iPon Hírek

Késve, de jönnek az Intel SandForce-os SSD-i

Dátum | 2011. 12. 05.
Szerző | J.o.k.e.r
Csoport | ADATTÁROLÁS

Az Intel SSD termékpalettáján hamarosan kisebb változás megy végbe: rövidesen megérkeznek az 520-as sorozatú, Cherryville kódnévvel ellátott modellek, amelyek a jelenleg is forgalomban lévő, 510-es sorozatú társaik helyét veszik át. Az 510-es sorozatú SSD meghajtók a felsőkategóriás megoldások piacát veszik célba, ám meglehetősen kevés változatban érhetőek el és a SandForce sorozatú SSD vezérlővel ellátott riválisaik sem könnyítik meg a helyzetüket.

A termékek leváltására érkező 520-as sorozat tagjai ugyanazt a szegmenset veszik célba, ám velük a gyártó már biztosra akar menni. A siker érdekében ezek a termékek sokkal többféle adattároló kapacitással érkeznek majd, mint elődeik, de az is sokat segíthet a harcban, hogy az 520-asok SandForce SSD vezérlővel büszkélkednek. A 60 GB-os, 120 GB-os, 180 GB-os, 240 GB-os és 480 GB-os adattároló kapacitást kínáló változatok várhatóan jövőre érkeznek, méghozzá az év első negyedévében. Érdekesség, hogy a gyártó korábbi tervei alapján már idén novemberben debütálniuk kellett volna az új SSD-knek.


A korábbi információk alapján a Cherryville SSD meghajtók 25 nm-es MLC NAND Flash memóriachipek köré épülnek majd, amelyek nem csak alacsonyabb fogyasztást, de nagyobb adattároló kapacitást is kínálnak elődeikhez képest. Az is biztosnak tűnik, hogy az új adattárolók SandForce típusú SSD vezérlővel rendelkeznek majd, de hogy pontosan melyik típus mellett teszi le a voksát a gyártó, az egyelőre rejtély. A riválisok jelenleg SF-2281-es SSD vezérlővel dobják piacra SATA 6 Gbps-os SSD-iket.

A kiszivárgott dokumentumok alapján annyi már tudható, hogy a friss SSD meghajtók 550 MB/s-os olvasási- és 520 MB/s-os ítási sebességet kínálnak, a 4K véletlenszerű írási teljesítményük pedig 70000 IOPS értéket képvisel majd. Az újdonságok esetében a vélemények szerint az Intel egyedi, különböző optimalizációkkal ellátott firmware-t alkalmazhat.

A SandForce alapú SSD vezérlő alkalmazása kissé meglepő, hiszen a cégnél több SSD meghajtó esetében is saját, házon belül fejlesztett SSD vezérlőt használtak a mérnökök, az 510-es sorozat tagjainál pedig  Marvell megoldására támaszkodtak.

Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

3. rini
2011.12.05. 13:24
Nagyon valószínű, hogy olcsóbb a SandForce licencelése mint egy hozzá hasonló teljesítményű, új vezérlőchip kifejlesztése és legyártása.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. mythbuster
2011.12.05. 15:32
Mehetnek a kukába ...
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. GerryZ
2011.12.10. 12:10
Nem akarok kötekedni, de ezeken a diákon én sehol sem látok semmiféle utalást arra, hogy SandForce vezérlős lenne az SSD.
Az Intelnek eddig is megvolt a lehetősége, hogy vezérlőt licenszeljen, de nem tette, a SandForce is ott volt, és nem kellett neki. Akkor miért pont most kellene?
Ezek mellett még ott van az is, hogy az Intel eddig is saját SSD-ket fejlesztett, pénze is van rá, meg kereslet is. A SandForce piac már így is túltelített, a vásárlók ugyanazt megvehetik Corsair Force, OCZ Vertex, Kingston HyperX vagy ADATA S511 néven is, ugyanannyi pénzért. Semmi értelme nem lenne ide egy új SSD-t tenni, főleg a megszokott (Intel) áron, mert akkor senki sem venné meg.
Az állítás ellen szól az is, hogy ha SandForce alapú lenne, akkor már réges-régen kiadhatták volna, mert a technológia megvolt hozzá, de most mégis késik.
Ha abból indultak ki, hogy SandForce lesz, hogy milyen sebességeket ér el, akkor ennyi erővel már azt is meg lehetne mondani, hogy melyik vezérlővel egyezik meg ez az érték. Arról nem is beszélve, hogy nyilván az Intel is ismeri a SandForce gyermekbetegségeit, és nyilván nem szívesen vállalná fel őket.

Egyszóval szerintem nem SF-os lesz a Cherryville, de ha van rá bizonyíték, azt is szívesen látom!
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!