iPon Hírek

Késik a Windows Vista SP2?

Dátum | 2009. 01. 24.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | SZOFTVER

A Microsoftnál úgy tűnik, hogy kis mértékben későbbre csúsztatták a Windows Vista operációsrendszer második szervizcsomagjának megjelenését, legalábbis a TechARP megbízható forrásokra hivatkozva most ezt állítja. A híroldal december folyamán ugyancsak megbízható, Microsoft-hoz közel álló források információi alapján arról számolt be, hogy az SP2 már április folyamán bearanyozódhat. A csúszás nagyjából egy hónapot jelent, ennyivel később készül el a végleges, azaz a gyártásra jelölt (RTM) változat.


A hírek szerint az RC, azaz az első kiadásra jelölt verzió február helyett majd csak márciusban érkezhet. Az RTM változat a legfrissebb értesülések alapján májusban, vagy júniusban válhat elérhetővé, ám ekkor még a weben hivatalos letöltés formájában nem lehet majd hozzájutni, ugyanis első körben az OEM vállalatok kapják meg a végleges csomagot, az internetes társadalom majd csak néhány héttel később juthat hozzá. A várható internetes megjelenéssel kapcsolatban egyelőre nincsenek pontos információk.

A Windows Vista SP2 várható újításaival kapcsolatban még tavaly október folyamán árult el néhány részletet a nagyvállalat. Az új szervizcsomag továbbfejlesztett WiFi támogatást nyújt majd a Vista felhasználók számára, így a vezeték nélküli hálózat keresése és a konfigurálása is egyszerűbbé válhat. A szoftver a Bluetooth 2.1-es technológia, az exFAT fájlrendszer és a Blu-ray lemezek írásának támogatásával érkezik.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

16. Svindler
2009.01.24. 20:36
VISSZA A HÍRHEZ
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
15. danee91
2009.01.24. 21:40
Pedig erre várok már, ez ki lesz próbálva, már csak azt nem tudom, h melyik lesz jobb, a Vista SP2, vagy a Windows 7?
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
14. cizoe
2009.01.25. 00:08
SP2 nem hoz sebességbeli javulást, (bár az SP1 is elég gyors, mármint nem éreztem soha lassúnak), minössze a cikk utolsó 4 sorában leírtakkal bővül. Persze kisebb hibajavításokat is hoz, de az ha naprakész update-elt Vistád van, már települt valószínűleg.

Mellesleg nem ellenfelek, a Win7 csak béta, RC előtt akármennyire is stabil (én is a bétát használom egyik gépemen), egyértelmű, hogy a LEGTÖBB usernek nem szabad ajánlani éles rendszernek. Lehet hogy ez a 10 millió informatikus országa, de beta rendszert akármennyire is zsír meg menő ne használjon csak az, aki tudja mi merre mennyi. :rolleyes:
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
13. kisdeak
2009.01.25. 00:11
ez csak egy javítócsomag, uj op. rendszert azért nem kapunk de egy jobbat igen
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
12. cizoe
2009.01.25. 00:21
Az a baj, hogy az XP sp2 után mindenki azt hiszi, egy service pack grandiózus változásokat/javulást hoz... Az egy kivétel volt, majdnem új OS lett az xpből sp2 után.. De egy javítócsomag nem erről szól alapból.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
11. pluto
2009.01.25. 00:49
Valószínű fog gyorsítani a Vistán az SP2, az a kérdés hogy mennyit. De én ma felraktam a 7-et és van DX 11!! Nem akartam elhinni. Dx11 van rajta. Úgyhogy leesett az állam.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
10. tomcsa4
2009.01.25. 00:51
"Lehet hogy ez a 10 millió informatikus országa.."

Ezt hogy eltaláltad. 2 éve fórumozom itt-ott és tényleg így érzem én is
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
9. ATI aki AT...
2009.01.25. 02:38
szerkintem simán leesne...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
8. pluto
2009.01.25. 10:21
Van DX 11-es kártyám
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
7. ATI aki AT...
2009.01.25. 10:37
már úgy is esedékes a videokari váltás...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. d311c
2009.01.25. 11:45
Érdeklődés hiányában elmarad a Vista SP2, mert akinek kellett volna, az már inkább felrakta a Win7 bétát.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. pluto
2009.01.25. 12:04
Hát a DX 11 újításairól mindenképen "lemaradunk" mivel ezek a kártyák kevesek lesznek ahhoz hogy DX 11-ben játszunk. De érdekes számomra akkor is. Link a képhez.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. tomcsa4
2009.01.25. 13:43
pluto: de valamennyire összefüggenek a dolgok. Ati lecserélte a memóriavezérlőjét a HD 4-es szériában, HD 2 óta a GPU felépítése megváltozott. A DX 11 nagy hangsúlyt fektet a párhuzamosításban (mint minden már) és az Ati kátyák felépítése pont kedvez ennek. Ráadásul ugye az Ati együtt dolgozik az MS-el már évek óta (Box 360 VGa miatt).

De leeht csak képzelődöm és tévesen látok összfüggést a dolgok mögött (de azt akartam kihozni, hogy sok DX 11-es dologból kapsz, ha HD 4-es szériád van).
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. pluto
2009.01.25. 14:06
A HD 4-es és 3-as között szerkezetbeli különbség teljesen minimális, csupán a sharderek számát növélték. Úgyemlékszem még a sharder tömbök száma is u.annyi, csak egy tömben több és vmivel jobb sharderek találhatók. De ebben már nem vagyok biztos.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Anachron
2009.01.25. 16:34
Leírták korábban hogy a w7 jön ezért szinte nincs érdemben sok értelme az sp2-nek. Lenne, ha legalább fele annyival gyorsabbnak és stabilabbnak látnám a rendszert mint ahogy xp-nél volt annó sp2 esetén. Tulajdonképpen még így is lenne értelme akkor HA mostanság érkezne 1-2hónapon belül, mivel w7-ből nyárra kijön egy újabb beta és elképzelhető, hogy már lesz annyira stabil, hogy a mindennapokban lehessen használni, most ugyebár erről még nem igazán lehet beszélni, eszméletlen sok a bug, persze beta esetében ez van..
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. vna
2009.01.26. 03:21
A Microsoft még be sem jelentette az SP2 megjelenési idejét, ezért szerintem nem is késhet.
Az SP1 nekem kifogástalan úgyhogy nem jelent problémát, december körül pedig már fel is kerülhet a hetes. Nem hinném hogy hatalmas váltás lesz, de legalább nem valószínű, hogy sok probléma lesz, mivel a driver kezelés lényegében nem változik.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!