iPon Hírek

Két év múlva éri el következő célpontját a New Horizons

Dátum | 2017. 01. 06.
Szerző | Jools
Csoport | EGYÉB

A New Horizons 2015 nyarán repült keresztül a Pluto rendszerén, először nyújtva lehetőséget arra, a törpebolygóra és kísérőire közelről is pillantást vethessünk. A szonda azóta hazaküldte a megközelítés során begyűjtött összes adatot, hosszú évekre munkát adva az elemzők számára. A New Horizons ugyanakkor ezzel még nem fejezte be küldetését, és szépen halad következő célpontja, a 2014 MU69 katalógusjelű Kuiper-objektum felé. A 2014 MU64, ahogy a Hubble látta A szonda, amely 14,32 km/másodperces sebességgel távolodik a Naptól, már majdnem a fele utat megtette a Pluto és vizsgálatának újabb tárgya között, amelyet két év múlva, 2019. január 1-én fog elérni. Ahogy az égitest nevéből is kitűnik, az objektumot csak évekkel a New Horizons indulása után, 2014-ben fedezték fel a Hubble űrtávcsővel vizsgálódó csillagászok, így ennek esetében nincs lehetőség olyan alaposan felkészülni a randevúra, ahogy a Plutónál történt. A felfedezés és a célpont kiválasztása óta eltelt időszakban a szonda irányítói ráadásul leginkább a Plutóról begyűjtött adatok fogadásával voltak elfoglalva, így a küldetés új szakaszának részletes megtervezésébe csak nemrég vágtak bele. A tervezést megnehezíti, hogy az égitestről nagyon keveset tudni, leginkább csak annyit, hogy a Hubble mérései alapján az átmérője 25–45 kilométer lehet. A nagy bizonytalanság oka, hogy nem tudni, az égitest kicsi és fényes, vagy inkább nagy és sötétebb felszínű. A 2014 MU69 44,3 csillagászati egységre, mintegy 6,6 milliárd kilométerre van a Naptól, így amikor a New Horizons elrepül mellette, a legtávolabbi égitest lesz, amelyet emberi eszköz közelről vizsgált meg. Ráadásul egy olyan méretű égitestről van szó, amilyent eddig még nem nagyon nyílt alkalmuk tanulmányozni a kutatóknak, hiszen az objektum a törpebolygóknál kisebb, egy átlagos üstökösmagnál viszont jóval nagyobb. A fényesség és a tényleges méret megállapítása mellett így a szakértők egy sor más kérdésre is választ keresnek az égitesttel kapcsolatban. Vannak-e például kísérői? Milyen a felszíne? És milyen a belső szerkezete? Két év múlva már sokkal többet fogunk tudni minderről, pláne, hogy ha minden a tervek szerint alakul, a New Horizons sokkal közelebb fog elhúzni az égitest mellett, mint a Pluto esetében, annak 12 500 kilométeres megközelítésekor.
Új hozzászólás írásához előbb jelentkezz be!