iPon Hírek

Készül a világ első, Apple okosórára írt RPG-je

Dátum | 2016. 07. 22.
Szerző | Nephin
Csoport | JÁTÉK

A Final Fantasy fejlesztője, a Square Enix készíti a világ első, Apple Watch-ra írt szerepjátékát. A címe Cosmos Rings és idén nyáron fog megjelenni, már a saját oldala is működik, bár túl sok dolog nincs rajta. A hírek szerint a játék a napi megtett lépéseink számától függően küld majd üzeneteket és jelzéseket, ezt a fejlesztők szerint csak az Apple Watchon lehet megcsinálni. A Cosmos Rings producere az a Takehiro Ando, aki a Square Enix Chaos Rings című mobiljáték-sorozatán is dolgozott. Egy másik ismert név a csapatban Yusuke Naora, aki a Final Fantasy 7, 8, 10 és 15 művészeti vezetője volt (mondjuk itt nem valószínű, hogy sok dolga volt).
Történet is lesz persze, ami az Idő Korszakában játszódik majd (hol máshol?). A stúdió kissé ködös leírása szerint az idő egyszer csak megállt, majd újraindult, nekünk pedig vissza kell hoznunk az Idő Istennőjét, aminek érdekében kavargó emberi érzelmekkel kell majd szembenéznünk az Idő Korszakából, de hogy pontosan mi vár ránk, azt titok övezi… Naná. A játék állítólag gyönyörű, egyfajta pontokból álló grafikát használ, melynek az lenne a célja, hogy nosztalgikus érzéseket ébresszen bennünk. Az Apple Watch ára egyébként 300 dollár körül kezdődik, ha beérjük a sportváltozattal, de akár 17 ezer dollárt is elkölthetünk a 18 karátos aranyból készült verzióra.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!

Eddigi hozzászólások

7. noPublicFG
2016.07.22. 16:59
Eddig azért nem írtam semmit, mert azon gondolkodtam, hogyan is fogalmazzam meg a gondolataim.
A legjobb, ahogy le tudom írni:
"Kell ez?"
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
6. tomchee noPub...
2016.07.23. 12:30
Kell hát!
Eddig 4 óra alatt merült le a cucc, most már 20 perc alatt fog.
Talán a sarki zöldségest megjárod vele
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
5. YellowFlas...
2016.07.23. 15:59
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
4. straylight
2016.07.23. 16:45
C$ak Apple Watch-on lehet megc$inálni, igen ezt ké$z$éggel elhi$zem, nem hi$zem, hogy az exkluzivitá$ért é$ az ilyen kijelenté$ekért bármiféle $zponzorációt kapnánk az Apple-től.

$$

$$$




$
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
3. Bloodx stray...
2016.07.24. 08:23
Hat egyik okosora platformra sem irtam meg alkalmazast, de jelenleg egy olyan Androidos projectben vagyok, ahol letszukseglet lenne, hogy az app minden korulmenyek kozott 2-10 percenkent helyi wifi halozaton scanneljen egyet. Amennyi gondunk van a Doze/App standby/deep sleep es hasonlokkal, en hiszek ennek a kijelentesnek.
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
2. Legato
2016.07.24. 14:31
Igen erre szükség van,kell a pénzes agyhalott zombiknak
ha majomnak akarsz eladni fogpiszkálót,akkor azt egy majommal fogod reklámozni,és ráírod ilyen olyan szuper elektromos fogpiszkáló rezeg meg villog is hű de fantasztikus
Amilyen a kereslet,olyan a kínálat Hajrá zombik JEAHH
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!
1. Whysper
2016.07.25. 09:35
AppleClockGO
 
Válasz írásához előbb jelentkezz be!