuz87

#1 like
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. mikej95
2015.04.28. 19:16
Gorillaglass 3 és a zafír kompozit előlapokhoz mérve ez mennyivel lehet jobb? Azt leszámítva, hogy nem reped ketté vagy pókhálósodik, ha egyszer rosszul koccan.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. p3tya
2015.04.28. 19:35
Úgy érti a cikkíró, hogy lövedékálló?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. p3tya
2015.04.28. 19:36
Látom, virágzik a multikulti....
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. thestock
2015.04.28. 20:06
Érdekes cikk.Kár hogy nem derült ki hogy mennyivel lesz olcsóbb ez az eljárás mint mondjuk a sima lövedékálló üveg esetében.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. WitcherIII
2015.04.28. 21:40
Alon márkanéven fut már egy hasonló termék egy ideje, kicsit más összetevőkkel, de hasonló szerkezettel. Legalább 10 éve lehetett hallani először róla, de akkor még csak sík táblákat tudtak előállítani. Mohs - keménysége 8, vagyis jobb mint a gorilla glass, amit egy homok szemcse is megkarcol. . Valószínűleg ugyanaz a cég fejlesztette ki. (SURMET)
De már valamelyik Startrek részben is említést tettek az átlátszó Al-ról, így pedig várható volt, hogy előbb utóbb kereskedelmi forgalomban is megjellennek ilyen anyagok.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.04.29. 00:44
"De már valamelyik Startrek részben is említést tettek az átlátszó Al-ról, "

Erre én is emlékszem. Asszem valamelyik klasszikus filmben volt benne. Hatalmas.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. ZSORRO
2015.04.29. 07:22
Az exotikus-t nem lehetett volna szépen eGzotikusnak írni, mert így nagyon zavarja a szemem ebben a jó cikkben .
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. SuhiTomi Philo
2015.04.29. 08:15
Abban a részben volt, ahol visszamentek az időben begyűjteni egy bálnát. Azt már én sem tudom, hogy hanyadik film volt.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. hamzajanos Philo
2015.04.29. 08:22
Star Trek IV: A hazatérés

http://hu.wikipedia.org/wiki/Star_Trek_IV:_A_hazat%C3%A9r%C3%A9s

 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. peti198706...
2015.04.29. 09:52
http://hu.wikipedia.org/wiki/Spinell

"Kémiailag magnézium-alumínium-oxid, köbös rendszerben kristályosodik, leggyakrabban oktaéderes alakban jelenik meg, melynek lapjai görbültek, az élek lesarkítottak. " -Így már érthető mért nem törik.. mint egy boltozat amin eloszlik a rá kifejtett erő. És ebből kifolyólag érthető, mért drágakőként árulják a tömeggyártott okostelefonokat.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2015.04.29. 15:32
Dehogynem, köszi
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Szefmester TheEn...
2015.04.29. 16:11
Köszi a választ. Azért kérdeztem mert a legtöbb hőkamerás biztonsági kamerát amit eddig láttam ki lehetett játszani egy üveglappal... AZ más kérdés ha valaki ránéz a képére lát egy oda nem illő kockát.

Arra lennék kíváncsi hogy mennyibe fog kerülni az ipari előállítása ennek az anyagnak pár év múlva. Csak hogy tudjam kb mikorra fog elterjedni a hadseregen kívül is.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!